Elvitték a földet az alföldiek elől

„Megismeritek az igazságot,
és az igazság szabaddá tesz titeket!”
(Jn. 8, 32.)

Az államra bízott, közös nemzeti földvagyonunk – bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről sok valótlanságot és csúsztatást tartalmazó propagandakampány kísérte.

Arra az egyszerű kérdésre azonban, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek.

Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat, a lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – hatásait megértsük, érdemes a „Földet a gazdáknak!” program árveréses földértékesítési eljárásának tényadatait elemezni. (A programot 2015 novembere és 2016 júliusa között három hullámban bonyolították, majd 2016 őszén törvénnyel zárták le.)

Az ezt célzó első megyei mintaelemzést 2016 áprilisában tettem közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdtem a végleges, hivatalosan közölt árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei zárójelentések összeállítását. E zárójelentés, a sorban a tizedik, Bács-Kiskun megye állami földprivatizációs képét mutatja be, amely meghirdetett (10 420 hektár) és elárverezett (9764 hektár) területei alapján a megyék rangsorában a középmezőnybe tartozik. Ezzel az elárverezett terület (182 ezer hektár) közel háromnegyedének, 73 százalékának feldolgozását elvégeztem. Ezt folytatva reményeim szerint kirajzolható lesz az országos kép, és ellenőrizhetők – megerősíthetők vagy cáfolhatók – lesznek az állami földprivatizációs program kormányzati értékelésének állításai. A rendszer megítéléséhez azonban már e megye önmagában is jó mintául szolgálhat.

Jelen elemzés részletesen megvizsgálja a megyében meghirdetett és elárverezett állami területeket, az állam tényleges bevételeit, az árverésekkel érintett településeket, a helyi lakosok szereplését, a lakhely és a birtoktest közti távolságokat, a földbérlők és árverezők, valamint a kikiáltási árak és a nyertes árajánlatok viszonyát, az árverseny kérdését, majd a nyertes árverezők és érdekeltségek, továbbá az általuk megszerzett területek jellemzőit.

(Jelen összeállítás ízelítő a teljes jelentésből, amelyet itt olvashat.)

Földárverések - Záró - Bács... by Kutya vacsorája on Scribd

Az elkelt megyei földterület 321 nyertes árverezőhöz került, de több mint 57 százalékát, közel 5600 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő „kis- és közepes családi gazdaságok”, hanem 43 nyertes árverező tagja nevén mindössze 19 nagy érdekeltség szerezte meg. Az „alsóházi” – 20 hektár alatti területet szerző – 199 érdekeltség, a nyertesek mintegy 72 százaléka eközben csupán a területek alig 16 százalékához, kevesebb mint 1600 hektárhoz jutott. Ez a – kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területeket juttató – rendszer olyan „családi léptékű” – nyertesenként mintegy 30 hektár – megyei átlag kimutatását teszi lehetővé, amely alkalmas a közvélemény megtévesztésére.

A kormányzati propaganda szerint „a föld azé a helyben élő földművesé legyen, aki azt megműveli”. E megye adatai ezzel szemben azt az általános tendenciát igazolják, hogy a helybeli gazdálkodó családok elől a földek jelentős részét – e megye esetében több mint kétharmadát, 68 százalékát – külső, tőkeerős árverezők szerzik meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak. Ezen túl egy részük nemcsak, hogy nem „helybeli”, hanem közel 3500 hektárt, az elárverezett terület több mint egyharmadát a kormányhatározatban rögzített 20 kilométernél is nagyobb – átlagosan 37 km – távolságban lakó, 42 nyertes árverező szerezte meg.

Értelmetlenek és félrevezetők azok a kormányzati tényezőktől származó kijelentések is, amelyek azzal próbálták indokolni a közös földvagyon eladását, hogy az állam annak rossz gazdája, cégeit a menedzsment „szétlopja”. A bérleti viszonyok elemzése ugyanis azt mutatja, hogy az elárverezett területek döntő többsége – e megyében több mint 81 százaléka – az árverés idején 1–22 éves hátralévő futamidejű szerződéssel bérbe adott – azaz nem az állam vagy cégei, hanem a bérlők által művelt – terület. Ennek közel felét 4 nagy tőkés társaság (a Bácsalmási Agráripari Zrt., a Városföldi Agrárgazdaság Zrt., a Tiszaalpári Agrár gazdaság Kft. és a Kalocsai Mezőgazdasági Zrt.) használja. Az adatok továbbá arra is következtetni engednek, hogy az árverésre bocsátott területek kiválasztásában a bérlő „baráti”, illetve „nem baráti” besorolása, a kormányzó „elithez” való viszonya – mint a feudális jellegű rendszerekben általánosan, itt is – döntő szerepet játszhatott.

