Igazi magyar járványügytörténeti csemegét rejteget a hazai egészségügyre vonatkozó rendeleteket és különböző dokumentumokat még jó másfél évszázada az államalapítás kezdetétől összegyűjtő Codex sanitario-medicinalis Hungariae. Linzbauer Ferenc Xavér orvos, orvostörténész 1852–1861 között megjelent, a Helytartótanács iratait tartalmazó munkájának első kötetében 1521. szeptember 15-ére keltezve olvasható Johann Saltzmann (Hans Salzmann, Salius) pestisregimenje. A felső-ausztriai Steyrből való orvos tanulmánya pedig nem kevesebbet állított, mint hogy az általa alkalmazott szigorú karantén elrendelésével és betartatásával 1510-ben megvédte az erdélyi szász Nagyszeben lakosságát a „fekete halál” pusztításától.
Mit tudunk a forrásról? „Műfaját tekintve a pestisregimen lehet szigorú utasítás, traktátus, rendelet, törvény, pátens, tanácsadó stb. Szerzőik – gyakran névtelen – orvosok, kiadójuk egyházi vagy állami hatóságok, helyi elöljárók, szervek, személyek, akiknek parancsait nem volt tanácsos megszegni. Legtöbbször mégis valamely uralkodóra hivatkoztak, pl. Ferdinánd főhercegre, aki trónra lépése után sokat tett birodalma keleti határainak egészségügyi védelméért” – írja a művet magyarra fordító Rákóczi Katalin a Medicina renata – Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény című összefoglalóban.
A forrást ugyancsak feldolgozó Robert Offner azt is megjegyzi, hogy a Linzbauer-kódexben fellelhető német változat az I. Ferdinánd osztrák főherceg, majd cseh és magyar király (1526–1564) kérésére készült, miután a pestis 1521-ben Graz környékén is felütötte a fejét. Az eredeti, »De praeservatione a pestilentia et ipsius cura opusculum non minus utile quam necessarium ad communem hominem utilitatem accuratissime elucubratu« címmel latinul írt változat 1510 karácsony előtt látott napvilágot egy bécsi nyomdában.
Saltzmann művében tíz pontba szedte össze, mit tud a fertőzésről, és szerinte miként védekezhetnek ellene. Mikrobiológiai ismeretek híján a korszak orvosai egészen a XIX. századig nem igen tudták, mi okozza a betegséget. A Yersinia pestis nevű baktérium első körben bolhacsípéssel jutott a fertőzött rágcsálókról az emberre. A kórt így megkapók, a lágyéki, illetve hónalji nyirokmirigyek fájdalmas megnagyobbodása miatt csak bubópestisesnek nevezett betegek azonban nem fertőztek, csak a rajtuk élősködő bolhák. Így aki – 30 centiméteres – ugrótávolságon kívül állt, nem fertőződhetett meg. A baj és a durva járványok akkor alakultak ki, ha a kór a tüdőt megtámadva cseppfertőzés útján kezdett el terjedni. Ezt azonban sem Saltzmann, sem kollégái nem sejtették.
Rendészeti vasszigorral fékezte le a pestist a Habsburg-adminisztráció Magyarországon | Magyar Hang
Hogyan és mennyire sikeresen védekeztek a fertőző betegségekkel szemben a modern infektológia megjelenése előtt?
Ahogy Rákóczi Katalin is írja: „A korban kétféle elmélet létezett a pestis terjedésével kapcsolatban: a kontagionisták szerint a járvány érintkezéssel terjed, ezért létrehozták a vesztegzár intézményét, igyekeztek a települést, illetve a pestises beteget elszigetelni a külvilágtól, védőruhákat alkalmaztak, és a pestises betegek holmiját is elégették. A miazmatisták szerint viszont a csillaghatás, vagy környezeti katasztrófa miatt megromlott levegő, illetve az ebben terjedő »miazmák«, kórokozók okozzák a járványt, ezért a levegőt próbálták megtisztítani szellőztetéssel, füstöléssel, tűzrakással, illatszerek és fűszeres gyógyszerkeverékek használatával. Mindkét elmélet a XIV.-től a XIX. századig hatott a járvány elleni védekezés módjára.”
