Pokorni úr, tessék választani!

Tisztelt Pokorni úr, ön, tudtommal több mint 30 éve a Fidesz tagja, sőt alapítója, egy időben vezető tisztségeket is töltött be, és a harmadik ciklusa óta kerületünk vezetője. Azt hiszem, nagyot változott a világ ezekben az években, de hazánkban és a Fidesz életében is.

Ön egy radikális-liberális pártba lépett be – de minek nevezhető a Fidesz ma? Távozóban van az Európai Néppártból, és onnan is inkább jobbra tart, s mivel vezetője, Orbán Viktor évekkel ezelőtt meghirdette az illiberális demokráciát – úgy tűnik –, ezt az ígéretét be is kívánja tartani. Ön meghatározó személye volt a szabad szakszervezetek hazai megalakításának, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének első elnöke. Később is felelős oktatáspolitikus, aki elkötelezett volt a modern, korszerű oktatás iránt. Ma hogy viszonyul pártja ezzel gyökeresen ellenkező törekvéseihez? Karácsonykor 12 milliárd ment határon túli focikluboknak, míg nem jutott 200 millió a Fesztiválzenekarnak, budapesti színházak nyomorognak, előadások maradnak el. Rendjén van ez így? Erre adjuk/adtuk az adónkat?

Az ember szeret büszke lenni szüleire. Sajnálom önt, hogy ön nem minden vonatkozásban lehet az. Nagyapja – az ön saját elmondása szerint – náci tömeggyilkos volt, édesapja a másik szélsőséges rendszer titkos ügynöke. Ezért – nagyon helyesen – ön nagyapja nevét töröltetni kívánja a törvénytelenül felállított, de ma is ott díszelgő Turul emlékműről. Természetesen felmenői bűneiért senki sem felelős a legkisebb mértékben sem, de nem lehet könnyű ilyen teherrel élni.

Nekem talán nagyobb szerencsém volt a gólyával. Édesapám keresztény polgári családban született, és feltételezhetően jobboldali neveltetést kapott. Nagyanyám második férje magas rangú náci tiszt volt, aki 1938-ban Hitlerrel vonult be Prágába. Ezzel a háttérrel az 1930-as években édesapám politikailag balra tolódott, megismerkedett zsidó édesanyámmal, a Szocialista Művészcsoporthoz majd az Európai Iskolához csatlakoztak. 1939-ben édesanyámmal kerámiaműhelyt létesítettek a második kerületi Henger utcában, és itt, a kerületben, a Nógrádi utcában béreltek lakást. Apám a háború alatt belépett a kommunista pártba.

A német megszállás másnapján beszüntették keramikusi tevékenységüket, illegalitásba vonultak, hamis papírokat, bizonyítványokat készítettek egyrészt zsidók, másrészt keresztény katonaszökevények részére, akik nem kívántak Auschwitzban vagy Hitler és Horthy oldalán meghalni a Don-kanyarban. Így több száz magyar embert mentettek meg a haláltól, míg az ön nagyapja ennek ellenkezőjén szorgoskodott. Édesapám így 2012-ben – posztumusz – megkapta a Yad Vashem Intézettől a Világ Igaza kitüntetést, zsidó édesanyám ilyet nem kaphatott, de mindketten felkerültek arra az emlékműre, amelyet az Apor Vilmos téren két héttel a Turul-szobor felállítása előtt Mitnyan György polgármester úr avatott fel. Ez az emlékmű egyértelműen csak olyan magyar emberek neveit őrzi, akikre feltétel nélkül büszkék lehetünk, ők azok a kevesek, akik a Vészkorszakban mások életét mentették sajátjukat kockáztatva.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy míg a Turul-szoborból nyáron egyfolytában ivóvíz minőségű víz ömlik, és díszkivilágítást kapott, a kertészek a környező növényeket rendszeresen ápolják, épségére kamerák vigyáznak, addig az Apor Vilmos téri emlékmű elhanyagolt állapotban gondozatlanul éktelenkedik. Tükrözi ez a kormányunk értékrendjét?

