Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors lebonyolítás tényeiből következtethetően bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről sok valótlanságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást is tartalmazó propagandakampány kísérte. Arra az egyszerű kérdésre azonban, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek. Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat és folyamatokat, a lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – hatásait megértsük, érdemes a „Földet a gazdáknak!” program – 2015 novembere és 2016 júliusa között, három hullámban lebonyolított, majd 2016 őszén törvénnyel lezárt – árveréses földértékesítési eljárásának tényadatait is elemezni.
Az ezt célzó első megyei mintaelemzést 2016 áprilisában tettem közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdtem a végleges, hivatalosan közölt megyei árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei zárójelentések összeállítását. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Csongrád megyét követően jelen zárójelentés Hajdú-Bihar megye állami földprivatizációs képét mutatja be, amely meghirdetett (14 200 hektár) és elárverezett (12 086 hektár) területeinek nagysága alapján a megyék rangsorában a felső középmezőnybe tartozik.
Íme ízelítőül néhány részlet és eredmény a jelentésből (a teljes jelentést itt olvashatja).
Az elkelt megyei földterület ugyan 263 nyertes árverezőhöz került, de mintegy 70 százalékát, több mint 8400 hektárt (továbbiakban ha) nem a kormánypropagandában szereplő „kis/közepes családi gazdaságok”, hanem 65 nyertes árverező tagja nevén mindössze 24 nagy érdekeltség szerezte meg. A ranglista élén a megye egyik legerősebb gazdasági érdekcsoportja, a Tedej agrárholding cégei – 15 nyertes árverező vezetője/tulajdonosa és üzlettárs rokonaik – alkotta érdekkör áll, nem kevesebb mint 2683 ha területre tett 6,191 milliárd forint együttes nyertes árajánlatával. Ez a területek 75 százalékánál megegyezett a kikiáltási árral, azaz versenytársuk az árveréseken alig akadt. Az „átlagjavító” – 20 ha alatti területet szerző – 123 kisnyertes-érdekeltség – a nyertesek közel 62 százaléka – eközben csupán a területek alig több mint 8 százalékához, kevesebb mint 1000 hektárhoz jutott. Ez a – kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területeket juttató – rendszer olyan „családi léptékű” – nyertesenként mintegy 61 ha – megyei átlag kimutatását teszi lehetővé, amely alkalmas a közvélemény megtévesztésére.
Intézményesített földrablás | Magyar Hang
Csongrád megyében is a kormányközeli, tőkeerős befektetők arattak a földárveréseken.
E megye adatai továbbá azt az általános tendenciát is igazolják, hogy a helybeli gazdálkodó családok elől a földek többségét – Hajdú-Bihar esetében mintegy 57 százalékát – külső, tőkeerős árverezők szerzik meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak. Ezen túlmenően az árverési nyertesek többsége nemcsak hogy nem „helybeli”, hanem 4200 ha (az elárverezett terület közel 35 százalékát) a kormányhatározatban rögzített 20 kilométernél is nagyobb – átlagosan 36 kilométer – távolságban lakó 52 nyertes licitáló szerezte meg.
Az elárverezett területek döntő többsége – közel 92 százaléka – az árverés idején 1–27 éves hátralevő futamidejű szerződéssel bérbe adott – azaz nem az állam, hanem a bérlők által művelt – terület. Irrelevánsok tehát azok a kijelentések, amelyek azzal próbálták indokolni a földvagyon eladását, hogy az állam annak rossz gazdája, az állami cégeket a menedzsment „szétlopja”. A sikeresen elárverezett, gazdára talált területek közel háromnegyedét 6 nagy – „baráti” (és/vagy politikai oldalakon, pártokon átívelő „közös gazdasági érdekhálózathoz tartozó”), illetve „nem baráti” – tőkés társaság bérleményei teszik ki.