Érdekes, hogy Saltzmannál – írása alapján – a két elmélet keveredett. Miközben ugyanis a szellőztetés, füstölés, tűzrakás és higiénia mellett tőr lándzsást, azt is aláhúzza: „El kell rendelni, hogy ne menjen sok ember egyszerre sehová, sem az éves vásárokba, lakodalmakba, fürdőkbe, kis templomokba, iskolákba, mert ahol sok ember jön össze zárt levegőben és kis térben, ott ez a járvány nagyon könnyen elterjed, és sok embert megfertőz. (...) Ha a jövevények így töltenek el húsz napot, és nem lesznek közben betegek, már be lehet engedni őket a városba.”
Ugyan még ma is több feldolgozásban Brassó szerepel, a szerző egyértelműen megjelöli tapasztalatainak helyszínét: Sybenbürgen (Siebenbürgen) – Hermanstat, azaz Nagyszeben. „A házak minden szobájában is égessenek illatos növényeket, füstöljenek, szórjanak szét illatos dolgokat, ecettel és fehér ürömmel mossák le a falakt és bútorokat. Ahol e rendelkezéseket gondosan betartják, ott megmenekülnek a pestistől, akár városban, kisebb településen vagy kastélyban éljenek. Magam is több ízben betartottam őket mások tanácsára. 1510-ben Erdélyben éltem, Nagyszeben városában, és elértem, hogy egyetlen ember sem fertőződött meg a városban vagy a környékén. Akik viszont e rendelkezéseket elhanyagolták, súlyosan megszenvedték a járványt. 1506-ban és 1507-ben is pusztított a járvány, az én szigorú parancsomra azonban egyetlen ember sem hagyhatta el a várost” – írta a Steyrből való orvos.
A gyilkosság, amellyel Zrínyiék üstökön ragadták a szerencsét | Magyar Hang
A szigetvári hős és fivére Ferdinánd intésére 480 éve végzett a korábbi sztárkatonával, Hans Katzianerrel.
Az erdélyi város egyébként a másik nagy szász központtal, Brassóval egyetemben élen járt a régió orvostudományban. Ahogy azt Robert Offner egy másik, a XVI. századi erdélyi szász orvosokról írt cikkéből tudjuk: 1521 és 1700 között a 2854 ismert, egyetemre beiratkozott erdélyi közül 357 Brassóból, míg 255 Nagyszebenből származott – ám közülük mindössze 20 olyan diák – hat magyar és 14 szász – volt, akik a XVI. század folyamán Európa egyetemein orvostudományt (is) tanultak. A később a bécsi egyetem rektoraként és I. Ferdinánd udvari orvosaként is tevékenykedő Saltzmann mellett még érdemes szólnunk „a felső-magyarországi Lőcséről származott Sebastian Pauschner (149?−1534) szepesi szász orvosdoktorról, aki 1530 körül Brassóban és Nagyszebenben is városi orvos volt. Utóbbi helyen adta ki 1530-ban Lukas Trappoldner nyomdájában a pestisről szóló könyvecskéjét »Eine kleine Unterrichtunge: Wie Mann sich halten Soll, In der Zeidt, der ungütigen Pestilentz. Doctoris Sebastiani Pawschnery«. Ez számít a Kárpát-medencében az első nyomtatott orvosi könyvnek, amelyből sajnos csupán egy későbbi, betűhűnek tartott, kéziratos másolat maradt ránk.”
S a korai erdélyi munkáknál érdemes megjegyeznünk Johannes Honterus 1542-es Rudimenta cosmographica című iskolai enciklopédiája két alfejezetét és Paulus Kyr brassói orvos 1551-es Sanitatis studium című egészségtankönyvét.
