Milyen politikát és kormányzást szeretnénk?

Meggyőződésem, hogy az állampolgárok döntő többsége konszolidált, valódi polgári politizálást és kormányzást szeretne. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, röviden és egyszerűen meg kell fogalmaznunk, mit értünk ezen: az ország, a nemzet érdekeinek a szűk hatalmi csoportok érdekei, a pártpolitika, a hatalom öncélú megragadása és gyakorlása fölé helyezését. Jól működő, minden ember méltóságán, szabadságán és biztonságán őrködő jogállamot, ahol a szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Őszinte párbeszédben kialakított társadalompolitikát, a gazdaságot, a gazdasági versenyt átláthatóan, kiszámíthatóan és részrehajlás nélkül szabályozó jogszabályokat, a közbizalom kiépülésének elősegítését, a köz- és magánintézményeknek szabadságot, autonómiát biztosító működési rendet, az egyén és a közösség szabadságát tisztelő, érdekeiket képviselő központi és helyi kormányzati rendszert. Bel- és külpolitikai hadiállapot helyett nyugodt, konszolidált, szövetségeseinkkel és a választópolgárokkal párbeszédet folytató politikát.

Ezen igény és lehetőség kifejtése kissé hosszabb lesz, és ki kell térni az elmúlt harminc év történéseire, illetve a jelenlegi helyzetre is. Amikor 1990-ben a politikai rendszert megváltoztattuk, ez a legfontosabb törvények meghozatalával a jogállami keretek megteremtését jelentette: szabad választásokat, minden (a kormányzás, a közigazgatás, az önkormányzatok, a köz- és magánjogi viszonyok stb.) törvények alá rendelését, a hatalmi ágak szétválasztását. Elvben. Hogy mindez a gyakorlatban hogyan működött, azt az elmúlt harminc év történései és a jelenlegi helyzetünk is mutatja: súlyos hiányosságokkal.

Súlyos hiányosságokkal elsősorban nem elvi szinten, hanem a mindennapi gyakorlatban. A hiányosságok felsorolása azért is reménytelen, mert a rendszerszerű problémák mellett sokan egyéni vagy csoportérdek sérülését is ideértik. Nem sikerült azonban általános és alapvető célok, elképzelések megvalósítása sem. Ezeket mára jelentős számú társadalomtudományi és publicisztikai írás veszi számba, sokféle tanulsággal és következtetéssel. Az elmúlt harminc év történéseinek elemzéseit nagyra értékelve a legfontosabb kérdés mégiscsak az, milyen jövőt szeretnénk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak. Ne megjósolni próbáljuk ezt, hanem felelősen átgondolt program alapján megteremteni, mert igenis rajtunk is múlik, mi is alakítjuk a jövőt. Idehaza, Európában és talán valamennyire még a nagyvilágban is.

Ahogyan a világ sok országában, az emberek döntő többsége Magyarországon is úgy érzi, hogy az elvben a törvények szerinti igazgatásra, a közügyek szervezésére és szolgálatára szegődött politika és politikusok valójában cserben hagyták, sőt becsapták őket. A szociális érzékenységet, az egyenlőségre törekvést, a korlátlan szabadságot – s persze jólétet – ígérő, magát sokféleképpen – baloldali, liberális, progresszív, világpolgár stb. – nevező politikai hatalmat gyakorló csoportok éppúgy, mint az értékes hagyományok tiszteletét, a nemzetet, a szabadságot, a konzervatív értékeket, a kereszténységet, a családot, a hazát emlegető hatalmat gyakorló csoportok.

Valójában azonban ellopták a klasszikus értelemben vett politikát: a köz szolgálatára kapott bizalmat és felhatalmazást csupán hatalomként értelmezve egyéni érdekeik könyörtelen érvényesítésére használták és használják. A közösségre hivatkozva a köz javainak jelentős részét magukévá tették, saját gazdagodásukra fordították. Az emberek többsége hazánkban is úgy érezheti, hogy nem őket képviselik, nem őket szolgálják az ország irányítására demokratikus módon felhatalmazást kapott csoportok és személyek. Jelentős demokrácia- és azonosulási, azaz identitáshiány keletkezett. Több országban az ezt a helyzetet felismerő politikusok – a szavazókat, de még a politikai pártokat is megtévesztve és foglyul ejtve – álságos és cinikus módon újra szabadságot, önbecsülést, szolgálatot, védelmet, azonosulási lehetőséget ígérve kötötték magukhoz a bonyolult világban egyszerű válaszokra, szabadságra, jólétre, elismerésre és valahová tartozásra (identitásra) vágyó, könnyen megfélemlíthető tömeget. Megteremtve egy sajátos XXI. századi demagóg populizmust.