A Fidesz-közeli, „baráti, mi kutyánk kölyke” és/vagy a politikai oldalakon, pártokon átívelő „közös gazdasági érdekhálózathoz tartozó” nagy bérlő gazdasági társaságok/holdingok esetében általánosnak mondható az a jelenség, hogy tulajdonosaik és/vagy vezetőik vásárolhatták fel azok bérleményeit. Nem meglepő tehát, hogy e megyében is találunk számos „baráti” – az akkori potentátok, így Fazekas Sándor miniszter vagy éppen Budai Gyula, Tasó László, továbbá Tállai András államtitkárok által „pártfogolt” – nagy nyertest. Azt pedig, hogy itt is kiválóan működik a pártokon átívelő „közös gazdasági érdekhálózat”, jól mutatja, hogy a szocialista kötődésű, állami gazdaságokat privatizáló Bódi László András és Forgács Barna vezette két érdekeltség saját cégeik – a Tedej agrárholding két zászlóshajó gazdasági társasága, valamint az Agrárgazdaság Kft. – árverésre bocsátott bérelt állami területeit a fideszes „Földet a gazdáknak!” program égisze alatt zömében maguk a cégtulajdonos vezetők vásárolhatták fel. Ezzel e két érdekeltség vezeti a megyei nyertesek ranglistáját, megszerezve az elárverezett területek közel 30 százalékát.
Csak nem újabb földekre, vadászházakra, erdőre van szükség a NER-lovagok számára? | Magyar Hang
Vajon milyen cél lappang a környezet és a természetvédelem ilyen irányú gyengítése, lerontása mögött?
Ezt a helyzetet, az ebben rejlő politikai kommunikációs tőkét ugyanakkor a kormányzati propaganda – vélhetően előre megtervezetten – kiválóan felhasználhatja „népvakításra”, annak bizonyítására, hogy lám-lám, nem csak Fidesz-közeli érdekeltségek, hanem bárki vásárolhat az állami földekből. Ezt a kormányközeli sajtó – elsőként a Magyar Idők – azonnal meg is tette, amikor – feltehetően nem saját ötlettől vezérelve – beszámolt az „MSZP-s oligarchák állami földvásárlásairól”. Ez sem fedheti el azonban azt a – persze elhallgatott – szomorú tényt, hogy stratégiai jelentőségű, közös nemzeti földvagyonunk maradékát is zömében zöldbárók és földspekuláns oligarchák szerzik meg.
Az árverések jellege azt mutatja, hogy az elkelt megyei területből (mintegy 12 100 ha) közel 8000 ha licitálás nélkül, további több mint 1500 ha pedig – azt kevesebb mint 10 százalékkal meghaladó áron, ráadásul az európai földárak töredékéért, átlagosan – hektáronként 2,114 millió forint nyertes árajánlattal került az árverezőkhöz. E megye adatai is cáfolják tehát azokat a kormányzati állításokat, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. Valódi árverseny – ahol végül a nyertes árajánlat több mint 50 százalékkal meghaladta a kikiáltási árat – a területek 11 százalékának árverésén alakult csupán ki. Ez vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy – 50–260 ha – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár több százmillió forintos kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politikaközeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra nem licitáló „nagyurak” érdekeit keresztezve, ezzel saját gazdaságaikat is végveszélybe sodorva próbáljanak földhöz jutni.
A spekuláns tőkének viszont az európai 10 (Ausztria) – 35 (Hollandia) millió Ft/ha átlagos földárak töredékéért – a megyében elárverezett terület mintegy 74 százaléka esetében hektáronként 3 millió forint alatti áron – megszerezhető állami földek megvásárlása kiváló befektetési lehetőséget kínál. Az 5–15-szörös földárbeli különbség spekuláns tőkebefektetői körökben már „eléri az ingerküszöböket”. A földforgalmi törvény ellen megindult kötelezettség-szegési eljárásnak ugyanis várakozásaik szerint a földpiac liberalizációja és ezzel az európai földárak kiegyenlítődése lesz a következménye. Így az európai mércével potom pénzért most megszerzett állami földek piacra dobása belátható időn belül megsokszorozhatja a földvásárlásra fordított, befektetett tőkét. Vélhetően ebben a megyében is ez lehetett az egyik legfőbb mozgatórúgója az állami földek privatizációjának.