A „baráti” besorolású bérlők esetében szembetűnő, általános jelenség, hogy meghirdetett bérleményeik jelentős részét, akár egészét maguk vásárolták fel. A „nem baráti” nagy bérlők (a megyében például a Medgyessy-kormány által 2004-ben privatizált 9 állami gazdaság egyikének jogutódja, a Bácsalmási Agráripari Zrt.) esetében a földeladás alapvető célja a bérelt területek olyan kormányközeli – gyakorta nem mezőgazdasági – tőkeérdekeltségekhez juttatása lehetett, amelyek megemelve a földbérleti díjakat leszoríthatják e cégeket a földről.

De a megyei átlagos nyertes árajánlathoz viszonyított magas európai földárak és az ezek kiegyenlítődésére alapuló földspekuláció kiszolgálása, a földvagyon baráti érdekeltségekhez juttatása, a „nemzeti tőke” megerősítése is célja lehetett az ilyen kiszorító jellegű, átrendező állami földprivatizációnak. A Bácsalmási Agráripari Zrt. esetében például állami földbérleményeinek több mint felét, 2500 hektárt árverésre bocsátották, ami teljes egészében gazdára is talált. A cégvezetők vagy tulajdonosok azonban – négy kisebb birtoktest, összesen alig 18 hektár terület kivételével – nem tudtak saját cégük bérleményeire nyertes árajánlatot tenni. A területek zömét a cégtől – vélhetően – független, külső nyertes árverezők szerezték meg. Közülük a legnagyobb területekre Kárpáti László – az ország egyik legnagyobb Fidesz-közeli, multimilliárdos agrárvállalkozójának, mások mellett például Mészáros Lőrinc volt üzlettársának, tucatnyi cég tulajdonosának – közvetlen családtagjai, valamint több közös cégben érdekelt üzlet- és vezetőtársa tett nyertes árajánlatot.

De feltétlenül e körben említendők a Bányai Gábor országgyűlési képviselő (Fidesz) által pártfogolt kiskunhalasi polgármester, Fülöp Róbert (Fidesz) üzlettárs családtagjai, nagyvállalkozó, mérnök-közgazdász apja és húga is.

Egyébként e megyére is általánosan jellemző, hogy Fidesz-, illetve kormányközeli rokoni, baráti, nagygazda-, nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez.

A fentebb már említett legnagyobb nyerteseken – Kárpáti László (1004 hektár; 1,444 milliárd forint) és Fülöp Róbert (470 hektár; 687 millió forint) üzlettárs családtagjain – túl közöttük találjuk Feketééket (142 hektár; 105 millió forint), egy Nemzeti Fórum-os, fideszes nagygazdacsalád tagjait Kiskunfélegyházáról.

Ugyancsak e körbe sorolhatjuk Vavróékat (117 ha; 177 millió forint), egy KDNP-s agrár-nagyvállalkozó jogászt és közgazdász hallgató lányát Jánoshalmáról, vagy éppen Polyákékat (101 ha; 218 millió forint), egy Fidesz-közeli nagybirtokos, nagygazdacsalád tagjait Kecskemétről, illetve Városföldről. De a „kisebb” – 100 hektár alatti – nyertesek közül is említhető például a Nemzeti Fórum, a Fidesz kötődésű gazdasági agrármérnök, pálinkafőző, vendéglátós Borsos Botond (90 hektár; 164 millió forint) vagy a szintén fideszes kötődésű nagygazda Domján Gergely (36 hektár; 72 millió forint), a földárverések idején a Magosz alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke is, mindketten Kecskemétről.

E megye adatai is cáfolják továbbá azokat a kormányzati állításokat, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez.

A közel tízezer hektár elkelt megyei területből ugyanis mintegy 5400 hektár licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 1200 hektár pedig azt kevesebb mint 10 százalékkal meghaladó áron, ráadásul az európai földárak töredékéért – átlagosan hektáronkénti 1,541 millió forint nyertes árajánlattal – került a sikeres árverezőkhöz. Valódi árverseny – ahol a nyertes árajánlat több mint száz százalékkal meghaladta a kikiáltási árat – a területek kevesebb mint kilenc százalékának árverésén alakult csupán ki. Az elárverezett megyei terület egészére nézve az állapítható meg, hogy a nyertes árajánlat csupán 25 százalékkal haladta meg a kikiáltási árat.

Ez a látszólagos érdektelenség persze vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy – 50–290 hektár – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár több százmillió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politikaközeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra nem licitáló „nagyurak” ellenében próbáljanak földhöz jutni.