A világgazdaságnak a profit, a jövedelmek és a fogyasztás szempontjából lassan egy évtizedes „hurrá, haladunk” állapota és az Európai Unió hatalmas felzárkóztatási forrásai következtében Magyarországon megvalósuló jövedelemnövekedés az emberek nagy részének egészséges veszélyérzetét és más jelenségek iránti érzékenységét szinte teljesen kikapcsolta. Pedig a tagadhatatlan globális növekedésen kívül szinte mindenütt súlyos baj van Magyarországon. A gazdasági növekedéssel is, mert a termelékenység és hozzáadott érték alacsony volta miatt csak az Európai Unióból származó források és az erőltetett, sok pénzzel támogatott külföldi tőkebeáramlás tartja fenn a mai állapotot – amiért egyszer éppúgy súlyos árat fizetünk majd, mint az 1990 előtti adósságokért, amelyekkel akkor tartották életben a beteg rendszert. Ahogyan nagy árat fizetünk majd a jövő kihívásaira nem megfelelően előkészítő oktatási rendszer és az egészségügyi, szociális ellátás elhanyagolása miatt is.

Súlyos bajaink gyökere a cinikus és hazug politika, amely a közéletet teljesen eluralva valójában szinte mindent rombol.

A természetes közösségeket, az emberek önbecsülését, a nemzeti összetartozást, a gazdasági versenyt, a szorgalmas munka és szakmai teljesítmény elismerésébe vetett hitet, a létfontosságú intézményeket, az egyéni és közerkölcsöt. Cinikus és hazug viselkedésmintát közvetítve cinikussá és hazuggá teheti az egész társadalmat. Felébreszti legrosszabb ösztöneinket, a bizalmatlanságtól a mértéktelen és értelmetlen szerzésvágyon át a gyűlöletig.

De akkor hogyan is jutunk el a konszolidált, polgári politizálásig? Sajnos sem korábban, sem jelenleg nem tartozik a legfontosabb társadalompolitikai célok közé egy a napi és pártpolitikától független egzisztenciát jelentő, autonóm polgárság kialakulásának elősegítése. Egy széles és befogadó polgári rétegé, amely a jól képzett szakmunkásoktól, az agrárium gazdáitól, a tanároktól, az orvosoktól, a jogászoktól és a mérnököktől a köz- és államigazgatásban dolgozóktól, a kis- és közepes vállalkozón és az egyetemi professzoron át a nagyvállalkozóig terjed. Ezért ma ennek a tényleges autonómia és valódi független egzisztencia nélküli csoportnak kell polgárként viselkednie, és megteremtenie a konszolidált polgári politizálás feltételeit. A mesterségesen és törvényszegésekkel létrehozott „új burzsoázia” ebben ugyanis éppen ellenérdekelt.

Hatalmas feladat ez: a politika mindenhatóságába vetett hit vagy a tényleges mindenhatóság megszüntetése. Egyik, ha nem a legnagyobb bajunk ugyanis, hogy a politika mindenütt jelen van. Ennek több, nagyon hátrányos következménye nyilvánvaló. Az emberek jelentős része mindent a politikán keresztül akar elérni. A gazdaságban nem csupán az állami támogatásokat, de szinte minden megrendelést így próbál megszerezni. A közigazgatásban nem csak a politikai pozíciókról, hanem a szakmaiakról is közvetlenül a politika dönt. De a gyógyítás, az oktatás vagy a tudományos kutatás vezető pozícióinak elnyerése is politikai üggyé válik.

Ehhez sajátosan – a tyúk volt előbb, vagy a tojás mintájára – kapcsolódik, hogy a politikus elhiszi, megtapasztalja, kialakítja, majd anyagi és befolyásbeli előnyök megszerzésére használja, hogy – látszólag vagy ténylegesen – „mindent” ő dönthet el. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a legkisebb jelentőségű politikai pozíciók megszerzése is élet-halál harccá alakuljon, és a választások másnapján elvtelen politikusi osztozkodás áldozatává váljanak intézmények és emberi sorsok. A politikai pártok – tisztelet a kivételnek, ha van – nem a szolgálatért és a jó kormányzásért versenyeznek, hanem a koncért harcolnak.

Ki lehet-e lépni ebből az állapotból? Mindenképpen ki kell lépni, mert hosszabb távon az ország versenyképességét, az emberek jólétét és önbecsülését, az ország működőképességét veszélyezteti. Magyarországon 2018 tavasza és 2019 ősze között lezajlott három választás. Az eredmények ismertek, és az eredményekről elemzők százai mondták el véleményüket. A politikát tudományos igénnyel figyelők és elemzők számára biztosan érdekes elemezni a tapasztalatokat. A választópolgárok számára azonban a hogyan tovább kérdése a legfontosabb.

