Véget értek az ünnepek, most egy ideig nem halljuk majd olyan sokszor, hogy „áldott”.
A karácsonyi jókívánságok formái sajátosan alakultak Magyarországon. A második világháború után, amikor a hatalom mindent megtett az ünnep szakrális jellegének eltüntetéséért, de legalábbis elhalványításáért, az „áldott”, de még a „boldog” is egyfajta állásfoglalásnak számított. Sőt, valójában maga a „karácsony” is. Így terjedt el a „kellemes ünnepeket”, amely máig nem ment ki a divatból. És voltaképpen ma is egyfajta világnézeti értékválasztás lehet, ki hogyan kíván minden jót ebből az alkalomból. Nagyon egyszerűsítve: a vallásosak többnyire áldottat, és/vagy kegyelemteljest mondanak, a nem vallásosak maradnak a boldognál, a kellemesnél.
Van egy rádióműsor a Karc FM-en, ahol a betelefonáló honpolgárok beszélgetnek a műsorvezetővel aktualitásokról. Ezt hallgatva nem szívesen lenne az ember balliberális, mert amit a „libnyákok”, „libsik” és egyéb „mocsadékok” ott kapnak, azt bizony nem teszik ki az ablakba. A sorosista gazemberekkel szemben megfogalmazott kritika a karácsony előtti héten sem volt épp visszafogott, de különös bájt kölcsönzött a műsornak az egy-egy gyűlöletkitörés utáni elköszönés. A kormánypárti adó betelefonálói jobbára nem elégedtek meg az áldottal, itt a karácsony minimum „Istentől ezerszer áldott” volt.
Az év szava | Magyar HangErre mondta egy egyébként hívő barátom, hogy akkor inkább kellemes ünnepeket. Igaza is van, meg nem is. A karácsonyi, húsvéti jókívánság egy kereszténynél nem véletlenül áldott. Valószínűleg nem érdemes lemondani a jelzőről azért, mert a neofita buzgóság hibájába esők is szótárukba vették.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!
