Magyarország idén jelentőset javított gazdasági versenyképességi helyezésén a világranglistán: az előkelő 48-dik(!) helyre került. Megint van mire büszkének lennünk: ez a magyar labdarúgó válogatott nemzetközi helyezésével vetekedő siker. A kormány triumfál, szokás szerint a saját nagyszerűségének tudva be mindezt. (Ami felől úgysem lehet szemernyi kétségünk.) Ám az ünneplésből többen kibeszélnek, még kormányoldali szakértők is. Szerintük… khmm, szóval van még hova fejlődni. Nézzük, hogy miben.
Közvetlenül gazdasági téren például kulcstényezők a költséghatékonyság és az innováció. Mindkettő fontos versenyképességi tényező, amely növeli a gazdaság eredményességét. – Innovációban jelentősen le vagyunk maradva, még a középmezőnytől is. Ami van, azt főleg a nemzetközi nagyvállalatok hozzák külföldről. Ott volna még tennivaló. Viszont költséghatékonyságban már jók vagyunk, akár nemzetközi összehasonlításban: annyira, hogy a magyar munkavállaló a legkevesebbet keresi még a V4-országtömbben is. Ami köztudottan versenyelőny: vonzza a befektetőket. (Bár most be van ígérve államtitkárilag, hogy belátható időn belül megközelítjük – igen: megközelítjük! – Szlovákiát. Szóval van perspektíva.) Ugyanis a – mindkét oldali – kormányok hosszú ideje bérrabszolgának árusítják ki a magyar lakosságot a nyugati nagyvállalatoknak. Így aztán könnyű jónak lenni; bár legtöbbünknek kevés öröme van belőle.
Csath Magdolna: A BMW nem hazánk, hanem saját versenyképességét növeli | Magyar Hang
Összeszerelő üzemek helyett tudásalapú munkahelyek kellenek – mondja a közgazdász. A teljes interjú.
Kérdés most: hogyan hat ez a versenyképességre? Hát úgy, hogy bérek alacsonyan tartása nem csak a lakosság életminőségét rontja és munkaképességét csökkenti, hanem el is üldözi a munkavállalók egy részét. Kétszeresen is rontva így a versenyképességet. Meg a munkaerőhelyzetet és a demográfiait. Ez a mostani végeredmény. Egyesek – százezrek – be is mondták az unalmast: elmentek Nyugatra, legalább egy határral odébb, a hazai éhbérek és szegénység elől. Ez a világháborús emberveszteségek nagyságrendjébe esik (demográfiailag). Ezek legtöbben persze a legjobb, a képzett és fiatal korcsoportba tartoznak. Szóval a magyar munkaerő java. Távollétük jelentősen, döntően rontja az ország produktivitását, versenyképességét. Mert akárhogy nézzük is, nem titok: az ember és tudása a nemzeti vagyon és a versenyképesség legfőbb tényezője. A mai világban még inkább, mint régen. Ez a nemzeti vagyonunk most máshol dolgozik, másoknak. Másokat tesz versenyképessé.
Naponta halljuk azt is: ma hiányzik a képzett munkaerő, ez a gyorsabb gazdasági fejlődés egyik akadálya. Persze: kint vannak Nyugaton. Csak idő kérdése volt, mikor kezdenek majd nagyon hiányozni. Hogy ezek a magyar munkavállalók itthon dolgozzanak, olyan szempontból szintén fontos volna, hogy ez az aktív foglalkozási és fizetőképes jövedelmi réteg a vásárlásaival is pörgetné a gazdaságot, nem csak a munkájával. Haza kell őket hozni!
Arccal Európa felé | Magyar Hang
Az orbáni nyolc év teljesítményét a gazdasági versenyképességi mutató teszi egyértelműen megítélhetővé, ezáltal szégyenteljessé.
