A világban zajló folyamatoknak hála stabil a magyar gazdaság, nőnek a bérek, s az emberek majdnem mindig a zsebük alapján szavaznak, ezért nem sikerült idáig elküldeni a Fideszt. Az autokráciákat csak akkor lehet leváltani, ha az ellenzék fel tud mutatni egy olyan víziót, amely mögé fel lehet sorakoztatni az állampolgárokat. Jelenleg nem látni ilyet – mondta a Magyar Hangnak Zsiday Viktor közgazdász, befektetési szakember.
– Az Orbán-kormány belátható időn belüli leváltásában reménykedik számos ellenzéki szavazó az idei önkormányzati választások után. Mit mond a közgazdász, mennyire reális ez az esély?
– Ha kizárom az előre nem látható botrányokat, illetve a Fidesz nem követ el valamilyen óriási politikai hibát, akkor három tényező billentheti ki a hatalomból a kormányt. Előfordulhat, hogy a világban oly mértékben eldurvulnak a konfliktusok, ami a gazdaság összeomlásához vezet idehaza és másutt is. De a kormány sírját áshatja meg az Európai Unió is, ha a 2021-ben kezdődő pénzügyi ciklusban sokkal kevesebb támogatást ad hazánknak, vagy a jogállami kritériumokra hivatkozva egyenesen felfüggeszti az uniós forrásokat. Lássuk be azonban, hogy ennek a két forgatókönyvnek egyelőre vajmi csekély a valószínűsége. Marad a harmadik: ha Magyarország versenyképessége nem javul – márpedig ennek semmi jele –, akkor a növekedésünk néhány év alatt szép lassan elfogy, az 5 százalékból 4, 3, 2 majd 1 százalék lesz, és beleragadunk a mocsárba. Ez a pangás vezethet oda, hogy nem lehet fenntartani a jelentős, évi tíz százalék körüli bérnövekedést, mint most, és akkor erodálódhat a kormányzó párt támogatottsága. Ez így működik a fejlett Nyugaton is.
– Ilyen egyszerű lenne? Csak azért tudta még most is növelni a Fidesz a szavazótáborát, mert emelkednek a bérek?
– A gazdaságtörténet tanulmányozásából is azt a következtetést lehet leszűrni, hogy jórészt az emberek saját jóléte irányítja szavazataikat. Az embereket leginkább az érdekli, hogy növekszik-e a gazdaság, vagy nem, van-e állásuk, vagy nincs, gyarapodik-e a fizetésük, vagy nem. „It’s the economy, stupid!”, szabad fordításban: a gazdaság a lényeg, te hülye!” Az elhíresült mondat Bill Clinton 1992-es amerikai elnöki kampányában hangzott el, és úgy látom, ez ma is elég a győzelemhez. Lényegében ezt igazolják a számításaim is. A 2018-as hazai országgyűlési választások után megnéztem, hogy a rendszerváltás óta mekkora reálbér-növekedés következett be egy-egy kormány alatt, és ezt összevetettem azzal, hogy listán a kormányzó pártok a következő választáson hány szavazatot kaptak az előzőhöz képest. A kettő erős korrelációt mutatott: ha volt erősebb bérnövekedés, akkor az aktuális kormányzó erők meg tudták tartani vagy növelni a szavazók számát, ha viszont csökkentek a fizetések, akkor elpártoltak tőlük az emberek. Ennyi a Fidesz titka, de az egész világban működik ez a törvényszerűség.
– Ezt az ábrát az ellenzék is tanulmányozhatná. Milyennek látja őket?
– Lehet szeretni vagy utálni, de a Fidesznek van saját víziója, elképzelése a gazdaságról és a társadalomról. Ugyanezt nem látom az ellenzéki oldalon. Nincs kiforrott, koherens társadalom- és gazdaságpolitikai programjuk, amelyet szembeszegezhetnek a kormányéval. Az autokráciákat csak akkor lehet leváltani, ha az ellenzék fel tud mutatni egy olyan víziót, amely mögé fel lehet sorakoztatni az állampolgárokat. Az önkormányzati választásokon talán elég volt annyit mondani, hogy nem akarjuk az Orbán-kormányt, mert rossz az, amit csinál. De az országgyűlési referendum már nem csak arról fog szólni, hogy ki utálja a Fideszt, és ki nem. Az ellenzéki erők nem spórolhatják meg a munkát, mert nagy válságra, így nagy bukásra nem számíthatnak.
– A jelenlegi kormány a jobboldali populizmus képviselője. Lehet-e erre válasz a baloldali populizmus?
– Idehaza még messze nincs ez annyira jelen, mint például az Egyesült Államokban. Az ottani társadalmat egyre inkább feszítő vagyoni egyenlőtlenségekre, problémákra lényegében kétféle választ kínálnak. Az egyik az, hogy a külső erők a hibásak, akik elvették az amerikai dolgozók munkáját, ezért vámháborút kell kezdeni a kínaiakkal, az ázsiaiakkal, az Európai Unióval. Ezt képviseli Donald Trump, a jelenlegi elnök. A másik lehetőség pedig az, hogy a saját gazdagjaiktól kell elvenni, ebből kell kárpótolni azokat, akiknek nem megy olyan jól. A fejlett világban nagyon megnőtt a felső 1-2-3 százalék vagyona. Elizabeth Warren, a demokraták egyik elnökjelöltje már az új idők politikusa, fajsúlyos baloldali programmal rendelkezik. Ennek részeként ígéretet tett arra, hogy évente 2 százalékos adót vet ki az 50 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező háztartásokra. Ő már figyel a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra is, így programját zöld köntösbe öltözteti, többek között környezetbarátabbá formálná a gyárakat.
