Ahogy lement a Mikulás-szezon, új projekt után kellett nézni. Tanár úr kitalálta: adjanak műsort névadó ünnepségeken. Érdekes, hogy azt a srácot, aki a Télapót alakította, ebbe a buliba már nem vette be. Mégiscsak jól gondolta Misi: az a pali csak a karakterének köszönhette a szerepet, nem a tehetségének.
Az jó volt, hogy a barátját, Gusztit is be tudta protezsálni, az viszont már kevésbé, hogy a névadó ünnepségeket mindig vasárnap rendezték az úttörőházban. Egyrészt a vasárnap volt az egyetlen nap, amikor nem kellett suliba menni, másrészt az úttörőház messze volt a nyolcvanasi lakóteleptől, ahol ő lakott.
Sokáig azt hitte, az a dolgok természetes menete, hogy az ember egy névadó ünnepség alkalmával kapja a nevét. Hát benne van a nevében, hogy névadó.
– Olyan, mint a véradás, mondta erre Guszti, csak itt nem vért adunk, hanem nevet. Nem pont – mondta ő –, mert vért a tiédből adsz, nevet meg, szóval azt meg nem a tiédből. Van egy választék, mint a boltban a cigik között, hogy ki vannak rakva egy polcra, és abból lehet választani, ami van. Én a Bridgét szeretem – mondta Guszti, így, fonetikusan: Bridgét. – Van is nálam, sokkal jobb, mint az apám Románca, hazafelé el is szívhatnánk párat.
Általában ebben maradtak. Hogy elszívnak pár Bridgét.
Az úttörőház öltözőjében gyülekeztek a névadó előtt, mindenki talpig kisdobos szerkóban: öv, jelvény, nyakkendő, síp, minden. Fellépés előtt az öltöző falát díszítő plakátokat nézegették. Misi szerint a Bergendy volt a legbaróbb, ott virított rajta a nagy Demjén aláírása is. Gusztival az Ismeretlen embert komázták leginkább, cigizés közben mindig azt a részt énekelték, hogy „Egy szürke város füstös rejtekén / Mégis vígan éldegélek én”.
A szürke város, a rejtett füst, a vígan élés, minden passzolt, egyszerűen tökéletes volt hintában titkos cigizéshez.
De addig még le kellett nyomni egy névadót. A tanár úr jelére libasorban bemasíroztak a díszterembe, és elfoglalták helyüket a bölcső körül. Páran verset mondtak – Misi is –, közösen énekeltek valami csermelyről, amiről csak Andi tudta pontosan, micsoda, de ez nem is csoda, hiszen Andinak értelmiségiek voltak a szülei, amiből az következett, hogy értelmesek, így Andi is az. Szóval valami csermelyről énekeltek, ami halkan zúgott – erről az éji bogár jutott mindig Misi eszébe, amelyik nekiment a falnak; kicsit aggódott, nehogy a csermely is nagyot koppanjon a végén, de ez nem derült ki a dalból.
Aztán jött a Mily szép ez, mily tiszta, mily égi csoda!…, és amikor elkezdtek lalalázni, a bölcsőben addig általában nyugodtan fekvő bébi mocorogni kezdett, csöppnyi kezeivel hadonászott, mintha el akarná zavarni ezt a vernyogást, mint egy legyet. De még hátra volt Guszti, ahogy tanár úr mondta, a hab a tortán. Misi ráképzelte néha Gusztit egy tortára, de inkább füstölő gyertyának látta, mintsem habnak. A műsor végén Guszti fuvolázta el azt az egy számot, amit masszív nem gyakorlással nem tudott rendesen, és nem is tanulta meg soha, tanár úr mégis hitt benne, hogy egyszer sikerülni fog neki, és akkor a kisbaba majd nem üvölt kétségbeesetten, amikor Guszti fuvolájának hangjai kacsáznak az úttörőház dísztermében. Aztán a csajok ünnepélyes pofával a kisded nyakába kötöttek egy kisdobos nyakkendőt, amit Misi hülyeségnek tartott, mivel kisdobos eleve csak másodikos korában lehetett az ember, de mindezt feledtette vele, hogy Guszti mindig odaszólt halkan a csajsziknak, hogy „jó szorosra kössétek”, mire minden szereplőnek röhöghetnékje támadt, pedig tudták, hogy Guszti ezt fogja súgni, vagy éppen ezért, a lényeg, hogy alig bírták visszatartani a belőlük kikívánkozó kacagást, ami annál ingerlőbb volt, minél vörösebb fejjel ordított a tiszteletbeli babapajtás.
A névadó végeztével az öltözőben kaptak egy krémest vagy egy minyont – Miki nyilván a rózsaszínt szerette – meg egy jaffát, aztán indultak haza.
Misi és Guszti általában a legközelebbi játszótérre sétált, betelepedtek egy-egy hintába, és cigire gyújtottak. Természetesen Bridgére. Addig maradtak, míg elszívtak ketten egy dobozzal. Mindenféléről beszélgettek, míg a szinte magától lengő hintában pöfékeltek – a füst, amit eregettek, mintha a hinta lengésének okozata lett volna –, filmekről, csajokról, névadóról. Guszti egyszer megkérdezte, Misi meg van-e keresztelve. Mivel nem tudta, talányos választ adott: „talán”.
– Mer’ amúgy feltűnt, haver? Mindenkinek van egy családi neve, a tiéd Asztalos, az enyém Szilvási, ezt a faterunktól örököljük, aztán kapunk egy nevet, mint te a Misit, én a Gusztit. Na, ezt keresztelőkor adják oda, ezért hívják keresztnévnek.
– Hm – mondta Misi, akiben egyszerre több kérdés is motoszkálni kezdett. – Szóval a keresztelőig csak egy neved volt, simán úgy hívtak, mint ahogy a tanár úr szokott? Szilvási? És az oké, azt én is hallottam, hogy keresztnév. De mitől kereszt, hol van benne a kereszt? Meg mi az, hogy megkeresztelve lenni? Láttam a Spartacust, keresztre feszítették a végén. Onnan a kereszt? A keresztnév azt jelenti, akit keresztre feszítenek, kap egy másik nevet is? Mondjuk, addig csak Spartacus volt, utána meg például Spartacus Attila lett? Ennek így semmi értelme, meg hát nem névadón kapja mindenki a nevét?
– Nemt’om – mondta Guszti –, de ja, lehet, majd megkérdezem a mutert, most menjünk, szedjünk vadalmát, attól elmúlik a cigiszag a pofánkból.
Mentek, szedtek, rágtak, köptek. Misi soha nem bukott le, mert jógyerek-feje volt, Guszti gyakran lebukott, mert rosszgyerek-feje volt. Olyankor Gusztinak el kellett szívni az apja előtt egy doboz Románcot úgy, hogy végig letüdőzte. Utána Guszti zöld lett, ijesztően zöld, és hányt. Ilyenkor mindig megfogadta, hogy soha többé nem gyújt rá, valószínű, hogy ez volt a faterja célkitűzése is. Aztán egy héten belül mégis ott ült megint a hintában a két srác.
– Sápadt arcú gladiátortestvérem füstjelei egyre baróbbak – mondta Guszti egyszer. – Már egész jó karikákat tud fújni. Lehet gyakorolni a szívecskéket.
– Ühüm – mondta füstölő szájjal Misi. – Meg a kereszteket, kispajtás.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 13-án!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!