A 2019-es önkormányzati választások egyik legfontosabb tanulsága, hogy a kormányzó párt bűneit és hibáit a választók büntették.

Még akkor is, ha a kormányzó párt olyan domináns, hogy a választási rendszer miatt valaki vagy rá szavaz, vagy ellene. Sokszor olyan politikai formációra, amelyre egyébként nem szavazna. Ha pedig a félelem is csökken, a még több hibát és bűnt még inkább büntetni fogják. Elég csak Jászberényt említeni. Akkor is, ha ezzel a valóban fontos stabilitást veszélyeztetik. Egy ponton túl ugyanis már nem olyan erős az egzisztenciális félelem, nem működik örökké a riogatás, az instabilitástól pedig csak a választók egy kisebb csoportja tart. Az országot folyamatos harctérnek tekintő politikába pedig belefásulnak az emberek.

Ezért merül fel olyan élesen az önkormányzati választások után, mi történik majd 2022-ben. Az ország jövőjéért felelősséget érző politikusoknak és véleményformálóknak világos alternatívát kell felmutatniuk a felelősen gondolkodó polgároknak.

A választási rendszer ismeretében és a politikai (harc-) mezőre nézve nincs nagyon sok forgatókönyv. A magyar politika domináns pártja jelenleg a Fidesz. Ha versenytársai töredezett, belső harcokkal terhelt kis pártok, a 2022-es országgyűlési választás eldőlt. Ha valamennyi, önmagával is néha perben-haragban álló, egymást valójában elfogadni nem tudó párt egy átgondolt és reális program nélküli konglomerátumként áll fel, hiteltelenek és aligha kormányképesek. Részsikerük jelenthet ugyan néhánnyal több képviselői helyet, ezáltal több jövedelmet és párttámogatást, de ez csak legitimálja és tovább élteti a rendszert. Nyilván vannak sokan, akiknek ez is elég.

A Fidesz dominanciáját ugyanis részben annak köszönheti, hogy versenytársai (ellenfelei) részben leszerepeltek, részben újak.

A leszerepeltek és az újak önkormányzati választásokon elért jelentős sikerei is részben a Fidesszel szembeni – a fentebbiekben leírtak miatti – elégedetlenségnek, a Fidesz arroganciájának és mindent uralni akarásának köszönhetők.

Nem határozható meg pontosan, a szavazók mekkora hányada gondolja azt, hogy egy hiteles személyek által megjelenített, a jogállamiság elveit és szabályait minden körülmények között betartó, az ország, a nemzet érdekeit hatalmi és anyagi érdekei fölé helyező, az emberi méltóságra, a szabadságra, a jólétre, a stabilitásra és a biztonságra gondosan ügyelő, minden értékre nyitott – a jelenleg ehhez közel álló pártokat vagy politikusaikat is magában foglaló – pártra szavazna a mostaniak helyett. Bízva abban, hogy egy ilyen párt politikáját nem egyéni ambíciók és mániák, nem egy szűk csoport anyagi érdekei vezérlik, hanem felelősen szolgálni kíván, őszinte párbeszédben alakítja ki társadalompolitikát, a gazdaságot átláthatóan, kiszámíthatóan és részrehajlás nélkül szabályozza, és mindent megtesz a közbizalom újraépítéséért. Képes kormányozni a szabadság és az intézményi autonómia keretei között.

A Fidesz ott lesz a 2022-es választásokon, és biztosan ott lesz még két párt vagy pártcsoportosulás, a fiatal Momentum és a DK–MSZP valamilyen formában. De valószínű, hogy nem lesznek elegen még a Fidesz megszorongatására sem. A többi párt és a még alakulni tervezők még kevésbé.

Éppen ezért egy szabadelvű-konzervatív, a keresztény és a szociális, a nemzeti és a zöldértékeket felvállaló, a XXI. század társadalmi és gazdasági kihívásaira felelősen válaszoló – a jelenlegi ilyen kezdeményezéseket összefogó – polgári párt olyan egyensúlyozó erő lehetne, amely megteremthetné az egyéni körzetekben a hiteles koordináció, a választások után pedig a koalíciós kormányzás feltételeit, annak minden nehézsége ellenére.

Egyben visszahozná Magyarországon a konszolidált, nyugodt, polgári kormányzás lehetőségét. Magyarország felelős polgárain, a véleményformálók és a tisztességes politizálást és kormányzást kívánó politikusok bölcsességén múlik, hogy megteremtik-e ezt a lehetőséget.

A szerző volt miniszter, az MTA korábbi elnöke

A Magyar Hangban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg, 2019. november 29-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/48. számban? Itt megnézheti!