Találkoztam egy olvasóval, aki hasznosította néhány hónapja közzétett céklasalátás receptemet. Rendeltetésszerűen. Vagyis elkészítette az eledelt. És azt mondta, hogy finom volt. Meg azt is mondta, hogy szeretne más recepteket is. Hát jó, morfondíroztam magamban, és megfőztem üstöllést egyik kedvenc kínai fogásomat. Amit kínainak nevezni szemtelenség ugyan – ám annyi baj legyen.
Az igazi kínaihoz ugyanis bátorság kell. A nem annyira igazihoz is. Minden tekintetben, minden téren. Háromig számoltam ezen a fronton hirtelen.
Pro primo először. Bátorság kell, hogy jóízűen megebédeljünk egy kínai gyorsbüfében. Hiszen annyira olcsó minden, hogy ha belegondolunk, el sem tudjuk képzelni, miként kerülhet csupán annyiba, amit a tányérunkra tesznek. Úgyhogy inkább bele sem gondolunk. Hogy ne kelljen elképzelni semmit. Mindazonáltal olykor mégis jólesik a csípős-savanyú leves és a „gong-bao” csirke. Régebben rendkívül szerettem kínai büfébe menni előző napi alkoholfogyasztást követően. A csípős-savanyú felveszi a versenyt a korhelylevessel. Egy a fontos: hogy ne legyen nagyon sűrű, és hogy tartalmazzon ress sárgarépát derekasan.
Hajrá, lilák! | Magyar Hang
A magyar emberek jókora hibája, hogy nem – vagy nem nagyon – esznek céklát. Pedig...
Pro primo másodszor. Bátorság kell, hogy a magasabb polcokra pozicionált kínai éttermekben megkóstoljuk a speciálisabb specialitásokat. Szégyen, nem szégyen: ha van a környéken, aki nem bátor ez ügyben, hát az én vagyok. Minthogy ugyanazzal a lendülettel kerülöm el a marhabelsőségeket és a disznófület, miközben a klasszikus száznapos tojásért sem vagyok oda. Sőt: a nagypapa kedvencét is egye meg a nagypapa, a Jóisten áldja meg őt jó étvággyal mindaddig, amíg hamunak nem mondja a mamut, és még azután is.
Pro primo harmadszor. Nélkülözhetetlen a bátorság akkor is, amikor saját konyhánkban próbálkozunk kínai étkek előállításával. Itt sem állok a helyzet magaslatán. A kínai konyha sava-borsa a fűszer. Plusz a fűszer mennyisége. Mindenből sok kell mindenbe. Amikor az ember készítget, kételyei támadnak. Attól tart, hogy túl sok lesz a sok, emiatt kevesebbet tesz. Hogy mi a következmény, nem nagy kunszt kitalálni. Nem-nem: a legkevésbé sem valami ehetetlen valami. Finom valami. Csak az a valami maximum nyomokban tartalmaz kínaiságot.
Fogyasszák felelősséggel! | Magyar Hang
Miért a csiriz az úr? Jobban megéri? Olcsóbb a liszt, mint a zöldség? Könnyebb olyat készíteni, aminek nincs íze, mint olyat, aminek van?
Veszek fél kiló csirkemellet, csíkokra szeletelem, bepácolom pár percre sóval, borssal, olívaolajjal, őrölt gyömbérrel, szójaszósszal. Felhasábozok mindenféle zöldséget, ami a kezem ügyébe akad, különféle színűeket: sárgarépát, petrezselyemgyökeret, szárzellert, cukkinit, paprikát, hagymát. Egy-két centi friss gyömbért is aprítok. Wokban – amennyiben nincs, masszív serpenyőben – olajat hevítek, nagy-nagy lángon. Ha már szinte füstöl, beledobom a csirkemellet, megpirítom minden oldalról, nehogy levet eresszen! Kiszedem szűrőlapáttal, félreteszem, helyére hajítom a zöldségeket, pirítom-sütöm őket is. Ha kevésbé szeretném, hogy ropogósak legyenek, egy időre lefedem.
Sózom, borsozom, fűszerezem ezzel-azzal, ízlésem szerint, evőkanálnyi fenyőmagot is teszek hozzá, meglocsolom szójaszósszal merészen. Kisvártatva visszarakom belé a csirkét, felöntöm néhány deci lobogásig forralt vízzel, egy csomag woktésztát beleszórok azonnal. Forgatom már-már folyamatosan, ne ragadjon le. Hamarosan megpuhul és összeáll. Jó lesz. Különben meg: nem mindegy, mennyire kínai?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!