El szeretném mondani, hogy apám 1948-ban kilépett a kommunista pártból, és oda soha nem tért vissza, pedig 1957-ben megfelelő körök erre biztatták. Ezért 1965-ig, nyugdíjazásáig megfigyelés alatt tartották, talán az ön édesapja valamelyik kollégája is…

Tisztelt Pokorni úr, szeretném megkérdezni, hogy ön azt a liberális világszemléletet vallja-e magáénak, amelyet a Fidesz is Orbán Viktor vezetésével magáénak vallott, amikor megalapították? Vagy azt az illiberálisat, mely megszerezve a kétharmadot a parlamentben 49 százalékos szavazataránnyal?

Először megszerezte a közmédiát, szinte a teljes magyar sajtót, új alaptörvényt alkotott minden más párt beleegyezése nélkül, ellenőrzése alá hajtotta az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a Nemzeti Bankot, államosította az iskolaügyet az óvodától az egyetemekig, a kultúrát és tudomány minden területét. Azt a vonalat támogatja, mely miatt a Fidesznek esetleg el kell hagynia az Európai Néppártot, és nem tud máshova hátrálni, mint a szélsőjobb pártok családjába? Gondolt arra, hogy Magyarország lesz az egyetlen EU-s ország, melynek szélsőjobb kormánya van? Melynek barátja Erdogan, Putyin, Kína és Azerbajdzsán? És nem Hollandia, Ausztria, Dánia vagy például Franciaország?

Ezt ígérte nekünk az ön pártja 2010-ben? Ezt az utat mikor határozták el? Ön részt vett a döntésben? És milyen véleményen volt? Egyetértett? Vagy ellenezte? Mivel értett egyet, és mivel nem? Önök kiirtották a nyílt vitát a közéletből. Így csak Orbán Viktor előadásaiból tudjuk (tudják?) meg az új irányt. Melyik lesz Orbán Viktornak az az újabb elhatározása, mellyel már ön sem ért egyet, és elhagyja pártját, mint annyian tették korábbi barátaik közül, akikkel ma már szóba sem állnak, mint Hegedűs István, Ungár Klára, Molnár Péter vagy Fodor Gábor? Maradt viszont az 5-ös számú párttagkönyv birtokosa, a KISZ és az MSZMP lapjaiba író Bayer Zsolt és Bencsik Gábor, a kommunista rendőrségen felnevelkedett milliomos belügyminiszterünk Pintér Sándor, az egykor az MSZMP-t szolgáló – ma állandóan komcsizó – Kövér László és sokan mások.

Apám merte elhagyni 1948-ban a kommunista pártot, vállalta a konzekvenciáit. Ma ki merné elhagyni a Fideszt? Vagy ehhez a pártelhagyáshoz nagyobb bátorság kell ma, mint kellett 1948-ban? Itt tartunk? Meddig megyünk még visszafelé?

A Kossuth Lajos tér állapota már azonos az 1944-essel, még miben akarunk hasonlítani azokra az időkre? Soros Györgyöt üldözte az a rendszer, ezért elmenekült Amerikába. Onnan segítette a magyar demokráciát és kultúrát, és más illiberális államok gyermekeit is, hogy demokráciában élhessenek. Létrehozott egy egyetemet, amelyre büszke lehetne az ország. Orbán Viktor kikergette Bécsbe. Ma az ország ellensége nem az ön édesapja, hanem a vele egykorú Soros György, mint ahogy nagyapja ellenségei, a zsidók voltak 1944-ben.

Kérem, Pokorni polgármester úr, ne kövesse sem nagyapja, sem édesapja példáját! Legyen a mi független, a demokráciában bízó, azt követő és azért küzdő polgármesterünk! Meg fogjuk választani! És a fiai is büszkék lesznek önre.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/5. számában jelent meg január 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/5. számban? Itt megnézheti!