Csernobil, erdőtűz, álhír, vírus és bizalom

Nem, nem tárok újabb összeesküvés elméletet a világ elé, miszerint összefüggés található a csernobili atomerőmű és a koronavírus-járvány között, ami a két eseményt mégis összeköti az a bizalom, pontosabban a bizalom hiánya. A kormányzati és hatósági tájékoztatásba vetett bizalom hiánya.

Április negyedikén erdőtűz ütött ki az 1986-ban felrobbant csernobili atomerőmű körüli, mai napig lezárt zónában. A tűz kitörése után röviddel a közösségi médiában elterjedt egy iromány, amelyben arra kérik az olvasókat, hogy a két napig ne menjenek a szabadba, mert az erdőtűz miatt Magyarországon is nőtt a radioaktivitás, egy magasabb sugárzási értéket mutató doziméter fényképe még a világsajtót is megjárta. Mennyire hihető egy ilyen állítás? Az erdő talajára, a növényekre a robbanáskor kikerült sugárzó fűtőanyag részecskék többsége már lebomlott, és valószerűtlen, hogy az égő erdő füstje a széllel nagy magasságba és távolságra jusson el. A gyorsan terjedő álhírt az Országos Atomenergia Hivatal, majd a Meteorológiai Szolgálat is cáfolta, kijelentették, hogy nálunk nem emelkedett meg a háttérsugárzás szintje, és azt kérték, senki ne üljön fel a hamis információknak.

Miért dőlünk be mégis az ilyen álhíreknek? Többek között azért, mert nem bízunk abban, hogy a hivatalos tájékoztatás nem titkol el fontos dolgokat. A két atomkatasztrófa, a csernobili és a fukusimai története tele van elhallgatásokkal, a tragédia valódi következményeinek kisebbítésével, Csernobil esetében az áldozatok számával való statisztikai bűvészkedéssel. Aztán itt volt a 2003-as súlyos paksi üzemzavar, ahol csak később derült ki, hogy hajszál híján kerültük el a nagyobb bajt, és ne feledjük a paksi bővítés indoklásánál az imamalomszerűen ismételgetett, ma már megcáfolt tódításokat, hogy a beruházás gazdaságos, a rezsicsökkentés záloga. Csoda, hogy az emberek bizalma megrendült az atomerőművekkel kapcsolatos hírek valódiságában?

A bizalom hiánya a napjainkat megkeserítő, és sokak számára tragikusan végződő koronavírus-járvány kormányzati tájékoztatása kapcsán is tetten érhető. Ma a hivatalos információkat a kormányfő bejelentései, az operatív törzs egyenruhásainak és a tiszti főorvosnak újságírók nélküli sajtótájékoztatói jelentik, ahol az írásban feltett kérdések nagy részét is válasz nélkül hagyják. Az elhangzottak néha ordítóan ellentmondanak egymásnak, elsősorban a védőfelszerelések, az elvégzett tesztek és a betegek számát illetően.

A sumákolás a vírust kimutató teszteknél a leginkább ordító, miközben a WHO-tól kezdve számos járványügyi szakértőig mind azt állítják, hogy a fertőzések felfedezése csökkenti a kockázatot. Idehaza még mindig úgy állunk, hogy nagyon indokolt esetekben, a fertőzöttek családtagjainál, a kórházak, rendelők munkatársainál, az idősotthonok veszélyeztetett lakóinál sem, vagy késve végzik el a vizsgálatot. A kórházigazgatók kirúgásáról és a 36 ezer kórházi ágy felszabadításáról, a még kezelés alatt álló betegek kipaterolásáról napvilágot látott hírek pedig egyenesen sokkolóak. A rendelkezés embertelensége mellett joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha nálunk még kevés a beteg, akkor miért van szükség ilyen hatalmas számban „koronavírusos ágyra”? Mit titkolnak el? Az emberek ennek hallatán joggal gondolhatják, hogy most kezdhetünk el igazán félni.

Pedig amikor a neheze még előttünk van, bizalomra és valódi összefogásra lenne szükség. A kormányzati tájékoztatás ellentmondásai, elhallgatásai, a tényleges cselekedetek éppen a közbizalom ellen hatnak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/16. számában jelent meg április 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!