Belaruszban a helyzet továbbra is képlékeny, ám a forradalomhoz még több tüntetőt kell kivinni az ellenzéknek az utcákra.
Nehéz éjszaka után és hasonlóan nehéz éjszaka előtt áll Belarusz. Mint az várható volt, a vasárnapi elnökválasztás befejeződése után az utcáé lett a főszerep. Minszkben és az ország mintegy 30 kisebb-nagyobb városában tiltakozva – a választások eredménye ellen – tízezrek tódultak az utcákra. Ugyanúgy, mint öt vagy tíz éve. S a tiltakozások ellenére egyáltalán nincs kizárva, hogy a végkifejlet is hasonló lesz. Tehát a rendszer megbuktatására irányuló sokadik, külső erők által támogatott kísérlet is kudarcba fullad. Ebből a szempontból sorsdöntő lehet a mostani, a második éjszaka, amikor a tüntetők újabb kísérletet tesznek arra, hogy áttörjenek az ukránnál jóval stabilabb rendszer falán. Aztán a következő napok, hogy sikerül-e általánossá tenni a B tervként holnap déltől beindítandó országos sztrájkot. Ahhoz azonban a vasárnap éjszakainál jóval nagyobb tömeget kell az utcákra vinni, hogy elgondolkozásra késztessék – ha a belügyi egységeket nem is – legalább a hadsereget.
Aljakszandr Lukasenka rendszere egyelőre állja a rohamokat. Amelyek egyébként erőteljesebbek, mint korábban, hiszen építeni lehet arra, hogy az elnökségének 26 éve alatt felnőtt fiatalok változást akarnak. Ezzel szemben áll ugyanakkor kemény falként maga a rendszer, és a belarusz társadalomnak még mindig a többsége, amely nem utolsó sorban a szomszédos Ukrajna példájából tanulva a stabilitást többre tartja a demokráciánál. Nem tudva, legfeljebb sejtve, hogy az a világ eme táján úgysem lesz soha nyugati típusú. Már csak azért sem, mert a társadalmak sem készek erre. Így például az számukra teljesen természetes, ha kicsit kozmetikázzák egy választáson az eredményeket. Mint ahogy azon sem háborodnak fel túlságosan, ha az elnök már 26 év után az ország élén áll.
Ezért alapoznak a Lukasenka rendszerét félreállítani akarók elsősorban a fiatalokra, abban reménykedve, hogy ők majd magukkal ragadják a passzív többséget is. Ezeket a rendszerbe egzisztenciálisan mélyen beleépült korosztályokat kell kimozdítani komfort helyzetükből. S mivel az meg sem nagyon érinti őket, ha a választásokon az elnök a reális 65 helyett, mondjuk, 80 százalékot kap, kicsit magától a rendszertől ötletet lopva azzal kell sokkolni őket, hogy nem is Lukasenka kapott 80 százalékot, hanem az ellenfele. Mert erre talán már tömegek mondják, hogy ez már sok. Az közben keveseket érdekel, hogy az 5767 szavazókörből mindössze 80-ban lehet állítani, hogy egyáltalán Tyihanovszkaja nyert. Ezek a bejelentések a Lukasenka legitimációját aláásó, nyugati kezek nyomát viselő forgatókönyv részei. Igaz, ennek a magát „túlnyerő” hatalom is alaposan alájátszott. A hivatalos eredmény szerint Lukasenka 80,23, míg Szvetlana Tyihanovszkaja 9,9 százalékot kapott.
A belarusz társadalomban érezhetően nagyobb az elégedetlenség, többeknek van elegük a 26 éve őket irányító elnökből, mint a korábbi választásokon. Ebben a helyzetben pedig sokan érezhetik cinikusnak az eredményt. De az is valószínű, hogy akkor is utcai zavargások indultak volna, ha Lukasenka 62 százalékkal nyer. Ezért gondolhatta a hatalom, hogy inkább nem mutat gyengeséget, és hozza a már „megszokott százalékot”. A választások utáni megmozdulásokra nemcsak a hatalom, hanem az ellenzék, és a mögötte lévő külföldi erők is készültek. Az ilyen helyzetekben komoly tapasztalattal bíró belarusz erőszakszervezetek ellentmondást nem tűrő módon zárták le a városok központjait, és akadályozták meg az ellenzéki tüntetések kibontakozását. Nem kíméltek senkit és semmit, és ahogy a választások napján utolsó nyilvános megjelenésekor, szavazata leadása után Lukasenka megígérte, szó szerint minden eszközzel védték a rendet. No, és a rendszert!
De készült az ellenzék is a választások és Lukasenka legitimációjának tönkretételére. A harag sok tüntetőben spontán lehetett, ám a gyakorlott kezek erre azért rá is játszottak. Egyáltalán nem véletlen, hogy a tüntetések bemutatásához a világsajtóban a muníciót alapvetően a Szabadság Rádió szállította, és majd mindegyik közzétett videón ott volt a NEXTA telegramm csatorna – amely mögött egy Sztyepan Pucila nevű, Lengyelországban tanuló 22 éves videóblogger áll – logója.
Feltűnően aktív a lengyel diplomácia is, amely a litván külüggyel egyetemben azonnal szolidaritást vállalt az ellenzéki tüntetőkkel. Szorgalmazza egy uniós csúcs összehívását, és szankciókat vezetne be a belarusz hatalom képviselői ellen. Érdekes, hogy az EU ugyan bírálja a Lukasenkát, ám egyelőre nincs szó arról, hogy ne ismerné el a választásokat. Egy szó, mint száz, Lukasenka hétfő délelőtti nyilatkozatában nem véletlenül beszélt arról, hogy lengyel, amerikai és brit – minden bizonnyal arra utalt, hogy Tyihanovszkaja tolmácsként sokáig dolgozott Nagy-Britanniában – politikusok rontották el a választások ünnepét. Közben az orosz, kazah, azeri és a kínai elnök és a FÁK-országok vezetői gratuláltak a győzelemhez Lukasenkának.
A belarusz rendszert azonban nem csupán az egyre képlékenyebbé váló helyzet, hanem az elnök egészségi állapota is aggaszthatja. Lukasenka már napok óta rossz bőrben volt, maga említette, hogy átesett a koronavírus fertőzésen, és meg nem erősített források szerint infarktusa is volt. Ezért már a választások előestéjétől készenlétben állt az elnöki gép személyzete, és vasárnap este információink szerint el is repült Törökország irányába. Hogy pontosan hová, azt talán később kiderül. A hétfő délelőtt egy biotechnológiai üzemben tett látogatásról kiadott Belta anyag, és az állami hírügynökségnek adott interjú inkább csak megnyugtatásul szolgált.
Lukasenka azonban értesüléseink szerint nem elmenekült, hanem gyógykezelésre ment, és ezért nem jelent meg a választások óta a nyilvánosság előtt. Más források szerint a gyógykezelés stimmel, csak nem külföldön, hanem otthon.