Az első három hét alatt több mint 110 ezren látták Goda Krisztina és Divinyi Réka új magyar vígjátékát, a BÚÉK-ot. Ugyan remake-ről van szó, és a magyar mozikban nagy sikere volt az eredeti Teljesen idegeneknek is, de a feldolgozás népszerűsége ehhez képest is kiugró. A rendezőnővel és a film egyik szereplőjével, Lengyel Tamással beszélgettünk.
– Akad itt hűtlenség, kamaszkori szexualitás, másság, Himnusz alatti éneklés: nem tartottak tőle, hogy a Teljesen idegenek feldolgozásával könnyen felkerülnek majd valamilyen kultúrharcos listára?
– Goda Krisztina: Nem, szerencsére ez így utólag sem merült fel, előtte meg főként nem. Nem lehet úgy dolgozni, hogy közben az ember végig ilyenektől rettegjen. Ahogy nagyon nehéz előre megmondani, mi az, ami sikeres lesz, úgy azt sem lehet belőni, hogy mi vált majd ki ellenérzéseket. Mindenkinek pedig nem lehet megfelelni. Az egyetlen fontos iránytű, hogy magunknak próbáljunk meg.
– Közönségfilmeknél nem épp az ellenkezője szokott a cél lenni? Hogy a nézői igényeket próbálja belőni az alkotó?
– Goda: Nem lehet belőni a közönség igényeit. Azt tudom, hogy nekem mi tetszik, és nagyjából aszerint megyek írás során, illetve a rendezésnél is.
– Lengyel Tamás: Bennem ez az egész fel sem merült. Hogy is szokták mondani? A színészet egyfajta alkalmazott művészet. Többnyire a rendezői, írói, operatőri elképzelések beteljesítője.
– A forgatókönyvbe belekötnek A mi kis falunk esetében is, amelyben ön játszik. Morvai Krisztina EP-képviselő még a forgatás helyszínére is levonult, és azt állította, ez a produkció lesajnálja a vidékieket. Hogyan fogadja az ilyet a sorozatban játszó színész?
– Lengyel: Én nem értek egyet a sorozatot ért kritikával. Inkább azt látom, hogy a sikerünket politikai haszonszerzésre használnák fel. De rengeteg pozitív hozadéka van a forgatásnak, a faluban lakó emberekkel szinte barátként tekintünk egymásra, máshol sincs fogadókészség erre a kritikára. Ezenkívül jóérzésű embernek tartom magam, tudok a sorok között olvasni, és nem vállalnék el olyan munkát, amely másokra nézve bántó, sértő.
– Goda: Végső soron minden film megítélése szubjektív, tehát biztosan lesz, akinek nem fog tetszeni. Nincs az az alkotás, amelyik mindenkinek bejön.
Egy az ország és egyszer majd összeáll | Magyar Hang
A Fidesz matyó hímzett skanzenbe zárja a vidéket, miközben a Mordor szót vési Budapest falára.
– A céltáblaszerep a jelek szerint akkor jól megy önnek. Nemrég nyilatkozta is, hogy a filmszakmában így megy ez: „alap, hogy mindenki utálni fog”.
– Goda: Valóban, de azt még arra vonatkozott, hogy filmalapos döntőbizottsági tagként sokkal több nemet kellett mondanom, mint igent. Mikor én voltam pályázó, és az én fejem felett döntöttek, akkor azt éreztem, én is utálom őket. Aztán bekerültem a másik szerepbe, és már láttam, milyen szempontok szerint kell mérlegelni. Mindenkinek pedig nem lehet igent mondani. Olyasmire nem számítottam, hogy a BÚÉK-ot nem fogják szeretni.
– Inkább arra gondoltak, hogy ez egy tuti recept, hisz az olasz alapmű is milyen sikeres volt?
– Lengyel: Laikusként azt gondolnám, azért is vásárol az ember remake-jogokat, mert látja a sikert, nem?
– Goda: Valóban ott volt ez is, de nem feltétlenül a sikerről van szó. Nagyon tetszett az alapötlet, és láttam a lehetőséget, hogy kicsit a magunk képére formáljuk. Nem a nézőszám lebegett a szemem előtt, de az sem rossz, szerencsére. Az első hetek után nagyjából beértük azt a számot, amit az olasz film összehozott.