Ami az 1510-es magyarországi pestist illeti, sok részletet nem tudunk róla. A Verancsics Antalhoz köthető Memoria Rerum című krónikában mindössze azt írták: „Ugyanezen esztendőben szent Lőrinc nap (augusztus 10.) után támada Magyarországban egy igen nagy döghalál, kiben sok számtalan ezer ember hala ki az Magyarországból, kiről mind ez mai nap is emlékszik az Magyarország.”
A későbbi jeles történetírónál, Istvánffy Miklósnál pedig azt találjuk: a király, II. Ulászló (ur. 1490–1516), ahogy a korábbi, 1494–97-es pestiskor, így akkor is gyorsan eltávozott Budáról Pozsonyba az országot Perényi Imre nádorra és Bakócz Tamás esztergomi érsekre hagyta. Majd amikor Pozsonyban meghalt valaki a kíséretéből, rémületében a király meg sem állt a morvaországi Magyarbród városáig.
„Ti ezzel a Koronával mostantól kezdve egyetlen véretekből származó királyt sem fogtok megkoronázni" | Magyar Hang
A magyar történelem egyik legviharosabb időszakában kellett helytállnia. A neki tulajdonított baljós prófécia a mai napig elkíséri: ötszáz éve született és negyven évesen, 1559 szeptember közepén hunyt el az utolsó magyar származású király, Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella.
Hogy a pusztítás milyen mértékű lehetett, még megbecsülni sem lehet. Őri Péter magyarországi pestisjárványokról szóló nagy összeállításában egy adatról ad számot: a kanizsai uradalom 15 százalékos emberveszteségről, hozzátéve, hogy ez „az 1510-es arány valójában az előző évben még lakott és pestis miatt elhagyott házak arányát jelenti, amelyet nem lehet egy az egyben népességveszteségként felfogni.”
A járványnak közben volt egy történelmi szempontból sem elhanyagolható következménye. Ahogy ugyanis Magyary-Kossa Gyula a Magyar orvostörténeti adattár (1000–1700) című 1931-es munkájában megjegyzi: „A pestist követő években nagy ínség volt e vidéken, mely még fokozódott az úrbéri szolgáltatások terhe alatt s a közbiztonsági viszonyok is annyira megromlottak, hogy II. Ulászló kénytelen volt Werbőczy Istvánt odaküldeni rendcsinálás végett; ő azonban a kivételes törvényeket a ragály megszűntéig elhalasztotta. A szomorú közállapotok okozták, hogy Torontál vármegye népe örömmel csatlakozott Dózsa György 1514-es keresztes hadához.”
Felhasznált források, szakirodalom
• Rákóczi, Katalin: Salzmann, Hans: Pestis elleni rendelkezések – In: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Magyar László András. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Budapest 2009, 86-90. [online]
• Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae 1. Typis Caesareo-Regiae Scientiarum Universitatis, Budae 1852-1856.
• Offner, Robert: Johannes Saltzmann, der Stadtarzt von Hermannstadt, ließ 1510 in Wien seine Pest-Ordnung drucken. Kaleidoscope history (2) 2011, 127-132.
• Offner, Robert: A XVI. századi erdélyi szász orvosok nyelve és Paulus Kyr egészségtankönyve (Brassó 1551). Magyar Orvosi Nyelv (2) 2014, 99-106. [online]
• Istvánffy, Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája – Tállyai Pál XVII. századi fordításában I/1. Balassi Kiadó, Budapest 2001.
• Verancsics, Antal: Memoria Rerum – 1504-1566, Szerk.: Bessenyei József. Magyar Helikon, Békéscsaba 1981.
• Őri, Péter: A pestisjárványok demográfiai következményei a 17-18. századi Magyarországon. KSH NKI Történeti Demográfiai Évkönyve 2005, 115–162. [online]
• Magyary-Kossa. Gyula: Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700) – In: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3, Budapest 1931.
Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!
Ennek a cikknek a rövidített, nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/16. számában jelent meg, 2020. április 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!