A spekuláns, kormányközeli tőkének viszont a nyugat-európai hektáronként 10–35 millió forint (a kisebb összeg Ausztriára, a nagyobb például Hollandiára jellemző) átlagos földárak töredékéért – a megyében elárverezett terület 94 százalékánál 3 millió forint/ hektár alatti áron – megszerezhető állami földek megvásárlása kiváló befektetési lehetőséget kínál. A 6–23-szoros földárbeli különbség spekuláns tőkebefektetői körökben már „eléri az ingerküszöböt”. Várakozásaik szerint ugyanis a földforgalmi törvény ellen megindult kötelezettségszegési eljárásnak a földpiac liberalizációja és ezzel az európai földárak kiegyenlítődése lesz a következménye.

Így az európai mércével potom pénzért most megszerzett földek piacra dobása belátható időn belül megsokszorozhatja a földvásárlásra fordított, befektetett tőkét, vagy monopolhelyzetet teremthet a befektető számára a felértékelődő, stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű élelmiszerpiacon.

Vélhetően ebben a megyében is e két szempont lehetett az állami földek privatizációjának legfőbb mozgatórugója.

Számos esetben a nyertes „földművesek” tevékenységi köre is igen távol esik a mezőgazdaságtól, ha egyáltalán azonosítható. Találunk közöttük például milliárdos nagyvállalkozókat, élelmiszer-, dohányáru-, iparcikk-, fa-, építőanyag-, szaniteráru-, gép- és gépjármű-nagy- és kiskereskedőket, gépgyártókat és gépszerelőket, építőiparosokat, közúti árufuvarozókat, vendéglátósokat, ingatlanosokat, könyvelőket, könyvvizsgálókat, üzletviteli, pénzügyi és adótanácsadókat. De találunk használt textil- és műanyaghulladék-feldolgozót, „fizikai közérzetjavító” szolgáltatót, valutaváltót vagy éppen jogászokat (ügyvédeket, büntetőbírót), közgazdászokat, továbbá közgazdászhallgatót, szakfordítót, szinkrontolmácsot, pedagógust, sőt keramikus művészt is. (E kategóriában külön megyei érdekességként említhetők a Platón Párt több közös cégben is érdekelt üzlet- és élettárs vezetői, a közgazdász-jogász pártelnök és a mérnök-jogász alelnök is Kecskemétről.) Vannak persze ebben a megyében is szép számmal olyan nyertes árverezők, akik tevékenysége a nyilvános adatbázisokból egyértelműen nem azonosítható, és esetleges strómanszerepük gyanúja is felmerülhet.

A települések érdekérvényesítő képességében e megyében is jelentős eltérések mutatkoznak. Vannak kifejezetten „vesztes települések”, amelyek területeit részben vagy egészben más településeken lakó árverezők szerezték meg. Megyei rangsorukat Városföld vezeti, amelynek területéből közel 1100 hektár állami területre külső, tőkeerős – zömében már az állami földbérleti pályázatoknál is nagy területekhez jutott politikaközeli nagygazda-, nagyvállalkozó családok, illetve nem mezőgazdasági foglalkozású – árverezők tettek nyertes árajánlatot. De a több mint 500 hektár mezőgazdasági területet vesztő Katymár, Tompa és Kalocsa vagy a 400 hektár fölötti területet vesztő Mátételke helyi gazdaközösségeit is nagy veszteség érte.

Vannak viszont erős érdekérvényesítő képességű, általában politikaközeli „nyertes települések”, amelyek pályázói nemcsak a saját lakóhelyük, de más települések területeihez is hozzájutottak. A 321 nyertes árverező a lakcímadatok alapján összesen 89 településen él, ám a sikeresen elárverezett területek több mint háromnegyedére, közel 7400 hektárra csak 12 település – közöttük az élen álló megyeszékhellyel együtt 9 város – lakói tudtak nyertes árajánlatot tenni.

A rangsor élén három fontos, Fidesz vezette kormánypárti bázis, a megyeszékhely, Kecskemét (1440 hektár, 15 százalék), valamint Baja (1245 hektár, 13,4 százalék) és Bácsalmás (1083 hektár, 11 százalék) áll. E három várost 325–950 hektár területtel további öt – ugyancsak kormánypárti vezetésű – város: csökkenő sorrendben Kecel, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Kalocsa és Jánoshalma követi.

A kormánypropaganda állításaival szemben tehát nem a falvak vagy a tanyák népe, hanem zömében tőkeerős, politikaközeli városlakók a program fő nyertesei.

A 125 oldalas Bács-Kiskun megyei állami földárverési zárójelentés mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát – az igazság és a nyilvánosság erejében, valamint egy igazi nép- és vidékpárti fordulatban töretlenül bízva – jó szívvel és szeretettel ajánlom a tények dokumentálása és a „szemek nyitogatása” szándékával készített összeállításomat a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő kortársaimnak éppúgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.

A szerző agrármérnök, egyetemi tanár, az Orbán-kormány volt (2010–2012) államtitkára

Készült a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!