– Idén járt Magyarországon az eredeti film rendezője, Paolo Genovese. Ő pedig arról beszélt, hogy a spanyol változat óta egy remake-et sem néz meg inkább, tartva attól, hogy nagyon kiforgatják az alapsztorit. Ha megnézné a BÚÉK-ot, önök szerint mi lenne a véleménye?
– Goda: Volt róla szó, hogy esetleg eljön a bemutatóra, de ez aztán mégsem valósult meg. Reménykedünk még, hogy később összejöhet. Nem hiszem azért, hogy többé egyetlen feldolgozásra sem lesz kíváncsi. A spanyolból én csak az előzetest láttam, tehát nem szeretnék ítélkezni. De abból kiderült, hogy csak a komikus elemekre koncentráltak. Ha ebből a történetből kimaradnak a drámai helyzetek, akkor nincs tétje az egésznek.
– A film sztorija szerint egy baráti társaság tagjai kipakolják a vacsoraasztalra a telefonjaikat, az üzenetek és hívások közös fogadása pedig teljesen szétzilálja a kapcsolataikat. Ha önök egy interjúhelyzetben tennének mondjuk így, az jót vagy rosszat tenne a karrierjüknek? Bevállalnák?
– Goda: Ó, az én üzenetlistám annyira unalmas, hogy nem igazán lenne hatása!
– Lengyel: Más természetű dolgok vannak a telefonunkban, mint amik egy ismeretlenre tartoznak. Melyik üzenetet vizsgáljuk meg? Azt, amelyiket a barátnőmmel váltok, vagy amit egy futárcéggel?
– Bulvárlapoknak ezek érdekesebbek lennének?
– Lengyel: Minden bizonnyal, de azt gondolom, ezek az ügyek magánjellegűek, nem a közvéleményre tartoznak. Amiket csak azokkal szeretnék megosztani, akik közel állnak hozzám. Ez amúgy az alkatomból is fakad, nem tukmálom másra a véleményemet sem. Tehát a kérdésnek ebben az esetben kevésbé van létjogosultsága. Más kérdés, hogy egy olyan mély és intim közegben, mint egy baráti társaság, minden további nélkül megtenném. Nyitott könyv vagyok a számukra.
– Mintha az eredeti és a feldolgozás üzenete pont egymás ellentéte lenne. A Teljesen idegenek végső soron arra jut, hogy jobb a titkokat nem feszegetni, míg a BÚÉK arra, hogy ha az ember mindent bevall, elindul egy megtisztulási folyamat.
– Goda: Nem az ellenkezőjét mondja, inkább árnyaltabb álláspontot képvisel. Bizonyos kapcsolatokban már tényleg olyan visszavonhatatlan bűnök történtek, hogy lehetetlen tiszta vizet önteni a pohárba. Egy csomó esetben viszont nem jutott el a két fél ide, és érdemesebb tisztázni a dolgokat, mint ülni egy mérgezett kapcsolaton. Való igaz, ez mindig kétélű fegyver. Ahogy mindig van tétje annak is, hogy legyek-e őszinte a főnökömmel.
– Annak nincs köze ehhez, hogy a magyar változat női alkotók munkája, Goda Krisztináé és Divinyi Rékáé, míg az eredeti Paolo Genovese-é? A filmben is látszik, hogy inkább a férfiak szeretnék megtartani maguknak a privát szférájukat. Ezzel szemben nőktől gyakoribb, hogy valamiféle teljes őszinteség szükségességét hangsúlyozzák.
– Goda: Benne lehet ez is. Mondták már nekem, hogy a remake-ben akad olyan, ami kifejezetten női dolog. Én szeretem az olasz verzió cinikus végét, viszont menet közben nagyon megszerettük a karaktereket. Persze, titeket nem kíméltünk, de a Gábor-Saci párost inkább…
– Lengyel: Az mit jelent, hogy nem kíméltetek?
– Goda: Hogy a Márk-Fanni kapcsolatnak nem volt esélye a folytatásra.
