A kereszten szenvedő Krisztus képe közismert. Ahogy sokszor látható ülve is: tanítványokkal egy asztalnál, anyja karján, feltámadottan, glóriásan ítéletet tartva székben. Van azonban egy nem túl gyakran előforduló Krisztus-ábrázolás, amelyre először a Krakkó felé vezető országúton találtam rá, mint kiderült, ott elég gyakori: ülő Jézus, mégpedig szenvedő alak. Az ülő Jézus ismert megjelenési forma, különösen a fentebb már említett Pantokrator ábrázolás, ahol Krisztus bírói székben, jobbjával áldást oszt, baljában az „evangéliumos könyvet tartja”. (Ha a Rjubljov-ikont nem is könnyű felkeresni, láthatunk ilyet Magyarországon is, például a vasi Velemér templomában, lásd ehhez Rómer Flóris leírásait.)
Az én ülő Krisztusom azonban nem a megítélő, diadalmas. Kutakodva megtudtam, hogy Magyarországon, Szolnokon is van hasonló ábrázolás, előképe bizonytalan, az ókeresztyén művészetben még nyoma sincs, a középkorban viszont már igen, leghíresebb és legkifejezőbb egy 1515-ös Dürer. Az arc formája, a csukott szemek, a meggyötört test egyértelműen a szenvedő Krisztust mutatja, így a bibliai történetek közül elsősorban a Gecsemáné-kertben töltött éjszaka, a szenvedés és virrasztás éjszakája lehet a minta. Ám az üdvtörténet még legalább két olyan esetet is felkínál, mely az értelmezést segítheti. Nagypéntektől húsvétig ezt a három képnézetet, szoborértelmet keresem.
A haben és a sein - kis böjti szóhatározó | Magyar Hang
Jó és alkalmas minden gyakorlat, amely felismerteti, hogy semmink sincs, ami örökké birtokolható volna, és azt is, hogy minden, amink van, nem a mi szerzésünk eredménye, hanem ajándék.
Az első történet még jóval a szenvedés előtt előlegezi meg az elviselhetetlent. A történet szerint egy elkeseredett apa keresi meg Jézust azzal, hogy gyógyítsa meg a fiát. A történetet színesíti egy epizód, az apa előzőleg a tanítványok segítségét kérte, de ők „nem tudták meggyógyítani”. Jézus a gyógyulás ajándékát megadja, de közben panaszban tör ki: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket?” (Lk 9,41–46). Nyilvánvalóan nem ez szenvedése csúcsa, és nem ez az, amit a választott tanítványok mellett egyedül el kellett viselnie, de már ott van, láthatatlanul, fején a töviskorona: a Megváltó közvetlen környezetétől sem várhat megértést.
A kezét arcába temető Jézus képe hétköznapi alak: mint amikor mi másokon vagy mások rajtunk szörnyülködnek, vagy nem is szörnyülködés ez, inkább fájdalmas beismerése annak, hogy valamit nem lehet. A tanítványok azért (is) vannak Jézus mellett, hogy újra és újra nyilvánvalóvá legyen: az ember nem mentegethető, javítgatható. Csak egy egyszeri és tökéletes, mindenkorra érvényes, hatalmas isteni beavatkozással. Ez az, amiért Jézus megszületett és élt, ami célja volt és maradt. A „meddig szenvedlek még titeket” sóhaja a bűnös világ megmentésére mondott jézusi igen előszava.
Adventi világ | Magyar Hang
Az ünnep nem a fénytől lesz ünneppé. Ahogy azok, akikkel együtt ünnepelünk sem az őket hangulatosan megvilágító mécsestől lesznek szépek, vagy fontosak.
Az ünnepre készülve tanulságos lehet ilyennek is látni az ülő Krisztust. (Az evangélium itt egyébként a szokott módon előrefelé is mutat, hiszen a történet így folytatódik: „Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög, és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. Ekkor mindnyájan elámultak az Isten nagyságán. Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak: »Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfia emberek kezébe adatik!« De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb.”
Ennek a szakasznak, különösen annak, hogy nem kérdezték meg a kijelentés értelméről, még jelentősége lesz később. Ahogy annak is, mind a mai napig, hogy ahelyett, hogy a mesterük jövendője felől érdeklődnének, azon kezdenek el tanakodni, hogy „ki a nagyobb közülük”. Vajon miben versenyezhettek? A tehetetlenségben, a hitetlenségben, a félelemben vagy az értetlenségben?
