Idén júniusban lesz száz éve, hogy a trianoni békeszerződés szétszabdalta Magyarországot és egyszerűen lecsatolta hazánk 70 százalékát. Most azonban egy kicsit „másfajta” Trianonról lesz szó, amit hívhatunk „szociálisnak”, vagy éppen „belsőnek”, de most nevezzünk csak egyszerűen „cigány-Trianonnak”. Amolyan búvópatakként rendre fel-feltűnik ez a téma a hazai közbeszédben, érdekes módon hol szociológusok és jogvédők, hol a cigány közéleti szereplők, hol viszont éppen a szélsőjobboldal megmondó emberei jönnek elő vele.
Tavaly pedig már egyházi vezetők – Székely János cigánypasztorációért felelős püspök, valamint vele egyetértésben Beer Miklós – is emlegetni kezdték, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön”. Székely abban (is) látja a párhuzamot, hogy anno a magyar elit milyen „érzéketlenül és talán nagyképűen is viszonyult a nemzetiségekhez” és így mintha ez az elit „nem érzékelte volna azt a veszélyt, ami később az egyébként igazságtalan Trianonban valósággá vált”.
A párhuzam tökéletesen ül, már ami az elit érzéketlenséget és vakságát illeti. Sőt, ebben akár vissza is mehetünk 100 évre, hiszen mind a Horthy-, mind a Kádár-korszak elitjének megvolt a maga sziklaszilárd elképzelése arról, hogy hol is van a cigányság helye. Előbbi a hegedű és a cimbalom, utóbbi inkább a kubikostalicska mögött látta szívesen a romákat, és ezzel nagyjából le is tudta a két rezsim az egyik legnagyobb magyarországi kisebbség ügyét.
Aztán jött a rendszerváltozás és most már mintegy harminc év távlatából látjuk, hogy cigányügyben a jobb- és a balliberális oldal pontosan ugyanazt valósította meg, amikor kormányon volt, ugyanazzal az eredménnyel: nagy ötlet, nagy bejelentés, majd kis idő elteltével jött a nagy lopás, ami után nem maradt más, mint a nagy szegénység. A retorikájuk különbözött persze a szekértáboroknak, de hát az melyik szocpolsorra és melyik Dankó-telepre hallatszott az el? És itt most nem a négy-öt évenkénti buszoztatásra és csomagosztásra gondolok, amikor ugyanazok az önjelölt és többszörösen büntetett előéletű vajdák és „választott” kisebbségi vezetők terelik a szavazófülkékbe cigány testvéreiket, kihasználva szegénységüket.
„Komolyan gettót akarnak, cigányrezervátumot?" | Magyar Hang
A szekszárdi szegénytelep lakói szerint nem fal kell nekik, hanem segítség. Riport.
Ez az utóbbi nagyon is virulens jelenség az egyik oka annak, amiért szkeptikus vagyok püspök úr vízióinak azon részével, hogy akár a közeli, akár a távoli jövőben szó szerinti területvesztéssel járó „cigány-Trianon” útján létre jönne egy ma még ismeretlen roma ország. Rengetegen kerülnének ugyanis bajba: az észak-kelet magyarországi uzsorás klánoknak borzasztóan hiányoznának azok a szociális juttatások, amiket még a létező államunk folyósít a mélyszegénységben lévő, kiszolgáltatott, kényszerű klienseiknek.
Gondban lennének azok a kiskirályként viselkedő polgármesterek is, akik a közmunka segítségével dolgoztatnák magánbiszniszeikben a fél falut, simán rabszolgának nézve mindenkit. És persze számos országgyűlési képviselő kezdené el vakarni a fejét, hiszen ezeken a településen pont a fent taglalt viszonyoknak köszönhetően „könnyű hozni a számokat” – hogy perképesen fogalmazzak.
Ezzel aztán már meg is érkeztünk az olyan területekre, akár vehetjük elszakított országrészeknek is, ahol Magyarország törvénye, szokásvilága, hivatalos nyelve már egész egyszerűen nem érvényes, ellátórendszere tulajdonképpen nincs jelen, normája pedig idegenként hat. És még egyszer: ezeken a helyeken nem fenyegető veszély, a jövőben esetleg bekövetkező, vagy megelőzhető tragédia a második, a „cigány-Trianon”, azon már túl vagyunk.
Mert magyarázhatjuk a havi pártízezerért dolgozó közmunkásnak, hogy mennyivel jobb hogy ő most segélyvárás helyett tulajdonképpen értéket teremt, attól még a hó végén nagy valószínűség szerint nem fog neki tüzelőre jutni. Ez aztán vagy az erdőbe megy majd lopni, vagy egy közeli vályogtorzó gerendáit viszi majd haza.
Aztán nem kellenek nekünk kisebbségi komplexustól küzdő, soviniszta szomszédállamok, meg az ő groteszk nyelvtörvényeik: a mai Magyarországon simán bábeli zűrzavarba fordulhat egy egyszerű bírósági tárgyalás, ha valamelyik magára hagyott faluból idézik be a vádlottat, a sértettet, vagy a tanút. Mondhatjuk a kanálgyári munkásból lett alkoholistának, hogy nem szép dolog egész nap inni, ha egyszer a munkahelyét a rendszerváltozáskor először elprivatizálták, aztán bezárták, őt kirúgták és azóta sem nyitottak semmit a kanálgyár helyén. Mondhatjuk, de ő inni fog. Papolhatunk a telepi srácnak, hogy ne kristályozzon annyit, hanem focizzon sokat, mert az nem roncsolja az idegrendszerét, ha először is már tavaly feltüzelték a kapufát a telepen, másodszor pedig tanárhiány miatt bezárt az iskolája, ezért aztán nincs is senki, aki megtanítsa neki, hogy mi az az idegrendszer.
Bogdán László: Ketyeg már a cigányplutónium | Magyar Hang
„Félek, hogy még a mi életünkben megvalósulnak azok a szegregátumok, amelyek fölött a rendőr is repülővel megy el.” Interjú!
Akkor miért fontos ez mégis mindenkinek? Miért nem intézhető el mindez annyival, hogy „arra, ott, azok úgyis mindig szegények voltak?” Mi dolga a földrajzi és szociális értelemben egyaránt a végekre szorultak problémáival a középosztálynak? Ami azt illeti rengeteg: ezek a mélyszegénységben élő „elszakított országrészek” ugyanis igen fiatalok. És borzasztó fontos, hogy ezek a javarészt cigány-lányok és srácok milyen oktatásban részesülnek? Milyen egészségügyi ellátásban? Jut-e nekik rendes ételre? Tudnak-e tovább tanulni? Van-e mivel kimozdulni a falujukból? Van-e munkahelye a szüleiknek, vagy már szerződtettek is egy ukránt, indiait, törököt a helyére? Jut-e szüleiknek különórára, ha tehetséges, vagy korrepetálásra, ha éppen bukdácsol a gyerek?
Éppen ezért azt kell követelnünk az elittől, hogy „szerezze vissza” ezeket a területeket. Igenis, építse vissza a magyar államot az elcsatolt országrészekre. És ezt lehetőleg ne kampányszerű nekidurálásokkal tegye – azokból láttunk már eleget –, hanem aprólékos munkával végrehajtott átalakításokkal. Ellenkező esetben újabb 100 év múlva tényleg mindkét Trianonról megemlékezhetünk majd. Már ha lesz majd itt egyáltalán bárki, cigány, vagy magyar, aki megemlékezne bármiről is.