– Lengyel: Ha nem lett volna kinn a telefon, akkor sem. Egy ideig tartott volna talán, de a hazugságokat nem lehet sokáig húzni. Bár nagyon elfogult vagyok a karakteremmel, és úgy érzem, erős próbálkozásokat tesz a változásra. De még nem jutott el addig a pontig, hogy ez meg tudjon történni. A vesszőparipám, hogy egy klinikai szakorvosra lenne szüksége a karakteremnek. Ha egy 35-40 éves ember ennyi komplexusa van, és ilyen komoly problémája a férfiasságával, akkor segítségért kell fordulni. Ezért erodálódott volna a kapcsolat akkor is, ha a telefon nincs kitéve az asztalra.
Goda Krisztina és Lengyel Tamás (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)
– Elek Ferenc karaktere nagyon hasonló, mint az eredetiben, az öné viszont kicsit más jellegű. Míg a Teljesen idegenekben egy bajszos taxisofőrt kaptunk, az ön figurája már inkább egy playboyéra hajaz.
– Lengyel: Persze, hiszen egy fotóst játszom. Másfajta karakter, egy teljesen másfajta szakma, amely teljesen más tulajdonságok megerősítését igényli. Ha a forgatókönyvben taxisofőr lett volna, akkor nyilván másként igyekszem megformálni a szerepet.
– Találunk itt más változtatásokat is, például a házigazdáéknál, ahol nem egy házaspárt látunk ezúttal, hanem a pszichológusnőt, és az őt ostromló férfit. Miért látták ezt így jobbnak?
– Goda: Nem akartam, hogy minden kapcsolat szétmenjen, hanem legyen egy, amit a játék esetleg össze is hozhat. Le is forgattunk egy alternatív véget hozzá, de aztán azt sem akartam, hogy túl szirupos legyen a vége. Így reálisabb lett a befejezés.
– Nem lett ettől drámaibb a történet? Hiszen mégis csak más így a helyzet: az eredetiben a nő lánya az apjával őszinte, itt meg csak egy családi baráttal, aki szeretne összejönni az anyukával.
– Goda: Belenyúltunk a karakterekbe, az egymáshoz való viszonyukba, de a nő drámája érdemben nem változott. Anyaként a kamaszokkal mindig nehéz, de a tinédzserlányoknak is az anyjukkal. Nagyon kevés szülő-gyerek kapcsolat tudja ezt megúszni konfliktusmentesen. És ha sikerülne, az esetleg majd utólag bosszulja meg magát. Valahogy a leválásnak ez az időszak mindenképp velejárója.
– Inkább ráismertek a saját kamaszkorukra, vagy a szülői oldalról nézték már ezt a konfliktust, aggódva, hogy miért kell a tinédzsernek túlfeszíteni a húrt?
– Goda: Nekem a kamera mögött muszáj egyenlően döntenem és szeretnem a karaktereket. Ha valamelyik mostohagyerek lenne, az meglátszana a végeredményen. De a nézők nagy többsége biztos a kamaszlánnyal azonosul jobban.
– Lengyel: Persze. Hiszen azt látjuk, hogy van egy rossz kapcsolat. Itt egy nő, aki nem a gyerekére, hanem magára figyel, tele van megfelelési vággyal. Szerintem egyértelmű, hogy a néző a lánnyal fog szimpatizálni.
– Goda: Érdekes, amit mondasz. Én azért mégis átéreztem az anya szerepét is, és azt éreztem: „jajj, szerencsére az enyém még nincs ebben a korban, de mi lesz itt még?”
– Lengyel: Én inkább azt éreztem, teljesen jogos minden a lány részéről: állandóan csak lenyomja a fájdalmát, már ezerszer megpróbálta megbeszélni, de nincs valódi érdeklődés az irányában. Akkor nyilván többet nem is fog próbálkozni.
– A film egyik alapkérdése, hogy elvárható-e úgy az őszinteség, lehet-e úgy a teljesen igazat mondani, ha sejtjük, hogy a másik mit fog rá mondani, és az nekünk nem lesz jó. Hiszen ha nem a csalások eltitkolásáról beszélünk, azért felesleges konfliktusokra senki sem vágyik.
