Hatvanhat jégfelhő

Fekete volt az ég, a tó tükre meg tályogos. Törtek a kanyarban a hidegtől a rókák. A telep fölött kavargó felhőket a Krász Tibi hívhatta ide. Beszélte valahogy a nyelvüket. Azok meg ugrottak ilyenkor, mint a vizslák, ha a Groszcsek vadász füttyent nekik. Bosszús volt a Krász Tibi megint. Három híján összejött már ugyanis a hatvanhat neki, csakhogy Fürst Walter épp akkor lett kész. Szokás szerint. Noha ez volt az év utolsó open air kártyapartija. Elzárta, ahogy mondták, Jutka Persi a hegedűt. Csönd lett ezután, hosszú csönd szilveszterig, a Frigur kántor játszott legföljebb adventi dalokat régi, tejopál orgonán vagy másolt BASF kazettákon itt-ott a Modern Talking brümmögött. De nyolc után nem brümmöghetett az sem, rendeletileg. Most meg a Krász-féle jég a koporsókig levert. Szörnyű volt ez a zene.

Elmúlt már három perccel nyolc, de a Krász Tibinél épp kezdődött csak a November Rainben a zongora. A temető mellett lakott a Tibi, ahol az erdő kezdődik, meg a halál. Életében nem nyert még open air kártyapartiban. Mondogatta pedig, hogy mennyire fontos neki a zsuga, és hogy holnap majd neki lesz meg a hatvanhata, és rengeteget gyakorolt. Csak hát eddig egyszer sem sikerült, és gondterhelt lehetett a Krász Tibi emiatt, és amikor hazaért, kibújt a kibokszolt cipőjéből előbb, és hogy a bőr meg ne törjön, hírlapgalacsinnal bélelte ki, és módszeresen, zokniban nekiállt, szétszedni a lakást, amit tavaly az IKV utalt ki neki. Ráncolta az összenőtt szemöldökét, léggitározott, és itta literszám a pasztörizált tejet. Fölváltva az élettel és az Axl Rose-zal pörölt, egyedül volt, és verte a jég a repedt ablakát. A saját jege. Fázhatott.

Fáztak a cobolybundás lidércek is kinn, és a hársak felé lebegő esernyős kísértetek. És panaszosan nyikorgott a szélben a sok hárs, és tucatszám dideregtek az erdő szélén a luki nyulak. Még az Ikotity is vacogott, még ha rátekerte is a buszfordulóban a fűtést teljesen. Várta az utolsó indulást. Hétvégi menetrend szerint. És hiába járt alatta a motor, hallotta tisztán a November Rain taktusait, és attól fogva biztos lehetett abban is, hogy a zivatart a Krász Tibi varázsolta ide. És akkor, gondolta magában az Ikotity, ez alighanem hosszú lesz. A visszapillantóra akasztott rózsafüzéren morzsolták a finom borostyángöböket az ujjai, és miközben a szélvédőre lehelte az Üdvözlégy titkait, jó lapokat kért Máriától a Krász Tibinek. De hiába szerette az Ikotity imáit a Szűz Mária, ezt a vihart nem tudta most ő sem lecsendesíteni. Ez nagy volt. Mintha bölények rohannának rajta át, az ég úgy dörgött, és ahogy bőg a Tolnai Öcsi bácsi hatalmas szamara, úgy nyikorgott az ablaktörlő fáradt gumija.

Idő volt. Kuplungolt duplán az Ikotity, ráadta a ködlámpafényeket, keresztet vetett, és a gázra taposott. Nyugtalankodott, lassan, magában, mert ilyen áldatlan estén utasra nem számíthatott. De akkor meg ki lehet az első megállóban az az ázott figura? A Krász Tibi. Üres tejescsupor kandikált ki az esőkabátja alól, és szipogott. A végállomásig kért jegyet, aztán szót se szólt, egész út alatt. Amikor viszont a szélmalomhoz értek, köhintett kettőt, és közölte, hogy van itt véletlenségből egy száraz paklija. És keverné máris, és hogyha emelne egyet az Ikotity, ő egyből osztana. Belement a sofőr, pedig tudta jól, hogy ha hétfőn is vinni akarja a körjáratot, akkor nem lehet ma mást, csak veszteni.

Megfontolt minden ütést háromszor is a Tibi, játszottak egész éjszaka. Az Ikotity komoly arccal, alsókért imádkozott, és a jégverésben is meghallotta a szavát a Szűz Mária. Hatvanöt partiból egyet se hozott. Amikor meg hatvanhatodszor is bemondta a hatvanhatot a Krász, mérgesen a kesztyűtartóba dobta a lapjait, aztán, mintha csak mellékes lenne ez, belökte a magnóba készített Vangelist. És amikor hümmögni kezdett épphogy a Surdánszky Kamill a felvételen, a Krász Tibi fénylő arccal az ég fele bökött. És hatvanhat jégfelhő a busz fölül egyből elszelelt. Kiszállt akkor a Tibi a fényre, a Tibi volt pontosabban a fény, és az orrára Polaroid napszemüveget csúsztatott. Ha a fedett pályán megy már a játék, kiabálta, jövőre akkor az open airen is tarolok. A buszból szólt még a Vangelis. És a Tibi elmosolyodott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/7. számában jelent meg február 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/7. számban? Itt megnézheti!