A települések érdekérvényesítő képességében e megyében is jelentős eltérések mutatkoznak. Ezt az is jelzi, hogy az árverési nyertesek lakcímadatai alapján a földárverések által területével érintett 61 település közül 44 településen, összesen közel 6700 ha-t (az összes elkelt terület több mint 57 százalékát) külső árverezők szereztek meg. Közülük a „vesztes települések” rangsora élén Újszentmargita áll, amelynek területéből közel 2000 ha állami területre tettek külső árverezők nyertes árajánlatot, majd e rangsorban a csaknem 1000 ha mezőgazdasági területet vesztő Ebes és Hajdúszoboszló következik. A területeiket megszerző külső árverési nyertesek között gyakran találunk milliárdos családi/üzleti érdekeltségeket, illetve gyakorta felmerül a tényleges gazdálkodási szándék hiánya és ezzel az ingatlanspekuláció vagy a strómanszerep lehetősége is. (Újszentmargita esetében például a nagybirtokos, milliárdos nagyvállalkozó Forgács család több mint 800 hektárra tett nyertes árajánlatot, de a külső – például balmazújvárosi, debreceni vagy éppen hajdúböszörményi – nyertesek között nemzetközi közúti árufuvarozó nagyvállalkozót, nemzetközi üzletkötőt, kereskedőt, játékgyártót, sőt pszichológust is találunk.)
Vannak viszont erős érdekérvényesítő képességű, „nyertes települések”, amelyek pályázói nemcsak a saját lakóhelyük, de más települések területeihez is hozzájutottak. A 263 nyertes árverező a lakcímadatok alapján összesen 56 településen él, ám a sikeresen elárverezett megyei terület több mint háromnegyedéren (közel 9300 ha) mindössze tíz település – közöttük nyolc város! – lakói tettek nyertes árajánlatot. A rangsor élén 1000 ha feletti területtel Debrecen (2450 ha, 20 százalék), valamint Hajdúnánás (1800 ha, 15 százalék), Hajdúböszörmény és Püspökladány (1300-1300 ha, 11- 11 százalék) áll. A kormánypropaganda állításaival szemben tehát nem a falvak vagy a tanyák népe, hanem zömében politikaközeli, gazdasági/családi érdekeltségeket tulajdonló és/vagy vezető, tőkeerős városlakók a program fő megyei nyertesei.
Az sem példátlan, hogy Fidesz-/kormányközeli rokoni, baráti, nagygazda, nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez. Közöttük említhetjük például a nagygazda Vereséket, Budai Gyula pártfogoltjait Püspökladányból és Bárándról (327 ha), Kunékat, a Fazekas Sándor miniszter által pártfogolt gazdálkodó néprajzos férjet és szakpszichológus feleségét Tiszacsegéről (235 ha), vagy például a nagygazda, mezőgazdasági nagyvállalkozó Balogh család tagjait, Tépe fideszes polgármesterének rokonságát (164 ha). De a „kisebb” területhez jutottak között is szép számmal találunk „baráti” árverési nyerteseket. Itt említhető például Módos Imréné, Bihartorda – Fazekas Sándor miniszter és Tállai András államtitkár által patronált – fideszes polgármesterének felesége (83 ha), dr. B. Csák István önkormányzati képviselő, Biharnagybajon fideszes alpolgármestere, a Magosz helyi elnökének fia (32 ha), vagy éppen Tasi Sándor önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke, Tasó László államtitkár üzletés „harcostársa” Nyíradonyból (21 ha).
A nyertesek között zavarba ejtő módon felbukkannak olyan „földművesek”, „aranykalászos gazdák” is, mint például egy idősek otthona címéről árverező hölgy (159 ha), illetve az egyik nagy árverési nyertes érdekeltség vezetőjének 90 év feletti édesanyja (210 ha).
A 125 oldalas – Hajdú-Bihar megye hivatalosan közzétett állami földárverési adatait feldolgozó – privatizációs zárójelentés mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát – az igazság és a nyilvánosság erejében, valamint egy igazi nép- és vidékpárti fordulatban töretlenül bízva – jó szívvel és szeretettel ajánlom – a tények dokumentálása és a „szemnyitogatás” szándékával készített – összeállításomat a megyében vagy azon kívül élő, a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.
Készült a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 30. számában jelent meg, 2018. december 7-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!
