Tenet: Nolan feltalálta a mozi utáni mozit

Tenet: Nolan feltalálta a mozi utáni mozit

Robert Pattinson és John David Washington a Tenetben (Fotó: IMDb)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy héttel az amerikai premier előtt került a magyar (és az európai) filmszínházak vásznaira a brit rendezőzseni, Christopher Nolan (Csillagok között, Eredet, Dunkirk, A sötét lovag) várva várt új alkotása, a Tenet. A maratoni, 150 perces film nem kisebb várakozással indul hadba a nézők kegyeiért, mint hogy ez lesz az a mozgókép, amely megmenti a filmszínházakat és a mozizást. A már korábban újranyitott európai mozik panganak az ürességtől, így számukra az utolsó szalmaszál, míg a most nyitó amerikai moziknak a jó start lehetőségét rejti magában Nolan alkotása. A Tenet a mozik (utolsó) reménysége.

Nolan a Tenettel feltalált egy marketingszempontból újfajta filmet: a forgatókönyv roppant összetettre sikerült, a nézőnek a mű minden egyes apró rezdülésére figyelnie kell, hogy valamicskét egyáltalán felfogjon a csavaros történetből. És az sem árt, ha rendelkezünk a kvantumfizikában való jártassággal, ha meg akarjuk érteni, a film háttértörténetét. Legszívesebben Barabási Albert-Lászlóval, Pálinkás Józseffel és Mérő Lászlóval ültem volna be a film vetítésére, hogy közben kérdezgethessem őket, mi fenét magyaráznak entrópiáról meg idősíkok közötti ugrabugrálásról a főhősök.

A sztori lényege, hogy a John David Washington által alakított név nélküli főszereplőnek (pontosabban a stáblista szerint nagyon is van neve, mégpedig ez: a Főhős) egy, a jövőből érkező fenyegetéstől kell megmentenie a világot úgy, hogy akár a saját negatív énjével látogat el különböző másik idősíkokba. Hát ennyi nagyjából, amit megértettem a kerettörténetből, és itt jön az említett marketingtrükk. Ilyen filmet nem csak egyszer nézel meg, részben azért, mert bosszant, hogy elsőre nem értettél meg belőle mindent, hanem a premier utáni pár hétben többször is.

Míg korábban a premierfilmeket jellemzően egyszer néztük meg moziban, és esetleg DVD-n vagy a tévében néztük újra, most Nolan rávenne bennünket arra, hogy többször is jegyet váltsunk az alkotására. (Ehhez persze a koronavírusnak is lesz pár szava, nem biztos, hogy ebben az időszakban annyiszor egy sötét terembe vágynának a nézők.)

A rendező ügyesen játszik azzal, hogy tudja: a nézők sem értik (elsőre) teljesen, hogy mi történik a vásznon. Ezt a szereplőkkel is többször kimondatja a filmben: visszatérő elem, hogy a hősök azzal viccelődnek, igazából ők sem értik, mi történik körülöttük. Egy ponton még az is elhangzik, hogy már szinte azt sem tudják, miért küzdenek, annyira bonyolult a helyzet. De vajon nem minden háború ilyen, és nem éppen ez volna a fő üzenete a filmnek? Akik vívják, gyakran már azt sem tudják, hogy miért indult a konfliktus, és miért háborúznak.

Nolan egy időutazós James Bond-opust rendezett, 007-es logó nélkül. Van benne minden kellék, ami ehhez szükséges: hírszerző ügynökök jól szabott öltönyökben, dögös Bond-lány (Elizabeth Debicki elragadó a szerepben), roppant elvetemült főgonosz, ráadásul orosz akcentussal (az ez esetben a szerepet kissé túljátszó Kenneth Branagh alakítja), több vlágváros mint díszlet (Tallin, Oslo, Mumbai és „még sokan mások”) és akció akció hátán. A Tenet esetében nem lett volna igaz, hogy a kevesebb több, noha valóban egyfajta orgiáját látjuk a vásznon az akciójeleneteknek, ez azonban nem válik émelyítővé. Technikailag is rettentő akkurátus a film: a képek csodálatosan komponáltak és grandiózusak, és a filmzene is felnő a feladathoz.

Nolan három az egyben akciót hirdet a filmmel: kapunk tehát egy tipikus csavaros Christopher Nolan-filmet, egy Bond-mozit, ezenfelül egy párkapcsolati drámát is, hiszen Debicki karaktere és a főgonosz Andrej Sator egy házaspárt alkot.

Ne higgyenek a fanyalgóknak: a film egyáltalán nem üres, és ha valamennyire elkapjuk Nolan háttértörténetének komplex fonalát, roppant jól fogunk szórakozni. Ez mozi a javából.

Tenet. Rendező: Christopher Nolan, angol–amerikai–kanadai akció-thriller, 150 perc, 2020

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/35. számában jelent meg augusztus 28-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/35. számban? Itt megnézheti!