Talált macska

A Bandur macskája vemhes lett valahogy. Így aztán azon tanakodtak a telepen egy ideje, hogy továbbadja-e vajon a balszerencsehozást a kölkeinek is, vagy az inkább apai ágról örökölhető. Az open air kártyapartiról tartott mindenki haza, péntek volt, tizenharmadika, a hátuk mögött a Vangelis hümmögött még a hegyről, és volt, aki azt mondta, hogy jó nagy hülyeség ez. Már hogy a pechek meg a macskagenetika. A Cilárik azt vetette viszont föl, hogy el kéne talán a macskafiakat a határban ásni. Még mielőtt kinyílik a szemük. A puckokat, a tölgyfák gyökerét meg a tacsli fülű vadnyúlcsaládokat kísértsék inkább, semmint hogy kámzsát kelljen már lassan mindenkinek az árnyékára húzni.

Megfigyelték ugyanis, hogy akinek az árnyékán a Bandur macskája átfut, azzal valami rossz történik hamarosan. Fürst Walter a pasztörizáló üzem szintezőtükrét törte össze, és ki is csapták emiatt. A Ficzeknek meccsnap előtt lett durva szorulása, a Surdánszky Kamillnak három krómos kazettáját csípte be a magnó, a Groszcsek vadászsörétjei meg, amiket egy jókora rókára lőtt ki a minap, ahelyett, hogy a vad felé süvítettek volna, a puskacsőtől nem messze lebegni kezdtek, és világítani, mint a szentjánosbogarak. Hogy aztán egyenként a les mellé potyogjanak. Nemigen történt korábban errefelé ilyen. De amióta megszaporodtak a furcsa esetek, bátrabban hazudta a Cilárik is, hogy a térde árnyékára lopakodott múlt kedden a fészernél az a talált macska. A lábát ezért húzza, nem más miatt.

A zanócásnál találta a Bandur a macskát. Hétvégente a dízelt hordta oda. A posta járműtelepén volt különben főgarazsírozó a Bandur, onnan lopta a gázolajat. A tartaléktartályból szívta át a pasztörizálóüzem kannáiba, keletre menő kisbuszosokkal kereskedni vele. Rubellel meg rúpiával fizettek legtöbbször neki. Zseblámpánál silabizálta ki a cirill meg a szanszkrit betűket. Zsebre vágta aztán mindegyik bankjegyet, csinált a bal lábával egy biciklicselt, és visszaszállt a ǀukba. Indult, haza.

De akkor, ahogy az országútit ráadta, valami szokatlan tűnt föl neki. Valami árnyék, ami a Krisztus bal karján tekergett puhán. És ahogy közelebb ért a susnyásból kikandikáló, magára maradt kőkereszthez, ki tudta már venni, hogy nem más veti a Krisztus bal karjára az imbolygó árnyat, mint egy tétova, leposzkult szőlőhegyi macska farka. Nem tudni, honnan került elő az az állat, előtte nem látta a határban a Groszcsek vadász se, soha. Ott volt. A Bandur meg megsajnálta. Ciccegett párat neki, aztán vanéliás Wunder-Baummal csalogatta a keresztről le. Maga mellé ültette a ǀukba, és otthon, a kandalló alatt, elöregedett légzsákokból csinált neki almot, és dízeles pasztörizált tejjel kezdte itatni, hogy attól majd erőre kap.

Heverészett csak eleinte, mint a Surdánszky Kamill a hosszúra nyílt open air kártyapartik után, és a tejbe is csak kedvetlenül lefetyelt néhanap bele. Aztán, ahogy a szezon indult, hallgatni kezdte a Bandurral a rádió Körkapcsolásait. Fordulóról fordulóra jobban hegyezte a fülét, csinálta párszor a jobb mellső lábával a biciklicseleket, és azt figyelte meg ősz végére a Bandur, hogy ha gólt lőtt esetleg a Mracskó Mihály, vagy fejelt, akkor a bajszát nyalogatva miákolt mindig. Mondjuk, azért nem volt sok ilyen. És nőtt és hétre hét kerekedett, de a dízeles, friss pasztörizált tejjel mintha az ördög bújt volna bele. Ezt gondolták legalábbis sokan. Az utcáról elvégre annyi látszott csak, hogy a Bandur udvarán, a léckerítés mögül, időnként lótuszülésben fölröpül. Nem tudott pedig magától szállni, a Bandur dobta alkalomadtán az ég felé. Olyankor egész pontosan, ha az ETO idegenből három pontot vitt haza.

Három folt volt a macska homlokán. Azokkal babonázta meg állítólag az árnyakat. Az ilyen rontást legkönnyebb úgy kivédni, ha cukros békacombot az ember ecetbe mártogat. Összesereglett hát a mocsár partján mindenki jószerivel, békát lesni a telihold fénye alatt. A hasas macska meg, amit a Bandur talált, sorra végigsettenkedett az árnyakon. Ásítva a hold felé rugaszkodott aztán, és mintha aludna, úgy úszott a sötét égen át. Többet a Bandur nem látta. De ha a rádióban kapcsolják azóta az ETO-t, egy tohonya hang az éterbe miákol olykor, álmosan.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én!