Hogyan lett egy kisebbségi magyar ügyből, a református lelkész melletti kiállásból a többségi nemzet forradalma? Hogyan keveredtek a románok a történetbe? A temesvári események spirituális hátteréről, a Jóisten által megrendezett kulcsmomentumairól ritkán esett szó – mostanáig. Az 1989-es romániai forradalomról szóló sorozatunkban napra pontosan emlékezünk a történtekre.
1989. december 16., szombat
Délelőtt még többen vannak a Mária téren, mint tegnap. Sokuk magyar református, de már talán több a román – a civil ruhás szekusok, a baptisták és az egyetemisták mellett immár jöttek gyári munkások is – azok, akik délutánosak vagy éjszakások, mert abban a rendszerben a szombat is munkanap volt.
Fontos néhány szót ejteni a helyszínről: a tér az ott lévő Mária-szoborról kapta a nevét, mert a legenda szerint Dózsa György kivégzésénél, mely pontosan ezen a helyen történt, megjelent a Szűzanya. A tér a város legforgalmasabb villamoscsomópontja, több megállóval. Az egyik villamosvonalra merőleges utcácskában van a bejárat a bérházba, amelynek földszintjén van a lelkészi hivatal és a lakás, fölötte pedig a templomnak helyet adó terem.
A rendőrök már nem engednek be senkit a ház kapuján. A tér egyik sarkába eközben nagy erőkkel felvonul a rendőrség és a tűzoltókat is kivezénylik a szerkocsikkal. Ceausescut tájékoztatják a temesvári helyzetről, mire parancsba adja, hogy a lelkészt nem lehet letartóztatni, mert Romániában nem lehetnek politikai foglyok. A polgármester betartja egyik ígéretét, és orvost küld a várandós lelkészfeleséghez. A doktor megvizsgálja, és hangosan azt javasolja, vonuljon kórházba, mert a magzat veszélyben van, de közben kézjelekkel jelzi, hogy nem mond igazat. Tőkés később vele üzen a baptistáknak, küldjenek több fiatalt. Petru Dugulescu eközben a hét legnagyobb eseményét tartja. Vendégük is van, a messziről érkező vendégprédikátorra majd’ kétezren kíváncsiak.
Gazda Árpád székelyföldi újságíró, akkor temesvári egyetemista végig Tőkés mellett, bent a parókián volt ezekben a kemény napokban. Naplójában így fogalmaz: „A tömeg egyre gyűlt, jöttek egyenként, jöttek csoportosan, és hozták hazulról lakásaik beléjük kövült hidegét, gyomruk folytonos korgását, hozták az áramszünetek elsötétült dühét és minden sérelmüket. Sokan előzőleg felhajtottak a garatra, mert józanul nem volt elég erejük túltenni magukat a félelmeken, és már érezni lehetett, hogy a László ügye csak ürügy számukra, hogy nem csak megvédeni akarják őt, hanem olyan világot teremteni köréje, amelyben nem kell hőssé válnia senkinek a szókimondásáért. Ahol a mindennapi kényszerek nem űzik ki belőlük az emberséget.”
Temesvár 30 - A nap, amikor elkezdődött | Magyar Hang
Erőszakkal ki akarják lakoltatni Tőkést és családját a parókiáról. Élőlánc és szájhagyomány – ez történt 1989. december 15-én.
Ahogy Gazda Árpád írta: „Bentről ez teljesen reménytelennek hatott. Ismervén az ellenfél erejét, az első rendszerellenes jelszavak kétségbeesést váltottak ki, hiszen tudtuk, hogy minden felelősséget a László nyakába varrnak, miután szétverik a tüntetőket. Arra gondolni sem lehetett, hogy ezek a jelszavak a rendszer pilléreit ingatják. Körbeültük a nagy asztalt, és megoldásokon gondolkodtunk. Később telefonált a polgármester. Azt akarta, hogy László jelentse be: ha nem mennek haza, ő maga lemond a temesvári állásáról. Rögtön elvetettük. Érezni lehetett, hogy mit sem ér már a szó, és ilyen bejelentés csak a szekunak kaparhatná ki a gesztenyét. Kint egyre forróbb, bent egyre elkeseredettebb lett a hangulat. Nem tudtuk felmérni, mennyire reális, és mennyire provokáció mindaz, ami az utcán történik. Senki sem jött vissza azok közül, akik itt jártak a délután folyamán, pedig mind csak fél órára, órára mentek el. Vajon mi történt Ferivel, Béla bácsival, Imrével, Csabáékkal?”
