
Elhunyt Koncz Ferenc, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője. Az Északhirnök.hu információi szerint motorbalesetben veszítette életét. Az 1959-es születési politikus negyedik ciklusát töltötte az Országgyűlésben, a szerencsi központú választókerület parlamenti képviselője volt. Koncz Ferenc 60 évet élt.
A baleset péntek reggel történt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy motorost érintő balesetről adott hírt 9.50-kor. Eszerint „a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2020. július 10-én 9 óra előtt a Szerenccsel szomszédos Bekecsen, a Honvéd utcán egy asszony gépkocsijával megfordulást hajtott végre, melynek során egy motorral közlekedő férfival összeütközött. A motorkerékpárral közlekedő férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.”
A Fidesz a közösségi oldalán megerősítette az értesülést. Azt közölték, hogy „Ma reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője. Képviselőtársunkat a frakció saját halottjának tekinti, és osztozik a család fájdalmában”.