Zötykölődik az olcsó bor az országúton – Így élnek vissza az ügyeskedők az EU-támogatással

Idén soha nem látott intézkedéssel mentik a magyar bort: ez a zöldszüret, amely a még éretlen állapotban lévő szőlőfürtök teljes eltávolítását jelenti. Ezért uniós kompenzációt – hektáronként 300 ezer–1,1 millió forintot – kapnak azok a gazdák, akik jelentkeztek a programra, körülbelül 5200 hektáron már le is szedték az összes fürtöt. Az agrártárca az európai borpiaci helyzettel indokolta a lépést, ugyanis tavaly a sokéves átlagnál jóval több, 190 millió hektoliter borászati termék készült az Európai Unióban. Mi után még idén is nagy a fölösleg, az unió és hazánk is termeléskorlátozással próbál védőhálót nyújtani a piaci zavarok következményeinek leginkább kitett szőlőtermelők és borászatok számára.

De valójában kiken is segít már megint az uniós támogatás? Jásdi István csopaki borász szerint furcsa anomáliák figyelhetők meg az ágazatban. A hazai szőlőtermő terület igazán nem mondható túl nagynak. Míg a rendszerváltás idején még nagyjából 130-140 ezer hektárba kapaszkodtak a szőlők, tavaly hivatalosan már csak 65,5 ezer hektáron szüreteltek borszőlőt. Folyamatosan csökken tehát a termőterület nagysága, miközben az állományoknak csak kis része újult meg az elmúlt időszakban.

Mégis nagyjából mindig ugyanannyi – az utóbbi évek átlagában 2,7 millió hektoliter – bor készül minden évben. (A sorból kilóg a tavalyi év, amikor kiemelkedő, 3,7 millió hektoliteres volt a hazai bortermelés a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa adatai szerint.) Ez aligha magyarázható pusztán a nagyobb hozamokkal. – Jómagam leginkább az országúton közlekedő tankautókban – amelyekben olcsó bor zötykölődik – látom az okokat – fejtegeti a borász. A rendszerváltás után csaknem 30 évvel még mindig ott tartunk, hogy jobb bornak való szőlőt csak mintegy ötezer hektárról szüretelnek, vagyis a termelés kevesebb mint tíz százaléka képvisel olyan minőséget, amely már nemzetközi szinten is versenyképes.

Pedig az uniós csatlakozás óta volt pénz új szőlőültetvények telepítésére, és az elmúlt 10-15 évben soha nem látott mértékű pincefejlesztések zajlottak Magyarországon. – Úgy látom azonban, hogy az uniós támogatások egy részét olyan területekre és fajták – például bianca, aletta – telepítésére fordították, amelyekből nem állítható elő minőségi bor – teszi hozzá. Vagy olyan gazdasági épületekre, amelyekben soha nem forrt a támogatási szerződésekben vállalt mennyiségű must. Nem véletlen, hogy a mostani zöldszüret „áldozatai” épp az utóbbi évek szőlőtelepítéseinek legnépszerűbb fajtáiból kerülnek ki. A borász szerint van egy réteg, amely valójában soha nem gondolta komolyan a borkészítést, ellenben jól kihasználta az uniós pénzek adta lehetőségeket. Sorban felvették a támogatásokat először a szőlőtelepítésre, majd a pincefejlesztésre, most pedig a zöldszüretre, és ha lesz, akkor a szőlőkivágásra is.

– Ebből nem lesz munkahely, áru és világhírű magyar bor – szögezi le Jásdi István. Ez egyébként nem magyar sajátosság, az EU más országaiban is eljátszották egyes gazdák, hogy a támogatást csak azért veszik fel, hogy majd a következőt is igényelhessék. Miután a visszaélés mindig utólag derül ki, nehéz felvenni vele a harcot.

Mégis tenni kell valamit, hogy az ilyen tevékenységet ne jutalmazza az állam. A szakmában úgy vélik, az a legjobb, ha az ágazat szereplői képesek a megfelelő önigazgatásra. Ilyenre mutat példát a termelői kezdeményezésre és részvétellel működő Csopaki Kódex (termelői önkorlátozó és önszabályozó egyesület), amely kidolgozta a saját eredetvédelmi szabályrendszerét. A jó minőség jegyében is tavaly 30 százalékkal kevesebb szőlőt szüreteltek, mint lehetett volna, mert a rohadt termést eldobták. Így aztán boraik idén is jól fogynak a piacon, miközben mások kénytelenek maguk előtt tolni a közepes minőségű, eladatlan tavalyi készleteket.

– Most minden remény megvan arra, hogy a régióban az idei termés – még ha mennyiségre nem is – jobb legyen, mint a 2018-as. Ahhoz azonban, hogy a magyar bor külföldön még ismertebbé váljon, a borászok közötti összetartás mellett folyamatos, kiszámítható, profi bormarketingre lenne szükség – hangsúlyozza Jásdi. Az anyagi forrásokhoz az államnak és a termelőknek is hozzá kellene tenniük a magukét, mert most nagyon esetleges, mennyi pénz van az állami költségvetésben erre a célra. Muszáj erre áldozni, mert manapság világtendencia a borfogyasztás csökkenése, ami elsősorban az olcsóbb termékeket érinti. A magyar borfogyasztás amúgy sem mondható magasnak, sőt az utóbbi években az egy főre eső éves borfogyasztás 33 literről 24-re mérséklődött. Az adatok szerint az olcsó áruk iránti igény esett vissza igazán, a palackozott borok fogyasztása nem csökkent látványosan, a felső kategóriás minőségi borok iránti hazai kereslet pedig stabil maradt. Változik tehát a borízlés, a minőségre van egyre inkább vevő.

– Már csak ezért is jobban oda kellene figyelni arra, hogy az uniós támogatások jó helyre kerüljenek – véli a borász.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/33. számában jelent meg, 2019. augusztus 16-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/33. számban? Itt megnézheti!