Akár farkaséhes bűnöző a kertek alatt, Novák Előd, a szélsőjobboldali Mi Tanyánk Mozgalom alelnöke etnikai konfliktust szimatolva megjelent, amint fény derült arra, hogy a Deák téri késelés elkövetői cigányok, áldozatai pedig fehérek (az írás születésekor még úgy lehetett tudni, hogy az elkövető roma származású, azóta kiderült, hogy nem az – a szerk.). Így jár el egy vérbeli politikusbűnöző, aki bármelyik percben készen áll nagyon sok szavazatot, s ha ez kell hozzá, akár faji háborút legyártani – ugyanis jól látszik, hogy a médiafigyelem és a részvét hullámai mennyire magasra csaptak, miután kiderült, hogy az áldozatok bőrszíne fehér.
Rám aztán nem lehet azt mondani, hogy a politikai korrektség híve volnék: eszemben sincs hallgatni a cserben hagyott magyar vidék állapotáról, a falvak mélyén élő fehérek és cigányok kiszolgáltatott tömegeinek rettenetes körülményeiről. Eszemben sincs tagadni, hogy léteznek etnikai alapon szerveződő bűnbandák, amelyekkel szemben a cigányok jelentős része nem tud, de sokszor nem is akar fellépni, inkább romantizálják és divattá teszik a gengszterizmust. Igenis léteznek családok, amelyek rettegésben tartanak fehéreket és cigányokat – Budapest peremkerületeiben, vidéki városok kültelkein és egyéb szegregátumokban sajátos no-go zónák képződnek. Tagadhatatlan, hogy a baloldali és a liberális sajtó szemérmesen hallgat erről, ahogy az udvari sajtó sem forszírozza a témát, amióta Pintér Sándor két hét alatt rendet tett Magyarországon.
Ami Budapest szívében, a Deák téren történt, a jól bejáratott, kultúrharcos frázisokkal nem leírható. Az most nem kielégítő magyarázat, hogy az államhatalom nincs kellő mértékben jelen, úgyhogy a környéken az uzsorások az urak. A mészárlás Budapest legkamerázottabb, legbiztonságosabb pontján történt, a rendőrök pedig percek alatt elfogták a tettest. A járőr egy átlagos faluba ennyi idő alatt ki sem ér. A brutális gyilkosságot elkövető intézetis kölyök kapcsán számomra az alábbi kérdések volnának indokoltak:
– Az elkövetőt hány pszichológus látta az intézetben?
– Részt vett-e terápián, dühkezelésen?
– Hány fős csoportokban tette ezt?
– Hányan foglalkoztak vele közvetlenül, és heti hány órában?
– Mekkora fizetésért dolgozó nevelők és szociális munkások foglalkoztak vele?
– Hányszor fenyítették és alázták meg az intézet falai között?
– Hányszor bántalmazott másokat?
Eszemben sincs tagadni az egyéni felelősséget. Elismerem, hogy létezik a cigányság körében bűnözőromantika, fehérellenesség és egy sajátos áldozati kultusz, amely az ilyen bűncselekményeket motiválja – csakhogy abban, ami történt, a rendszer egyáltalán nem tekinthető vétlennek. Magyarországon sokkal több börtönőrre, sokkal elviselhetőbb börtönkörülményekre, a büntetés-végrehajtásban és a javító-, nevelőintézetekben sokkal több pszichológusra, sokkal több szociális munkásra volna szükség. A javítóintézetek a bűn középiskolái, a börtönök a bűn egyetemei – ezekben az intézményekben a fogvatartottak nemcsak a törvénytelenség mesterfogásait sajátítják el, nemcsak az erőszak mindennapos gyakorlatához szoknak, hanem a maguk emberi mivoltát is feladják. Mintha a fegyintézeteknek Magyarországon nem is volna céljuk a bűnözők társadalomba illesztése, az általuk jelentett fenyegetés megszüntetése. Mintha nemzeti érdek volna az erőszak kohóit üzemeltetni, hogy ott nehéz sorsú kölykökből kíméletlen kezek halálos fegyvereket kovácsoljanak a magyar társadalom ellen.
Aki őszintén, etnikai ingerültség és politikai számítás nélkül teszi fel magának a kérdést, hogy miként lehetett volna ezt az értelmetlen mészárlást elkerülni, meggyőződésem szerint nem juthat arra, hogy rosszabb börtönkörülmények, súlyosabb büntetések és több rendőr mellett ez sikerülhetett volna. Aki a Deák téri jelenlétnél sűrűbb rendőrségi hálót akar vonni Magyarországra, annak vigyázó szemeit Észak-Koreára kell vetnie. Aki azt képzeli, hogy a késelés elkövetőjét elbizonytalanította volna, hogy halálbüntetés, és nemcsak harmincöt év fegyház várhat rá, annak naivitását a vérszomja sem menti. Aki pedig azt hiszi, hogy keményebb börtönökből szofisztikáltabb bűnözők kerülnek ki, az kategorikusan tagadja mindazt a tudást, amelyet civilizációnk az emberről, a büntetésről és a múlt század bűnözőiről felhalmozott.
A fentiek ellenére valamennyi magyar biztos lehet abban, hogy a Deák téren történtek kapcsán a következő hetekben többször fog elhangzani, hogy „cigány”, hogy „visszaeső” és hogy „Szibéria”, mint akár az, hogy „pedagógus”, akár az, hogy „pszichológus”, akár az, hogy „szociális munkás”. Holott épp az utóbbi három fogalomra fókuszálva lehetne olyan országot teremteni, amelynek intézeteiből és börtöneiből nem ketyegő bombák szabadulnak a társadalomra.
Mi sem jellemzőbb a hazai balliberális kurzus dislike-fóbiájára, mint hogy a késelés óta valamennyi közszereplőjük sunyít. Novák Elődöt persze annak rendje-módja szerint elítélik, és mégsem merészelik kritikával illetni a büntetés-végrehajtást, amely utcára lökte a gyilkost. Ezúttal nem harsog az O1G, hisz Orbán Viktor sem tesz egyebet, mint az őt megelőző bármelyik neoliberális kormányzat: pénzt von el a szociális rendszerből, a rehabilitációból, az intézetisek gyógyításából és oktatásából. Amikor aztán ennek eredménye szúró fájdalomként éri a magyar társadalmat, egyszerűbb úgy tenni, mintha Novák Előd volna a probléma – holott jól tudják a baloldalon, hogy Novák Előd mindössze a tünet.
A probléma az, hogy a magyar elit lemond a társadalom leszakadó tömegeiről. Ebből képződnek a véres gyilkosságok, ebből képződik az emberkereskedelem, a bűnözés és a prostitúció – s erre akaszkodik parazita gyanánt a soviniszta szélsőjobb. Alacsony korú halálozás, munkanélküliség, nyomor, szegregáció és fajgyűlölet – a magyarok tévednek, ha azt hiszik, hogy ez mindörökké a putrik mélyén marad.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/22. számában jelent meg május 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/22. számban? Itt megnézheti!
