Mi a baj az ellenzékkel?

Mi a baj az ellenzékkel?

Résztvevők az MSZP és a Párbeszéd Fáklyás felvonulás Európáért című rendezvényén a Fővám téren 2019. május 9-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hazai baloldal véleményformálói az utóbbi hónapokban minden korábbinál nagyobb nyomatékkal kérik számon rajtam az ellenzékre vonatkozó kritikai megjegyzéseimet. A közéletet kitöltő permanens választási kampány a végletekig hiszterizálja a pártok táborait, így aztán minden kijelentés az itthon egyedül működő mérlegre kerül: több vagy kevesebb szavazata lesz-e attól az ellenzéknek? Ez a hangulat mára addig fajult, hogy Hont András és Ceglédi Zoltán, a HVG publicistája Facebook-posztokban győzködi a „demokratikus” oldalt, hogy nem azért kritizálják az ellenzéket, mert fizetett Orbán-ügynökök vagy hasznos idióták, hanem mert értelmiségiek. Az MSZP kommunikációs igazgatója pár napja nyilvánosan vádolta meg Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztő-helyettesét, hogy Fidesz-rendelésre dolgozik, mert Bangóné patkányozásáról le merte írni lesújtó véleményét.

Érdekes, hogy senkinek eszébe nem jut megkérdőjelezni annak az újságírónak az ellenzéki státuszát, aki a Jobbikról, az LMP-ről vagy akár a Momentumról elítélő véleményt közöl, az MSZP és a DK kapcsán viszont ugyanennek minden esetben virtuális lincselés által végrehajtott lejáratás a következménye. Csakhogy jól láthatóan az MSZP az a párt, amely élvezettel lubickol a NER közegében, legyen szó akár parkoltatásról, akár óriásplakátolásról, akár bármilyen egyéb mutyiról. S ez egyre többek számára nyilvánvaló – Pető Péter imponáló eleganciával válaszolt a Fidesz-bérencezésre: „azt kívánom az MSZP-nek, hogy fényes története során legyen egyetlen pillanata, perce, amikor éppen annyira van megvéve, mint mi, s annyira teljesít fideszes (vagy bármilyen más) megrendeléseket, mint mi”.

Egerek és emberek | Magyar Hang

Hont Andrással és Ceglédi Zoltánnal ellentétben rám vonatkozóan valóban helytálló észrevétel, hogy többször írok a baloldal visszás ügyeiről, mint a kormányzó Fidesz viselt dolgairól. Vajon a nemzeti együttműködés rendszerének zsoldjában állok? Esetleg tisztességes okom van arra, hogy így járjak el? Nos, mindjárt két tisztességes okot is ismertetni tudok.

Egyrészt: az Orbán-rendszer aljasságáról számtalan írásom és nyilatkozatom látott már napvilágot, az utóbbi pár évben pedig sem a miniszterelnök személyiségének, sem a hatalomgyakorlás módjának, sem a közpénz lerablásának terén nincs újdonság. Ezt a rezsimet már százszor lelepleztem – csakúgy, mint sokan mások –, ha az újságírókon múlna, a nemzeti együttműködés rendszere már összeomlott volna. Orbán Viktorral szemben évek óta létezik az a hiteles és erős narratíva, amely bármelyik kampányban kellő muníciót szolgáltatna, hogy a választás után távoznia kelljen.

Márki-Zay Péter: Amíg a rendszer meg nem bukik... | Magyar Hang

Lehetetlen nem észrevenni, hogy a döntő probléma az ellenzékkel van. Orbán Viktor ellenzéke alkalmatlan arra, hogy megszervezze magát, és győztes kampányt vezessen ezen a sok szempontból kiegyensúlyozatlan terepen. Hiába tapasztaljuk sokan, hogy az ellenzék impotens, az erős kritikai narratíva vele szemben továbbra is a Fideszé. Hiába látjuk, hogy baj van, és hiába tudjuk, hogy a baj nem az, hogy az ellenzék hazaáruló, bevándorláspárti vagy Soros György zsebében tanyázik – ezek hazugságok. Amíg azonban az értelmiség nem ad egy erős és valós magyarázatot arra, mi az ellenzéki pártok felelőssége a sorozatos kétharmados vereségekben, s mi a kitörési pont ebből a helyzetből, hanem bűnbakképzésre és politikai haszonszerzésre használja ezt a helyzetet, addig marad a kölcsönös ügynöközés, és minden Orbán Viktor kedve szerint alakul.

Ma a kormánynak van hiteles kritikája, a balliberális ellenzéknek azonban nincs. Egyedül annak van értelme, hogy az ellenzéki értelmiség súlyos konfliktusok árán megteremtsen az Orbán-rendszert okozó MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel szemben egy olyan kritikai narratívát, amely egy hiteles és kormányzóképes ellenzék kiindulópontja lehet, enélkül ugyanis a Fidesz kihívhatatlan. Hiába hangzik el ezerszer, hogy kilenc éve egyhuzamban lopnak, az már kiderült, hogy a magyar társadalom nem fogja leváltani őket az azt megelőző nyolc év tolvajaira.

Másrészt: azt, hogy a Fidesz egy autoriter és korrupt bagázs, még szavazóinak többsége is elismeri, s mindössze azért nem szavaz a leváltásukra, mert velük szemben nem lát vállalható alternatívát. Ők nem azzal győzhetők meg, ha a szavahihetetlen ellenzék tagjai még hangosabban üvöltik, hogy ezek lopnak meg hogy ezek fasiszták, s főleg nem azzal, hogy patkányozzák a Fidesz-szavazókat, hanem azzal, hogy az ellenzéki pártok képesek felmutatni egy olyan programot és politikai kultúrát, amely nem a 2010 előtti kormányzást reprezentálja, hanem valami annál jobbat.

NER-fenntartó ellenzéki erők | Magyar Hang

Az ellenzék egyre kevesebb szavazóval, egyre csekélyebb hitelességgel és egyre szerényebb eszközökkel próbálja elbábozni az ország népének, hogy valós alternatívát képez Orbán Viktor rendszerével szemben – ez reménytelen stratégia: őszinte szembenézés nélkül és a múlt alkalmatlan garnitúrájával soha nem sikerülhet. A vitákat nem szabad többé megspórolni: a konfliktusok felvállalása nélkül az ellenzék pártjai legfeljebb sikertelenebbek lehetnek, mint a Fidesz – különbek semmiképp. Azzal kell bizonyítaniuk, hogy a rendszer valódi ellenzékét képezik, hogy konfliktusaik dacára képesek ügyek mentén együttműködni úgy, hogy senkit sem rekesztenek és senkit sem semmiznek ki. Nem elég leváltani Orbán Viktort – olyasvalakire kell leváltani, akire érdemes.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/18. Magyar Hangban? Itt megnézheti!