Kicsit szomorkás a hangulatom máma… – ez a dal nyomja el fejem, avagy fülem zúgását, így kezdődött egy sláger a rádióban, még gyerekkoromban, beégett, éppen úgy, mint a Ki ölte meg Kennedyt? című dal.
Nagyon szomorkás a hangulatom, de nem csak ma. Nem így képzeltük a rendet, a polgári rendet, a nagy nemzeti együttműködést. El kell költöznie egy tudást gyarapító egyetemnek Budapestről Bécsbe. Mert a kurucok vezérének bosszút állni támadt kedve, régi mentorával, Soros Györggyel szemben. A labancok dörzsölik a tenyerüket örömükben, ingyen kapnak egy világhírű tudásbázist, és a majdan gyümölcsöztethető kapcsolatok hálójának láncszemeit.
Ellenségnek lett kikiáltva egy olyan egyetem, amely a NATO-ban is szövetséges Amerikai Egyesült Államoknak stratégiai fontosságú intézménye volt térségünkben. Úgy esett, hogy talán orosz háttérsegítséggel az USA-t meglehetősen kínos módon ma egy pojáca irányítja. De még Trumpnak sem engedte meg szakapparátusa, hogy a Putyin halálos ölelésében vergődő magyar miniszterelnököt az ovális szobában fogadja, ahol aláírhatták volna a CEU itt maradását eredményező megállapodást. Mert az USA még demokrácia, és a kívánatos szerződés „csak” New York Állam hatáskörébe tartozik – és ott is marad, bármit is szerettek volna itt, a Duna partján.
Kötöttfogás 18. - Miről szól valójában a CEU-ügy? | Magyar Hang
A műsorvezető ezúttal is Dévényi István. E heti vendégei: Csintalan Sándor, Lampé Ágnes és Pörzse Sándor.
A CEU megy, mi maradunk, szegényebben, szürkébben, fásultabban, nekikeseredettebben. Nem generálnak majd közéleti vitát a CEU szabadgondolkodói fontos társadalompolitikai kérdésekben, nem hozzák magukkal okos és széplelkű diákjaik minden egyes megszólalásaikkal ebbe az áporodott légkörbe a szabadság üde, friss levegőjét.
Mi, valamennyien azért kerültünk nehéz helyzetbe, mert nem azonosultunk az orbánizmussal, így a kirekesztettjei lettünk. Minket nem engednek be a sajtótájékoztatóikra, akadályozzák munkánkat, őket nem hagyják tanítani, kutatni Magyarországon. A szabadságot, a szabad gondolatokat nem bírják elviselni az orbánizmus hívei, az orbánizmus által megtört gerincű, vazallussá züllesztett emberek. Nem bírják elviselni, hogy bár bankszámlájuk esetleg dagad, nincsenek megélhetési gondjaik, mégsem szabadok. Ezért acsarognak, sokszor öntevékenyen, mert fáj nekik, hogy ők nem voltak képesek arra, amire mi, hogy a szűk hét vagy akárhány nehéz, küzdelmes esztendőt válasszák a szabadságért, az önbecsülés megőrzéséért.
Hiába próbálkozunk, kizártak a Kormányinfóról | Magyar Hang
A nagyságos kormánytagok és fideszes politikusok nem válaszolnak az újságíróink által feltett kérdésekre, sőt be sem engednek a Kormányinfóra.
A CEU-t el lehet üldözni, de mi, az agymosás ellen küzdők itt maradunk. Felkiáltójel vagyunk! Mást nem tehetünk, mint hogy nem fogjuk be pörös szánkat, a tudásnak emelünk panaszt! – a költő is valahogy így mondta. Vagyunk itt még sokan, meglepődnének a NER-ben, ha tudnák, valójában mennyien, akiknél nem a „nemzet veje” kapcsolgatja a pilácsot.
Tudjuk értelmezni azt az üzleti konstrukciót, amikor magyar területet engedünk át a kínai árut szállító vasút megépítéséhez, kínai kölcsönből építjük meg a síneket a kínaiak hasznára. Ezt sokan értelmezzük a központi költségvetés kárára elkövetett hazaárulásnak.
