Akárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe másik zöldség vagy gyümölcs, amely finomabb lenne eltéve, mint frissen. Ez egy. A kettő az, hogy nemigen ismerek olyasmit sem, amiből többet tudna a „bolti”, mint a hazai. Második állításomat csak óvatosan merem papírra vetni, és meg is kérek mindenkit, hogy se az anyámnak, se az anyósomnak ne szóljon erről, sőt a tágabb rokonság felmerülhető tagjait se értesítse.
Persze frissen is ki lehet hozni a maximumot az uborkából, de nyilván csak nyáron. Leszedjük az uborkafáról (honnan máshonnan?), azon nyomban megmossuk, meghámozzuk, felkarikázzuk, friss hagymát vágunk hozzá igen vékonyan, sózzuk, borsozzuk, ecetezzük okosan (a cukortól óvakodunk, semmi szükség rá), összekeverjük, kicsit érni hagyjuk, és remek saláta lesz erőfeszítéseink eredménye. Valamint simán sóba mártogatva is megállja a helyét, csak akkor hasábokra kell hasogatnunk, és felesleges megszabadítanunk a héjától.
Most azonban tél van, és ilyenkor elrakott uborkát eszik a magunkfajta. Amennyiben hozzájut a minőséghez. Ez nem olyan egyszerű, ahogy a laikusok gondolnák. Az uborka ugyanis tőrőlmetszett zsákbamacska, iszonyú sok buktatóval. Miközben az elvárások magasak. Eleve ott kezdődik az egész, hogy szláv uborkák emlőin nevelkedett egyénként nem tudok mit kezdeni a mindig túl édes csemegével és a sosem eléggé kaprosan üde kovászossal sem. Előbbivel nem is próbálkozom már, és bár utóbbival olykor még igen, megbánom rendre.
Gyühückölés | Magyar Hang
Azt hiszem, a mi generációnk az első, amely két kézzel tolt el magától sok mindent, amit a szüleitől tanulhatott volna.
Az üveges még nehezebb ügy. Százszor nehezebb. Sose sejthetni, mi rejtőzik a fedél alatt. Annyit látni, hogy ami belül van, kicsi-e, vagy nagy, csakhogy ez mellékes. Két dolog számít. Maximum három. Vagyis a szín is érdekes, muszáj szép zöldnek lennie. Ám ennél jóval nagyobb súllyal esik a latba az állag és az íz. Ráadásul előbbinél kizárólag az ideális állapot elfogadható. Ha az uborka nem ropogós, nem működik. Minden ezen múlik. Ropogósság nélkül az uborka nulla. Rút szibarita váz. Ez az a helyzet, amikor csak az ötös valami, és már a négyes is elégtelen. Viszont szerencse, hogy ha ezen a téren megvan az ötös, az ízek nem döntik már romba a felépítményt. Akkor megengedőbbek leszünk, hajlandóbbá válunk az árnyaltabb megközelítésekre, tökéletes alatt nem buktatunk kapásból. Más kérdés, hogy a dupla ötös így is olyan ritka, mint a fehér hüllő.
A dupla ötöshöz az Arbatba kell menni. Nem az Arbatra, az egy utca Moszkvában, és messze van. Ez az Arbat, amiről beszélek, kisebb bolthálózat Budapesten, ahol orosz élelmiszereket vásárolhatunk. Az oroszt nem úgy kell érteni, hogy Oroszországban készültek volna a termékek. Az orosz élelmiszerek jellemzően Németországban készülnek. Sokan vannak ott ezek, több millióan, komplett iparágszegmenseket érdemes építeni rájuk. Ez nem baj. A receptek ugyanazok, ám az alapanyagok nívósabbak, mint, mondjuk, régen. Minden a helyén, mindenki örvendezhet.
Hajrá, lilák! | Magyar Hang
A magyar emberek jókora hibája, hogy nem – vagy nem nagyon – esznek céklát. Pedig...
Én is. Most annak, hogy megtaláltam a tökéletes uborkát. A fantázianeve is az, hogy ropogós – hrusztjascsije, így írjuk magyarul –, és nem hazudik, valóban az. A színe tökéletes, az íze perfekt. Olyan üdén-merészen kapros, mint a mesében. Olyan mértékletesen édesítették és olyan elegánsan savanyították, mint az álmaimban. 5/5. Elolvadok tőle. Csak eszem és eszem. Mindegy, mihez. Na jó, húsleveshez vagy tejberizshez nem passzol. De ki akarna húslevest és tejberizst enni, amíg van ilyen uborkája?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
