A Google is beszállt az amerikai–kínai kereskedelmi háborúba

A Google is beszállt az amerikai–kínai kereskedelmi háborúba

A kínai Huawei telekommunikációs óriás kanadai központja

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Újabb szintre lépett Kína és az Egyesült Államok küzdelme. Azt követően, hogy Donald Trump döntése nyomán amerikai tiltólistára került a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég, a Reuters információi szerint a Google bejelentette, hogy felfüggeszti az együttműködést a kínaiakkal. Nem szakítják meg a kapcsolatot teljesen, de az eddig forgalomba került eszközök nem férhetnek hozzá többé az Android operációs rendszer frissítéseihez, a jövőben piacra kerülő Huawei telefonokon pedig a Google egyetlen szolgáltatása sem lesz elérhető. Vagyis elvész a Play áruház, a Gmail, a Google Naptár és a Google Térkép is.

A döntés komoly csapás a Huawei számára, hiszen a mobileszközeiken az Android fut, a Google lépése azonban a felhasználókat sem kíméli, ők ugyanis mostantól elveszítik a Google rendszereinek előnyeit. Ezzel az amerikai cég is tisztában van, egy Twitter-üzenetben igyekeztek is megnyugtatni mindenkit. – A Google igyekszik megfelelni az amerikai kormány elvárásainak, de a jelenleg használatban lévő Huawei készülékeken továbbra is elérhetőek maradnak a legfontosabb programok – írták. Nem tértek ugyan ki rá a közleményben, de a rendszer biztonsági frissítéseit korlátozni fogják. Mint ahogy minden további segítséget is megtagadnak a Huaweitől, ami a cég és a telefontulajdonosok sem könnyíti majd meg.

Kína minden szavunkat hallani fogja? | Magyar Hang

Az 5G hálózat forradalmasítja a telekommunikációt, a kérdés csak az, hogy elhozza-e vajon a globális megfigyelés korszakát is. Az amerikai-kínai kiberháború Európát sem hagyja érintetlenül.

Bár

a kínai cég vezetői korábban többször

utaltak rá, hogy van forgatókönyvük arra az esetre, ha az

amerikai szankciók miatt elvesztenék az Androidot, egy saját

operációs rendszer fejlesztése azonban nem megy egyik napról a

másikra. Több cég próbálkozott már ezzel, de még a Samsung és

a Microsoft is feladta a küzdelmet idővel, a Google mellett egyedül

az Apple tudott maradandót alkotni az iOS rendszerrel.

A technológiai erőfitogtatás tavaly december 1-jén fordult igazán komolyra, amikor az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei pénzügyi igazgatóját, a cég alapítójának lányát. Bár Peking komoly nyomást gyakorolt Kanadára, hogy ne adja ki a nőt az Egyesült Államoknak, a kanadai igazságügyi minisztérium múlt heti döntése értelmében Meng Van-Csou vélhetően Amerikában állhat majd bíróság elé. Az előzmények ismeretében egyáltalán nem váratlan a Google lépése, döntésük azért tűnik mérföldkőnek, hiszen ezúttal a kereskedelmi háború már komoly fogyasztói áldozatokat is szed.

Huawei-botrány: csak néhány ország tesz eleget a washingtoni követelésnek | Magyar Hang

Egyre kacifántosabb a kínai techóriás körüli játszma. Nagy-Britannia ezúttal akár szembe is mehet különleges partnerével, Amerikával. És egyre világosabb, Magyarország, ha akarna se igen tudna már hátat fordítani a kínaiaknak.

A Huawei ellen folytatott háború a továbbiakban is világszerte érzékelhető lesz, hiszen a kínai cég nyakig benne van az 5G-hálózat fejlesztésében. Az új telekommunikációs technológia a szakértők szerint nem csupán felgyorsítja a már meglévő rendszereket, hanem egy teljesen új világot teremt, amely számos veszélyt rejt magában. A 2017-ben életbe lépett kínai kiberbiztonsági törvény arra kötelezi a kínai telekommunikációs cégeket, hogy működjenek együtt hazájuk titkosszolgálatával. Mivel a Huawei a világ ötven legnagyobb mobil szolgáltatója közül 45-nek szállít berendezéseket, az amerikai hatóságok szerint fennáll a lehetősége, hogy a technológiáik révén az ázsiai ország titkosszolgálata is belelát majd más országok rendszereinek működésébe. Az Egyesült Államok így arra szólította fel szövetségeseit, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a kínai óriáscéggel. Ausztrália és Új-Zéland már lépett, és bár Európára is komoly nyomás nehezedik, Nagy-Britannia és Németország sem mondtak le egyértelműen a Huawei technológiáiról.

Magyarország egyértelműen állást foglalt a kérdésben: Szijjártó Péter külügyminiszter a Pekingben megrendezett Egy övezet, egy út nemzetközi fórum után az MTI-nek azt mondta, magyar stratégiai érdek a Huawei-jel való együttműködés. A közép-európai régió megosztott a kérdésben: Lengyelország kémkedés gyanújával tartóztatta le a társaság egyik alkalmazottját, a csehek kizárták a céget az egyik állami tenderükről, ezzel szemben Románia és Szlovákia hozzánk hasonlóan továbbra is használni fogja a kínai cég szolgáltatásait.