Véget ér a baptista istentisztelet, közel kétezer ember elindul a legközelebbi villamosmegállókhoz, a Mária térre. Nem tudják, hogy a villamosok nem járnak – egy ember, bizonyos Ion Monoran anarchista költő valamikor délután kiválik a tömegből, és megállítja az Északi pályaudvar felől érkező egyik szerelvényt. Felugrik rá és azt kiáltja az embereknek, „mindenki szálljon le és menjen tüntetni”. A jármű vezetője, egy 24-25 év körüli fiatal férfi könyörög, hogy hagyják őt békén, és elkezd sírni, attól tartva, baja lesz az eset miatt. A költő azt javasolja neki, eressze le az áramszedőket, és mondja azt, elromlott a jármű. A veszteglő villamos blokkolja a vonalat, hamar feltorlódik több szerelvény, és mindegyikből leszállnak az emberek.
A téren tehát ott vannak a Tőkés mellett tüntetők, a villamosra várók, és érkezik még kétezer baptista, akik egyszerűen csak haza akarnak jutni. A hirtelen felbukkanó, jól öltözött tömeget nem tudja mire vélni a Tőkés melletti kiállást felügyelő rendőrparancsnok – fültanúk hallják, amint a rádiójába magából kikelve ordítja, hogy azonnal erősítést kér, mert „hatalmas, szervezett tömeg jött a magyar papnak segíteni”. Elrendeli, hogy a tűzoltók vízágyúval és habbal kezdjék el oszlatni a tömeget.
Temesvár 30 - A romániai forradalom el nem mesélt pillanatai | Magyar Hang
Hogyan lett egy kisebbségi magyar ügyből, a református lelkész melletti kiállásból a többségi nemzet forradalma?
Az emberek, látva az agressziót, azt kezdik el kiáltozni románul: „Exista Dumnezeu!” (Van Isten!). Pár perc múlva a Bega hídon, a belváros felől speciálisan felszerelt katonák indulnak el alakzatban, pajzsukat gumibottal ütemesen verve, így próbálva megfélemlíteni az embereket. Ebben a pillanatban valami megváltozik: felharsan románul először az, hogy „Szabadságot!”, aztán a „Le Ceausescuval!” is.
Ez az a pillanat, amikor a lelkész melletti kiállás átcsap rendszerellenes tüntetésbe.
A csapdába került tömegből a fiatal férfiak nekimennek a tűzoltóknak és a egyenruhásoknak, rendőrautót löknek a közeli Bega folyóba. Utcai harcok alakulnak ki, egy közeli könyvesbolt kirakatát betörik, a diktátor könyveit kiszórják az utcára, és az arra járó autóktól benzint kérve meggyújtják. A tömeg nagy része a belváros felé indul, hogy a Központi Pártbizottság előtt tüntessen.
Rabszállító ARO-k érkeznek, hogy a rendőrök és katonák által elfogott embereket elszállítsák – éjfélre összesen 180 embert tartóztatnak le. A lakónegyedekben fiatalok masíroznak: „Gyertek velünk!” kiáltással buzdítva az embereket a tüntetésre. Az Opera térre egyre többen érkeznek: gyerekek, fiatalok, idősek, férfiak és nők egyaránt. Ott többek között azt is skandálják: „Holnap is jövünk!”
Meghal az első tüntető, egy 55 éves nő, Rozalia Popescu, aki egy rendőrségi páncélozott jármű kerekei alá kerül. Egy szatyor van a kezében, benne két veknivel.
