Akár harmadával is drágulhat a kenyér

Akár harmadával is drágulhat a kenyér

Fotó: Unsplash/Wine Dharma

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Húsz-harminc százalékkal nőnek költségeink a korábbi, illetve a napokban bejelentett lisztáremelkedés, valamint az energia és egyéb termelési tényezők drágulása miatt, amelyet érvényesíteni szeretnénk vásárlóinkkal, mindenekelőtt a multinacionális láncokkal szemben – nyilatkozta a Magyar Hangnak a Magyar Pékszövetség elnöke.

Az után beszélt erről, hogy a malomipar a szeptemberi 8–10 százalékos lisztáremelés után újabb 7-8 százalékos drágulást jelentett be. Septe József arra is felhívta a figyelmet, hogy miután hosszabb ideje önköltségi ár alatt szállítanak ezeknek a láncoknak a fehér és barna kenyérből, meg vizes zsemléből, annak a sütőipari vállalkozásnak, amely talpon akar maradni, keresztül kell verni az áremelést, egyébként csődbe megy. Különösen igaz ez azokra a nagyobb vállalkozásokra, amelyek bevételének 30, vagy akár 50 százalékát is a multiknak szállított termékek adják. Kérdésünkre hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy több sütőipari cég termékei eltűnnek majd a multik polcairól.

Az ügy előzménye, hogy október elején napvilágot látott az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérése, amely tényszerűen kimutatta, hogy 2017-ben kilónként a fehér kenyéren átlagosan 6, a félbarna kenyéren 23 forint veszteséget szenved el az átlagos pékség, a vizes zsemlét pedig a nyereséget nem tartalmazó önköltségi áron tudják csak értékesíteni. Ennek az az oka, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok nem fogadják el a megnövekedett költségeket az átvételi árban.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György azonban elmondta a Magyar Hangnak: a költségemelkedés – bér, alapanyag, üzemanyag stb. – nemcsak a pékeket, hanem a kereskedőket is sújtja, ezért nekik is számolni kell, mekkora átvételi árnövekedést képesek elviselni.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az agrártárca és az agrárkamara szervezésében folyamatosak az egyeztetések a kereskedők képviselői és a beszállítók között. Nagyban segítené a megegyezést a főtitkár szerint, ha a tej- és hústermékekhez hasonlóan az 5 százalékos áfakörbe kerülnének a pékáruk, mert így a vásárlók olcsóbban juthatnának hozzájuk, s elmúlna a felőlük érkező árcsökkentő nyomás.

A teljes cikket keresse a Magyar Hang 25. számában! Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És, hogy miről olvashat még a 25. számban? Itt megnézheti!