Szíria: gigantikus túszejtés vagy információs háború?

Szíria: gigantikus túszejtés vagy információs háború?

El-Bahra (Fotó: Google Maps)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Akár a világ legnagyobb túszejtésének is nevezhetnénk azt az akciót, amire múlt héten hívta fel a figyelmet egy névtelenséget kérő katonai-diplomáciai forrás. E szerint több mint hétszáz embert, köztük nyugat-európai és más országok állampolgárait hurcolták el túsznak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei a szíriai el-Bahra menekülttáborból, az Eufrátesz keleti partján.

Megtudhattuk: a túszejtés még október 13-án történt, amikor a dzsihadisták rajtaütöttek a menekülttáboron, ahonnan mintegy 130 arab családot hurcoltak magukkal az ellenőrzésük alatt álló Hadzsinba. A szélsőségesek azt követelték a térségben offenzívát folytató, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől, hogy engedje szabadon a korábban elfogott dzsihadistákat, és adjon át területeket az Eufrátesz keleti partján. Ha pedig ezt nem teszik meg, a terroristák nyomásgyakorlásként naponta megölnek néhány embert a túszok közül – tette hozzá a forrás.

Hogyan tudott az Iszlám Állam ennyi túszt ejteni?

Miután a szíriai kormányseregek múlt évben feltörték a dzsihadisták ostromzárát Dajr ez-Zaur körül, folyamatosan visszafoglalták az Eufrátesztől nyugatra fekvő részeket. Ám a folyótól keletre fekvő területet a kurdok tartják ellenőrzésük alatt, akik az amerikaiak által vezetett koalíciós erők segítségnyújtása ellenére sem voltak képesek visszafoglalni az Eufrátesz keleti partján fekvő, nagyjából fél Csepel-szigetnyi területet.

Itt rendezkedett be a terrorkalifátus utolsó maradéka, amit Iszlám Miniállamnak is nevezhetnénk, hiszen a terrorszervezet valaha e terület többszörösét tartotta ellenőrzése alatt a Közel-Keleten. A megtámadott menekülttábor éppen a közelben, Hadzsin városának térségében található, a jelentések szerint a terroristák egy homokvihar leple alatt tudták elrabolni a hétszáz embert.

Habár a dzsihadisták – szokásuktól eltérően – most semmiféle felvételt nem hoztak nyilvánosságra a túszokról, illetve a kivégzésükről, Vlagyimir Putyin Szocsiban megerősítette a túszejtést és jelezte, hogy ez egyúttal Washington kudarca is. Az orosz elnök szerint az elrabolt túszok között amerikai és európai állampolgárok is vannak, azonban az amerikaiak mégis hallgatnak az esetről. Ezzel szemben a Pentagon azonnal tagadni kezdett. Ők arról beszéltek, hogy hetekkel korábban valóban volt egy támadás egy Dajr ez-Zaur közeli menekülttábor ellen, azonban semmiféle információ nincs arról, hogy ezúttal túszejtés történt volna – így pedig értelemszerűen nem raboltak el egy amerikait sem.

Akkor kinek van igaza?

Napjainkban zajlik a történelem eddigi legnagyobb túszdrámája, vagy nem történt semmi? A szíriai háború során már többször is tapasztalhattuk, hogy ebben a konfliktusban különös óvatossággal kell fogadnunk a híreket mindkét oldalról. Ugyanis a hírek, illetve az álhírek legalább olyan fontos fegyverek, mint amelyekkel a terepen vívják a harcot. Így, ami a hitelességet illeti, sokszor a terrorkalifátus által propagandacéllal tálalt videók is fontos információforrások lehetnek, amelyek nem csak az elkövetett kegyetlenségekről beszélnek, hanem arról is, megtörtént-e egyáltalán a túszejtés.

A tűzzel játszik Donald Trump - Magyar Hang

Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága tovább növeli a világ átrendeződése miatt eleve nagy bizonytalanságot.

Ám téved az, aki azt gondolja, hogy a hétszáz ember elrablása pusztán az orosz propaganda része. Mint Rami Abdulrahman, a Szíriában széles aktivistahálózattal rendelkező, londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának vezetője elmondta: a Hadzsin közeli táborban valóban ejtettek túszokat, az embereket az IÁ által ellenőrzött területekre vitték. A dzsihadisták három órán keresztül tartották megszállásuk alatt a tábort, ahol velük szimpatizáló menekültek is voltak, ők mutatták meg, hogyan rabolhatják el onnan a társaikat. A szakértő szerint nagyjából háromszáz embert hurcoltak el, akik között kilencven nő és gyermek is volt.

Habár egyelőre semmit nem tudni a túszokról, a mostani eset jól rámutat, hogy a terrorkalifátus továbbra is aktív Szíriában. Emellett hiába mérséklődtek az összecsapások, az információs háború továbbra is szakadatlanul folyik a nagyhatalmak között.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.