Itt most nem fogom kioktatni az illetékeseket arról, hogy hogyan. Arra meg gondolni sem szeretnék, hogy politikai-ideológiai okokból nem is kívánják a hazajövetelüket. Mit tehet a kormányzat itthon a versenyképességért? Senki ne lepődjön meg: javítania kellene az egészségügyet és az oktatást. Ezek eminens versenyképességi tényezők: mert főleg ezektől függ a lakosság, mint munkaerő minősége. A versenyképességi rangsor éllovasai e két területen is listavezetők. Vagyis valóban ettől függ a jövő; de már a jelen is. (Egyébként meg nem ezzel lehet és kell választást nyerni. Ez fölötte van a pártpolitikának.) Szóval a kint lévők hazajöveteléhez is az kellene, megfelelő – versenyképes! – bérek és fizetések mellett, hogy elfogadhatóan működjön a szociális rendszer és az egészségügy. Mert az egészségi állapot – amely nálunk siralmas – a lakosság életminőségének, jóllétének és munkaképességének egyik döntő tényezője. Amíg ez nem változik érdemben, addig aligha fog bárki az EU jóléti államaiból hazajönni. Legföljebb az életuntak.
Mert e szférák aggasztó helyzete közvetlenül rontja a lakosság mint munkaerő minőségét: egészségi állapotát, teljesítőképességét, használhatóságát; de még aktivitásának időtartamát is. Utóbbi pedig egyre fontosabb lenne: lásd a nyugdíjasok foglalkoztatása körüli ötletelést. (A magyar lakosság várható élettartama 4-5 évvel van az EU átlaga alatt. Szóval nem húzzuk sokáig, ráadásul milyen állapotban…) A munkaerőt és a szociális oldalt is érintően: amíg az amúgy sem túlkényeztetett magyar munkavállalók ellen további rabszolgatörvényeket hoznak, hogy kizsigereljék őket, mint most is, addig senki nem fog Nyugatról sietni hazafelé. Inkább örülnek, hogy nincsenek itthon. Lehetne még folytatni.
Kevés sofőr maradt itthon, drágább lesz a fuvaroztatás | Magyar Hang
A szakma Nyugat-Európából hozna gépkocsivezetőket – mégpedig magyarokat.
Képzett munkaerő az oktatásban keletkezik. Ezért az oktatás kétszer is szerepel a nemzetközi versenyképességet meghatározó 12 kritérium között; ezen nem lepődünk meg. Továbbá megjegyzendő, hogy a felnőttek oktatásával is érdemben kellene foglalkozni. A szaktudás jó része öt éven belül elavul; leginkább a fontos, innovatív, gyorsan fejlődő területeken.
Akárhonnan nézzük a helyzetet meg a teendőket, mindenhol a külföldre kényszerült százezreket látjuk elsősorban, mint problémát – és mint megoldást. A külföldön dolgozók hazahozatala és itthon tartása döntő fontosságú nemzetgazdasági és nemzetstratégiai kérdés. Azért is, hogy itthon szülessenek és magyarok(ká) legyenek a gyerekeik. Ha a kormány az előző években erre fordított volna – mondjuk – feleannyi figyelmet, munkát és pénzt, mint a gyűlöletpropagandára és hisztériakeltésre, ma nem itt tartanánk. Akkor nem hátulról néznénk Szlovákiát.
Publicus Intézet: növelte az elégedetlenek táborát a rabszolgatörvény | Magyar Hang
Az elmúlt hónapban drasztikusan, 41 százalékról, 30 százalékra csökkent azok aránya akik elégedettek a Magyarországon zajló folyamatokkal.
Jó, ne kívánjunk lehetetlent: de legalább negyedannyit foglalkozhatnának a versenyképességgel is. Az csak nem túlzás? Van rá három és fél évük a következő választásokig. Nagyszerű, mondhatni korlátlan, történelmi lehetőségek látszanak a kormány előtt ezen a téren (is). Nem egyedül az ő hibájuk, hogy ma külföldön van a legjobb magyar munkaerő jelentős része. Viszont csak őrajtuk múlik, hogy hazajöjjenek. – Haza kell hozni őket, mindenáron. Velük majd versenyképesek leszünk. Szép, minden tekintetben nemzetépítő feladat egy nagyra hivatott nemzeti kormány számára. Joggal várjuk tőle, hogy cselekedjék.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 31. számában jelent meg, 2018. december 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