– Hasonló irányvonalnak már Magyarországon is mutatkoznak a jelei.
– Valóban, a korszellemre rezonál Karácsony Gergely frissiben megválasztott főpolgármester ígérete, miszerint megadóztatja az 500 millió forint feletti magántulajdonban lévő budapesti lakóingatlanokat. De gondoljunk Botka Lászlóra, aki a szocialisták miniszterelnök-jelöltjeként 2017-ben még azzal kampányolt, hogy „Fizessenek a gazdagok”. Ez is egy lehetséges út, bár nem állítom, hogy ez a helyes. Úgy látom, ma már egyre többen vevők erre a szlogenre, de még nincs akkora visszhangja egy tőkésellenes programnak. Nyilván a borsodi vagy szabolcsi falvakban élők másképp látják, de nálunk még nem olyan kiugrók a vagyoni egyenlőtlenségek, mint Amerikában, így nehezebb erre építeni.
– A NER „elitje” azért kellő stílustalansággal – gondoljunk csak a Borkai-videóra – folytat olyan életvitelt, és gazdagszik úgy, ami sokak szemét szúrhatja.
– Értem én a kormány azon törekvését, hogy most rohamtempóban kell kiépíteni a polgárságot, illetve a nemzeti tőkésosztályt, amire nekünk történelmi okokból nem volt lehetőségünk az elmúlt évszázadokban, szemben a nyugat-európai országokkal. Ezt a célt szolgálja például az alacsony társasági, osztalék- és személyijövedelem-adó, így Magyarország ma valóságos adóparadicsom a gazdagok számára. Ám a tőkésosztály azon felépítési módjával, amely leginkább az oligarchák felemelkedéséhez vezet, nem tudok egyetérteni. Haveri kapitalizmusból és korrupcióból nem lesz innováció, nem javul a versenyképesség. Ez alapvető hibája az orbáni gazdaságpolitikának, amelynek következménye, hogy a polgári réteg továbbra is nagyon szűk. Márpedig ha nincs polgárság, nincs bázisa a demokráciának sem.
– Nem képzelhető el, hogy az „oligarchásodás” és a korrupció elkezdi annyira zavarni az embereket, hogy félrerakják a puszta anyagi megfontolásokat?
– Időnként előfordul, hogy valamely érték vagy hosszú távú nagy probléma – mint például a környezetvédelem, illetve az ökológiai katasztrófa – felülírja a gazdasági szempontokat. Gondoljunk csak arra, hogy a legutóbbi európai parlamenti választásokon mennyire előretörtek a zöldpártok. De Magyarországon a korrupció ténye nem elég a váltáshoz, még akkor sem, ha most nagyságrendekkel nagyobb, mint korábban. Minden bizonnyal úgy vélekednek róla, hogy korrupció mindig is volt, mindig is lesz, de most legalább nőnek a bérek, és jól megy a gazdaság.
– Ahogy a térségben mindenhol.
– Az elmúlt kilenc év – kezdetben unortodox – gazdaságpolitikája kapcsán sokszor lehetett hallani túlzó vélekedéseket. A baloldali közgazdászok állították, hogy mindez összeomláshoz vezet, egyes jobboldaliak viszont azt mondták, hogy óriási növekedés lesz, és hamarosan utolérjük a hanyatló Nyugatot. Egyiküknek sem lett igaza. Hozzuk a kelet-közép-európai átlagot, a kormány nem váltotta meg a világot, de nem is rontotta el túlságosan. A lakosság életszínvonalának jó mérőszáma a vásárló erőparitáson számított egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP). Nemrég kiszámoltam, hogy hét, hasonló fejlettségű kelet-közép-európai országban – köztük hazánkban – mennyit nőtt ez a mutató 2010 és 2018 között. Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el ebben a tekintetben, tehát nem szakadtunk le a régiótól. Nincsenek túl nagy egyensúlytalanságok, senki sincs igazán eladósodva. Elvagyunk a langyos vízben.
– De a növekedés szép lassan elfogy, ha nem javul a versenyképesség. A forint gyengítésén túl mit tesz a magyar vezetés?
– A gyenge forinttal együtt kell élnünk, mert a magyar gazdaságpolitika szemlátomást a dél-koreai felzárkózási modellt követi. Ott is kiemeltek és támogattak bizonyos ágazatokat, valamint vállalatcsoportokat abban a reményben, hogy elkezdenek exportálni, és ezen keresztül fenn lehet tartani a gazdasági növekedést. A magas exporthoz általában alacsony kamatszint és gyenge deviza dukál. A magyar jegybank is tartósan alacsony, sőt negatív reálkamatokat tart fenn, és tudatosan lassú, leértékelő pályán tartja a forintot. Arról persze lehet vitatkozni, hogy nálunk mennyire válik be ez a modell. Az biztos, hogy tovább kellene lépni, s ha valaki elolvassa a jegybank 330 pontból álló versenyképességi programját, abban minden benne van, mit kellene tenni a jogrend, az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra vagy az innováció terén. Az más kérdés, hogy amíg fennáll az urambátyám világa, amit oly kiválóan leírt Móricz Zsigmond Rokonok című regényében, addig nem tud jobban és szabadabban működni a gazdaság.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.
