Majd ha öregek leszünk, s kellemetlen intermezzókká szürkültek a kétharmadok, visszanézve szégyenteljesen egyszerű lesz minden. Hogy miként győzött fölöttünk a hatalomvágy, a félelem és a kapzsiság. S hogy még ebben sem tudtunk hungarikumot alkotni, mert pont ugyanaz volt a recept és a hozzávalók, mint előttünk, és gyaníthatóan utánunk is: politikusok, üzletemberek, üzletember-politikusok, család, barátok, haverok, gyávák, vállvonogatók, tudatlanok, megalkuvók és haszonlesők meg a hasznos hülyék.
Amúgy jómagam ezt az utolsó kategóriát nem szóhasználnám, ha nem tette volna elfogadottá a miniszterelnök úr, s miért ne mennénk időnként mi is egy-egy lépést Orbán Viktorral az illiberális, unortodox, nempíszi ingoványba csak úgy kipróbálásilag. Pláne, hogy a hasznos hülyék a NER legbosszantóbb kasztja: hiába látnak és értenek, inkább konferenciákon gyűlnek, előadásokat tartanak, tanulmányokat és több száz oldalas könyveket írnak a szerintük legjelesebb időszakunkról. Mindezt valami hagymázos Nagy Célnak alárendelve. De azért még arrafelé is akadnak mókás pillanatok. Például, amikor az alapítványba tömörített egyen-médiafelületek egyikén a propaganda lélektanáról olvashatunk elemzést. Mutatom máris, mire gondolok.
Senki sem propagandista | Magyar HangÁm mindenekelőtt a kötelező kör, mert különben mindig jön az összemosás, maszatolás, hazudozás: nem, nem a témát kutató történészekről és az előadásukról van szó, és nem, nem a Tanácsköztársaság van itten éltetve. Sőt. Egyszerűen csak fájdalmas mosolyt csal az orcára, amikor a politológiai párhuzamosságok nem valahol a végtelenben, hanem itt, a jelenben találkoznak.
Tehát íme, a figyelemfelkeltő bevezetés, úgyis mint lead: „A folyamatos agitációval érték el, hogy ne maradjon tér a gondolkodásra és a megkérdőjelezésre” – hangzott el a magyar kommün propagandagépezetét bemutató előadáson.
Aztán: „…a propagandagépezet intézményes formát öltött. Két szervezeti egységről lehet beszélni: a Szocializmus Nemzetközi Propagandája és a Szocializmus Állami Propagandája nevű intézményről.” „…a funkcionáriusok közé a politikai szervezetek vezetői tartoztak. Ezzel szemben a propagandisták csoportját differenciálta a részvétel intenzitása alapján. Az agitátorok például rendszeresen, míg az újságírók egy része csak alkalomszerűen, a művészek pedig gyakran csak egy-egy gesztussal támogatták a rendszert.” „Az alapító tagokra és a legelszántabb propagandistákra jellemző volt a kommunizmusba vetett hit és az elköteleződés. Az új és jobb világ reménye, illetve a jobbító szándék sok szociáldemokrata vezetőt és művészt is motivált.”
Íme, egy ország, ahol mindenki fél | Magyar Hang„Harmadik csoportként említette azokat, akik foglalkozásukból, pozíciójukból fakadóan kerültek kapcsolatba a propagandával. Ilyenek voltak a különböző rendezvényekre kirendelt színészek, zenészek, illetve a díszleteket elkészítő építészek. Ezek a személyek a rendszer bukása után hivatkoztak is a kényszerhelyzetre, amelyben voltak. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk az egyéb tényezőkről sem, mint például a karriervágy, a megélhetés elvesztésének félelme vagy a közvetlen fenyegetés.”
„Emellett jellemző volt a világ feketén-fehéren való, leegyszerűsítő ábrázolása, amely a közös ellenségkép kialakítását is szolgálta.” „A forradalom szót új tartalommal töltötték fel: nem tömegmegmozdulásokat és alulról szerveződést értettek alatta, hanem társadalmi forradalmat, amely a fennálló viszonyok gyökeres átformálását jelentette számukra.”
„Az üzeneteket a célcsoportok szerint differenciálták, egyszerre szóltak az egyénhez és a tömeghez is, nyitottak voltak az innovációra, minden lehetséges modern eszközt bevetettek, mint például a telefonhírmondó vagy a filmhíradó. A sulykolás módszerét is alkalmazták, amellyel egy információt többféleképpen is eljuttattak a befogadókhoz, hogy az jobban rögzüljön. (…) a folyamatos agitációval érték el, hogy ne maradjon tér a gondolkodásra és a megkérdőjelezésre.”
Mint Orbáné | Magyar Hang„A politikai sajtó kisajátítása, a nem politikai események propaganda jelleggel való felruházása, a polgári írók megnyerése, a kiemelkedő személyiségek kisajátítása, a történelem újraértelmezése, valamint az oktatási rendszer politikai tartalommal való feltöltése mind az eszköztáruk részét képezte.” „A Tanácsköztársaság felfogása szerint a régi rendszerben nevelkedetteket nem tudták maguk mellé állítani, így saját maguk akarták kinevelni az őket feltétel nélkül támogató rétegeket. Az volt a céljuk, hogy a diákok minél több időt töltsenek az általuk ideológiával átitatott oktatási rendszerben, így elnyomva az otthoni hatásokat, a kettős nevelés következményeit.”
Na, ugye, hogy ugye?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/27. számában jelent meg, 2019. július 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!
