Hétfői Koffein-cikkében Szerető Szabolcs is foglalkozott Pápai Gábor nagy vihart kavaró, a Népszavában megjelent karikatúrájával. A lap olvasójaként és alkalmi szerzőjeként, grafikusaként fontosnak érzem jelezni: ez a Koffein szerintem nem kezelte a helyén Pápai Gábor rajzát. Túlságosan is megengedő és elnéző volt vele. És bár tudom, nagyon nem szerencsés, ha ugyanazon szakma gyakorlói kritizálják egymást, nem tudok szó nélkül elmenni a jelenség mellett.
Ha humorról van szó, két idézetet tartok elsősorban magam számára irányadónak. Az egyiket a filmteoretikus Bíró Yvette egyik könyvében olvastam, és így szól: „A humor a kétségbeesés udvariassága”. A másikat az emlékezet Karinthy Frigyeshez köti, és ekként hangzik: „Úriember az, aki tud skót dudán játszani, de tartózkodik tőle”.
Pápai „Krónikus” című, Müller Cecíliát és Jézus Krisztust ábrázoló rajza mindkét „szabályra” vagy ajánlásra fittyet hány. Hogy szándékosan, vagy csak az ihlet volt kevés, szempontunkból mindegy. A karikatúra nem vicc, a karikatúra (ez alatt jó karikatúrát értek, de a jó jelzőt feleslegesnek érzem minduntalan kitenni) többek között udvariasságával tűnik ki. Azzal, hogy bár lehetne ízléstelen, hatásvadász, vagyis alkotója játszhatna skót dudán, hiszen azzal könnyű figyelmet kelteni, mégsem teszi. Nem teszi, mert tiszteletben tartja a nézőit, valamint a karikatúra műfajának irányadó felmenőit. Daumiert, Saul Steinberget, Réber Lászlót vagy Sajdikot. És a sort sokáig lehetne sorolni.
Ez az udvariasság nem egyenlő a finomkodással. A fent említett, vagy a hozzájuk hasonlóan emlékezetes rajzolók mertek sokkolni, pimaszkodni, kíméletlenül kritizálni. Csak éppen tudták, hogy a karikatúra publicisztikai műfaj, aminek a forrása nem a vicc, és nem a régi kódexek oldalára firkantott nemi szervek gyermeteg gesztusa, hanem a sűrítésnek, a jelentések, asszociációk váratlan összeszikráztatásának a tudása, az absztrakció és a dolgok örkényi értelemben vett feje tetejére állítása.
Tegyünk egy kísérletet Pápai rajzával. Tegyük át prózába. Milyen eredményt kapunk? „Müller Cecília országos tiszti főorvos a járványhelyzetben relevanciával bíró kijelentést tesz, miközben mellette Jézus Krisztust látjuk a kereszten. Mint tudjuk, Jézust keresztre feszítették, ezért vicces, hogy Müller azt mondja: alapbetegsége függőséget okoz. Értik: függő-ség”. Szerintem a végeredmény rettenetes. Semmi másra nem jó, csak arra, hogy valódi mondanivaló, a jelenlegi helyzet ironikus feldolgozása-értelmezése helyett feleslegesen feszültséget keltsen és egy álvita fűtőanyagául szolgáljon.
Persze egy világban, ahol lassan minden konszenzus felfüggesztődik, köztük az is, hogy bizonyos dolgokkal nem viccelünk, ez kifizetődő taktika lehet elvileg. Ám konzervatív, értékelvű, polgári oldalról az ilyesmit határozottan el kell utasítani. Vallási jelképekkel a legkönnyebb viccelődni, hiszen számítani lehet egyfelől a vallásellenes befogadók tetszésére (a fingós poénoknak is állandó és komoly tábora van), másfelől a fundamentalisták és a politikai keresztények (zsidók, muzulmánok stb.) menetrendszerű felháborodására. Létezik egy harmadik út is. A csendes megvetésé. Ez a rajz semmi mást nem érdemel.
A szerző Híd Jenő néven publikálja lapunkban rajzait.
Szerető Szabolcs válasza:
Szathmáry István úgy érzi, nem kezeltem a helyén Pápai Gábor rajzát. Talán azért, mert írásom az arra érkezett reakciókra koncentrált. De ha figyelmesen olvassa, amit írtam, felfedezheti, a véleményünk hasonló: „az én ízlésemtől távol áll a rajz, a kereszténység központi alakját és történését szerintem csak nagyon indokolt esetben szerencsés ironikus, profán üzenet hordozójává tenni”. Ha nem voltam elég egyértelmű, akkor most az leszek: a Népszava karikaturistája elvétette a mértéket a Krisztus-ábrázolásával, egyáltalán nem volt indokolt a hatás érdekében ilyen erős gesztussal élnie. De hát ezt Szathmáry István nálam pontosabban, avatottabban fogalmazta meg.
Igaza van, egy álvita fűtőanyagául szolgál a rajz. Pontosan erről, a beteg közéletünk tüneteit mutató fogadtatásról próbáltam szólni cikkemben. Én ugyanis egy rossz karikatúránál veszélyesebbnek tartom a politikai fundamentalizmus elharapózását. És károsnak az ügy jogi útra terelését, amivel a kisebbik kormánypárt, a KDNP próbálkozik. Engem ez zavar igazán ebben az ügyben. Nyilván más lenne a helyzet, ha még csak nem is olyan remek, mint Szathmáry István, hanem bármilyen karikaturista volnék.