Nekünk a dalai láma a barátunk, nekik az ujgur rokonokat is üldöző kínai kommunista rezsim. Nekünk az Erdogan által üldözött török értelmiségiek – köztük bírók, írók, tanárok – a barátaink, míg Orbán az állami szintre emelt iszlamizmus feje előtt hajlong.
Erdogan: egy szívesen látott iszlamista vezér Budapesten | Magyar Hang
Orbán Viktor egyre távolabb vinné az országot attól a korántsem tökéletes (érték)világtól, amelyhez az ország 1990-ben csatlakozott, illetve visszatért.
Mi a hazai örmény kisebbség érzékenységére vagyunk tekintettel, nem egy baltás azeri gyilkos szabadságvágyára. Nekünk nem tetszik Putyin gúnyos mosolya, ha megtekinteni támad kedve az Orbán által vezetett nyugati tartományt.
Nekünk nem tetszik, hogy hülyének nézi a magyart az ország vezetője, amikor kiemelt nyugati üzleti partnereit kistafírungozza az adókedvezmények mellett munkahelyteremtő állami apanázzsal. Hogy azután egy ócska pojáca, aki nem volt rest az anyja számlájára 800 milliós korrupciós pénzt igényelni ajándékozás címén, évente 400 óra elrendelhető túlóra lehetőségével kedveskedjen az összeszerelő üzemeket működtető multiknak, megteremtve a modern kori bérrabszolgaságot.
Mi megtűrjük a lecsúszott hajléktalanokat köztereinken, és örülnénk, ha adónkból emberhez méltó hajlékot teremtene számukra az állam.
Nekünk nem tetszik, hogy miközben az elit magánkórházakban képes kúráltatni magát, addig itt lent, az emberek hónapokat várnak a műszeres vizsgálatokra, operációkra, hogy aztán sokszor a sikeres műtét után kórházi fertőzésekbe haljanak bele, mert még a fertőtlenítésen is spórolnak.
„A kormány kiárusította a munkásokat" - hétfőtől útlezárások kezdődnek | Magyar Hang
A rabszolgatörvény ellen tüntettek szakszervezetek Budapesten, majd miután a beszédek véget értek, a tömeg egy része betört a Kossuth térre.
Nekünk nem tetszik, hogy az elit magániskolákba járathatja a gyerekeit, a végeken meg nem kapnak versenyképes oktatást, ezzel kizárják őket a jó gimnáziumokból, és az egyetemekről is. Tehetséges fiataljaink kallódnak el, ami a nemzetgazdaságnak is komoly kárt okoz.
Nekünk nem tetszik a rendszer, ahol minden korábban független, a hatalom ellenőrzésére hivatott állami szervezetet az orbánista állampárt katonáinak irányítása alá gyűrtek. Még a büntetés-végrehajtást is, talán ezért történhet meg az az abszurd, politikai bosszúból táplálkozó gyalázat, hogy fegyelmi eljárást játszanak el előzetes letartóztatásban lévő, vagyis jogerős ítéletig ártatlannak tekinthető ember szakállnövesztése miatt.
Mi szívesen elhinnénk, hogy hazafias érzület diktálta az az adakozó kedvet, amivel a csókos oligarchák bedobták a közösbe a korábban milliárdokért felvásárolt lapokat, tévéket rádiókat, egy percig sem gondolnánk hogy korábban csak a strómanszerepet vállalták. Elhisszük, de akkor ne hagyják abba! Adják be a közösbe – mint annak idején apáink adták „önként és dalolva” a földjeiket, lovaikat a téeszcsének – a gördülékenyen nyereségessé tett építőipari cégeket is, aztán a bankokat is, meg még a szállodákat is! Mindet egy alapítványba. Ez megkönnyítené a későbbi elszámoltatást.
Kicsit szomorkás a hangulatom máma… De holnap is felkel a nap. Új nap, új remény…
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 30. számában jelent meg, 2018. december 7-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 30. számban? Itt megtudhatja!