A második bibliai háttér, a nagyheti szenvedés a legvalószínűbb. Enyhe eufemizmussal jelentéssűrítésnek nevezhetjük, hogy már a Gecsemáné-kertben ott a töviskorona, amely majd csak másnap kerül a fejére, ezzel együtt a földi út végére érő, a nagypéntek hajnalára és délutánjára készülődő, vérrel verejtékező Jézust mutatja a kép. Ahogy az az 1800-ban készült, barokkosan szép szolnoki szobron is látható: sem a testtartása, sem a kéz- és fejtartása nem természetes. A szobor arányos, az alak izmos, mégis érezhető, ahogy a harmónián átüt a fájdalom. Bravúros feloldása ez annak az ellentétnek, hogy az Istenember mindenható, mégis szenved.
„Neked van anyukád?" Karácsony az árvaházban, ahol gyermeklelkeket mentenek az elképesztő nyomorból | Magyar Hang
Angyalcsempészek Nagydobronyban. Riport.
Megkomponált a már említett Dürer-kép is. A fájdalmas Krisztus töviskoronásan ül, de közben a szögek helye is látszik a két kézfejen és lábon. Még kontrasztosabbá teszi a képet a fej fölött kereszt alakban megjelenő glória és az alak ölében lévő bot (ostor?). Devictus vincit – legyőzetve győz. A passió és a feltámadás egyszerre jelenik meg a képen, a teljes történetet rajzolta meg ez az utánozhatatlan zseni. Jézusnak az evangélium szerint „halálosan szomorú” volt a lelke, kérte a tanítványokat, hogy virrasszanak vele, de ők elaludtak. Egyedül volt éjjel, és minden későbbi romantikus ábrázolás mentegető színesítése ellenére egyedül volt a kereszten is.
A szomorú (fájdalmas) Krisztus, miután kezét arcába temetve elmondja a főpapi közbenjáró imádságot, és benne elsóhajtja a jól ismert mondatot („ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár”), feláll, és – elsősorban Atyjának engedelmeskedve – elindul a megváltás munkáját beteljesíteni. „Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.” Megrendítő a vándorprédikátort, a szüntelen vonulásban lévő Jézust ülve látni.
Nagyon valószínű, hogy ez az ülő szenvedő Krisztus háttértörténete, azonban van még egy, egy húsvéti is, amelyben ráismerhetni az arcát kezébe temető Jézusra: az emmausi tanítványok története (Lk 24,13–35). Két tanítvány halad benne az úton, amikor melléjük szegődik a már feltámadt Jézus, és a szemmel láthatóan szomorkodó embereket faggatni kezdi. Erre ők szinte teljes tökéletességgel felmondják a szenvedéstörténetet. Csodás hitvallásokat tesznek, épp csak a lényeg hiányzik: az, hogy mindaz, ami nagypénteken történt: nem az utolsó állomás.
Talán, ha jobban figyeltek volna a mesterükre, és nem azzal lettek volna elfoglalva annak idején, hogy nagysági versenyt rendezzenek maguk között, most tudnák, értenék, hinnék. Azt, hogy van tovább, hogy mindennek a csúcspontjaként a feltámadás is megtörtént. Jézus nem mutatkozik be nekik, ők pedig nem ismerik fel. Aztán megállnak. A panaszokra Jézus erőteljes válasza következik, hosszas igemagyarázat tele figyelmeztetéssel, korholással, illetve reménységgel. A Biblia szerint ez alatt elérkeznek arra a helyre, ahova igyekeztek, de azt nem tudjuk meg, hogy a jézusi monológ mely pontján indultak tovább.
Mivel az előző két történethez is épp ennyire illeszthető az ülő Krisztus képe, én ide is behozom: leültek, és Jézus, miközben magyarázott nekik, arcát kezébe temette néha. Mondjuk, amikor érzékelte, hogy rest a szívük elhinni a feltámadás örömhírét. „Ó, ti balgák! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És én látni vélem, ahogy az egek királya az ő feltámadott, dicsőséges fejét fogja. Nem csupán miattunk szomorkodik, értünk. Melléjük, mellénk szegődik, meghallgatja őket, minket, megáll, talán le is ül, és újra elmondja a történetet: mindezek azért történtek meg, hogy nyilvánvalóvá legyen az Isten Fiának dicsősége. Ami a mi reményünk. A mellénk telepedő, minket leültető, hozzánk társuló szenvedő, de győzelmes Krisztus. Aki most is ül. A mindenható Atyaisten jobbján.
(A szerző köszöni Heidl György, Sándor János és Szekrényes Miklós segítségét.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/16. számában jelent meg, 2019. április 18-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/16. számban? Itt megnézheti!
