Szanyi kapitány 4893 átizzadt éjszakája

Az év első igazi munkanapján, január hatodikán fájdalommal megtört szívvel ismerkedhettünk meg azon információval, hogy Szanyi Tibor, a nagyon szegény ember Bernie Sanders-e és Jeremy Corbynje, valamint a magyar Alexandria Ocasio-Cortez (nem segítek, tessék kiguglizni sorban az összes modern baloldalit vagy progresszív demokratikus szocialistát, vagy hogy is hívják manapság a kommunistákat) és a Magyar Szocialista Párt útjai elváltak. A szakítást – ahogy azt az Egyenes beszédben Rónai Egonnak maga a Kapitány árulta el – már 2006 óta, azaz tizennégy éve érlelte, erjesztette és fermentálta főhősünk. Nem is az immár semmilyen párttisztséget nem viselő, mandátummal nem bíró, az elnöki posztra pályázó, de meg nem választott személy pártból való kilépése a hírértékű, hiszen gondolom, naponta lépnek ki az MSZP-ből mezei párttagok (és talán lépnek is be, bár ez utóbbi felől nem vagyok teljességgel meggyőződve), sokkal inkább az időzítés az, ami érdekes.

Mert hát ahogy már utaltam rá, akkor buzogott fel Tiborunk szociellenessége, amikor lejárt az EU-képviselői mandátuma. Sajnálom Szanyi uramat, ezért kiszámoltam, 2006 augusztusa óta, amióta saját bevallása szerint gyötrik a kételyek a Szocialista Párt és saját közöse jövője kapcsán, mintegy 4893 nap telt el. Gondoljunk csak bele, mit kellett kiállnia Horn Gyula legjobb magyarországi tanítványának ezen idő alatt. Ez 4893 álmatlanságban átizzadt éjszakát jelent. 4893 kételyek között megélt nappalt. A szörnyű időszak origója egy 2006-os frakcióülés volt, amelyen Gyurcsány jó szokásához híven megszorításokat jelentett be, amiért Szanyi frakciópatáliát csapott, ám még ezt követően lenyomott két ciklust képviselőként a Magyar Országgyűlésben, majd a biztonság és a pénztárca kedvéért egy ciklusban EU-parlamenti képviselőséget vállalt, és a 2010-es önkormányzati választásokon az MSZP kampányfőnöke volt.

Kész csoda, hogy ebben a 4893 napban, mialatt gyötörték a belső hangok, hogy hagyja ott a szocialistákat, Szanyi úr személyisége nem esett szét, és jutott ideje például a Gój Motorosok brüsszeli vendéglátására. Annyira meg tudta osztani a figyelmét a gyötrő belső hangok és a napi ügyek intézése között, hogy arra is ügyelt, hogy ezt a szeretetvendégséget az Európai Unió adófizetőinek (azaz a német középosztálybeliek) kontójára tegye. Csupán epizódokat elevenített fel Rónai Egonnál a vívódás éveiből a döntésképtelenség magyar rekordere, például hogy 2010-ben azért nem lépett ki az MSZMP utódpártjából, mert egy „diribdarabra vert sereget nem tud otthagyni az ember”. Főszereplőnknek tehát még szíve is van. Inkább szenvedett tovább, 2010 után is. Nem tudom, hogy erősödött-e, avagy gyengült (tud-e tovább gyengülni?) Szanyi Tibor kilépésével az MSZP, de talán érdemes feltenni a kérdést: amennyiben tavaly mandátumot szerzett volna az európai parlamenti választáson, vajon akkor is kilépett volna-e pártjából.

Még a közszolgálati tévécsatorna szerkesztőinek szívét is meglágyította Szanyi története, és be is hívták, hogy beszéljen ezen szörnyű, szenvedős időszak végéről, pedig az MTVA-ba ellenzéki politikus rendszerint csak biztonsági őrök bokáját szorítva juthat be. És egészen biztos, hogy Tiborunk önfeláldozásról tanúskodó története további fideszes szerkesztőségek szívét fogja megdobogtatni, ezáltal is hozzájárulva közéletünk lövészárkainak betemetéséhez. És ezzel megdőlt egy régi sztereotípia is: mégsem a rágcsálók, hanem a kapitány hagyja el elsőként a süllyedő hajókat. Jó navigálást kívánunk hazánk legismertebb kapitányának az újabb jéghegyek felé haladtában.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!