Veszélyhelyzet idején különösen fontos, hogy az állampolgárok pontos és megbízható tájékoztatást kapjanak a fenyegetés természetéről, a teendőkről, az ellátórendszer felkészültségéről. A hamis biztonságérzet éppoly veszélyes lehet, s akár végzetes következményekkel is járhat, mint a hatalom által oly szívesen emlegetett pánikkeltés, rémhírterjesztés.
Ezért is kell megbecsülni az olyan beszámolókat, mint amilyet a Válasz Online felületén tett közzé Legeza Örs fizikus kutató. Nem állítom, hogy nem ijesztő a koronavírussal egy hónapja küzdő tudós története, ám miután a részletes beszámoló kerülte a vádaskodást és a hatásvadász elemeket, s amikor e sorokat írom, tudtommal a szerzőt nem vádolták meg fake news közlésével sem, minden okunk megvan rá, hogy halálosan komolyan vegyük.
Ebben a vírusban az a legijesztőbb, hogy a viselkedését a tudomány még csak most próbálja feltérképezni. Biztos tudás híján még csak különösebb rosszindulat sem kell ahhoz, hogy tévképzetek keringjenek a társadalomban. Olyan távolinak látszik, pedig alig másfél-két hónapja még sokan csak legyintettek egyet: mire ez a felhajtás, amikor a hagyományos influenza több áldozatot követel?! Aztán meg: a járvány kizárólag idős, beteg emberekre veszélyes. Az egyik miniszter még viccelődött is az őt hallgató újságírókkal, hogy ők aztán nyugodtan végigfertőzhetik egymást.
Aztán amikor a helyzet komolyra fordult, a kormány minden kritikus megjegyzést félresöpörve azt hajtogatta, hogy az egészségügy készen áll a veszélyhelyzet kezelésére, minden rendelkezésre áll a sikeres védekezéshez. Legeza Örs beszámolója, mondjuk úgy, árnyalja ezt a képet. Ausztriából hazaérkezve, március 15-én lázasodott be, s a leírtak alapján az egészségügyi rendszert akkor mintha afelé terelték volna, hogy rázza le magáról a gyanús eseteket.
A maradj otthon! felhívás felelősségteljes magatartásra int, de a koronavírus egyre nyilvánvalóbb tüneteit hordozó embereknél édeskevés. A fizikus kutató a saját bőrén megtapasztalt szervezetlenséget és felkészületlenséget diagnosztizált, külön kiemelve a késedelmes, nyögvenyelős teszteléssel kapcsolatos problémákat. Állapota nagyon súlyossá vált, mire megkapta a szükséges kezelést, bevallom, rendkívül rossz érzés volt olvasni a fájdalommal járó légzési nehézségek részletes leírását. Szerencsére már jobban van, de maga is utalt rá, hogy a társadalmi státusából eredő kapcsolatrendszere is segített ebben. Legeza Örs egyébként 48 éves, nincs alapbetegsége, kifejezetten egészséges életet él, rendszeresen sportol.
Mi a tanulság azon túl, hogy nyilvánvaló, mindenkinek nagyon komolyan kell vennie a veszélyt? Talán bízhatunk abban, hogy az eltelt egy hónap tanulságait az ellátórendszer irányítói is levonták, s felkészültebben fogadják az új betegeket. Amiatt viszont aggódhatunk, hogy a beszámoló írója akkor került ilyen helyzetbe, amikor még jóval kevesebb megbetegedést regisztráltak, mint most. Az biztos, hogy a védekezést politikai felhatalmazásuknál fogva irányítóknak szerényen, alázattal, a felelősséget nem magukról ledobva, az egészet nem valamiféle kommunikációs gyakorlatként felfogva kellene viselkedniük. Úgy, ahogy az az ország szolgáihoz illik, ha értik még egyáltalán, miről beszélek.