– Goda: Nyilván, ezek a hazugságtechnikák arra jöttek létre, hogy az ember egy kicsit könnyebben közlekedjen az életben. Máskor viszont bebizonyosodik, hogy nem volt igazunk. Előfordult velem is jó párszor, hogy meg voltam róla győződve, valaki miként fog reagálni, aztán mégis kellemesen kellett csalódnom.
– Lengyel: Ebben pont ez a nehézség. Igen, az őszinteség hozhatja magával, hogy olyan megjegyzéseket, észrevételeket kapunk, amiket a legszívesebben elkerülnénk. Továbbá szerintem gyakran összekeverjük a kéretlen kinyilatkoztatást az őszinte véleménynyilvánítással. Az én esetemben ez kiváltképp gyakran előfordul. Sokszor a nevük elhallgatását kérő internetes hozzászólók juttatnak a csúcsra, de előfordult már olyan is, hogy a mozgólépcsőn, lefelé a Deák téren tartott egy laikus színészmesterség órát. Ő úgy gondolta, csupán őszinte, és a tanácsai majd a hasznomra válnak. Ez persze nem jelenti, hogy az udvariassági körökre nincs szükség, hacsak nem szeretnénk teljesen elviselhetetlen világban élni. A kapcsolati válságokról viszont kell tudni beszélni.
– Goda: Miközben tény, hogy sokszor jobb lejjebb csavarni a problémákat. Nagyon fárasztó tud lenni, amikor valaki halálra próbál elemezni egy kapcsolatot. Hideg téli estén az egyik fél egy órán keresztül sorolja a félelmeit, az aggodalmait és a reményeit, majd megkérdezi a másiktól, ő mitől tart. Mire a válasz: attól, hogy másnap nem indul be az autó. Jobb néha nem túlbonyolítani a dolgokat.
– Kerültek sajátosan magyar elemek is a remake-be, mint a Himnusz vagy az Aranybulla, de azért összességében nem formálták teljesen a magunk képére a filmet. Nem lett volna úgy izgalmasabb?
– Goda: Megfordult a fejünkben, de egyszerűen ledobta magáról a történet. Nem akartuk, hogy Szomszédok-szerűen kiszólós legyen, és az aktuálpolitikára reflektáljon.
Hasta la vista? Mi folyik a filmalap körül? | Magyar Hang
Aki homályos ideológiai érvek és egyéni érdeksérelmek mentén ítélkezik, arról aligha mondható el, hogy szívén viseli a magyar mozi sorsát.
– Lengyel: Úgy érzem, ezzel univerzális maradt. Attól, hogy van benne Hévíz, Himnusz, bejgli és Aranybulla, még nem lett speciálisan magyar a történet. A bizalom univerzális témája is sérült volna, ha politikailag részletgazdagabb sztori született volna.
– Goda: Annyira túlpolitizált az életünk is, nehezen hiszem, hogy pont egy ilyen játék kapcsán kerültek volna a felszínre a politikai ellentétek.
– Ha már túlpolitizáltság, az felmerült előző filmjénél, a Veszetteknél is, hogy mennyire tudott bátran hozzászólni a közélethez. Egyes kritikusok szerint végül inkább megúszósabb sztori született, ami kevéssé a magyar valóságra, mint a radikalizálódás általános témájára reflektált.
– Goda: Én bevállalós filmnek éreztem. Ott azért fel volt dobva a labda, hogy különféle politikai pártok mögé vagy azokkal szemben állnánk ki a sztorival. Nekünk ez nem volt célunk. Határozott állásfoglalásnak szántuk inkább, hogy a demokrácia fontos vívmány, vigyázni kell rá. Figyelve arra, mikor kezd elcsúszni egy jó törekvés egy olyan irányba, ahonnan nincs visszalépés. Nem akartuk azt mondani, hogy ez ez a párt, az pedig amaz. Azért sokan szerették a filmet, de tény, hogy nem igazán tudott eljutni a nézőkhöz. Marketingtámogatás nélkül nagyon nehéz egy filmet láthatóvá tenni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang idei 1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
