„2020-ban otthagytam az MNB-t, jó lenne, ha nem rángatnának vissza”
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kormányinfón

„Nem tudok arról, hogy én asszisztáltam volna ehhez” – válaszolta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 444.hu azon kérdésére, hogy miért asszisztált az MNB egykori alelnökeként a Matolcsy-család tevékenységéhez. Nagy Márton – aki részt vett a kormányinfón – azt mondta, az ÁSZ jelentésében feltárt problémák arra az időszakra vonatkoznak, amikor neki nem volt rálátása az MNB alapítványaira.

– 2020-ban otthagytam az MNB-t, jó lenne, ha nem rángatnának vissza – válaszolta, amikor egy kérdésben szembesítették a jegybanki alapítvány korábbi, feltételezett jelentős vagyonvesztésével kapcsolatban. „Az MNB ügyeivel foglalkozzon az MNB vezetője” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy amíg neki rálátása volt, „nem vetült a visszaélés gyanúja” az alapítványokra. Nagy szerint amikor a Várkert Kaszinót megvette, aztán luxusétteremmé alakította át az MNB alapítványa, az az alapítvány dolga volt, az MNB vezetésének erre semmilyen ráhatása nem volt. Szerinte a jogszerűség a kérdés, nem az, hogy jó vagy rossz-e egy befektetés.

Az Állami Számvevőszék a közelmúltban adott ki jelentést a jegybanki alapítványokról. (Mindezt azután, hogy Matolcsy György leköszönt az MNB éléről, és őt Varga Mihály követte). A jelentést követően az ÁSZ közölte, a jegybank ügyeiben feljelentést tett az ügyészségen a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADME átvilágítását követően. Az ÁSZ szerint az egykor 266 milliárd forintos tőkével induló alapítvány vizsgálata után vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja vetődött fel. A számvevőszék azt írta, hogy a vagyonkezelést, a befektetéseket egy lényegében átláthatatlan, a valós vagyon értékelését szinte ellehetetlenítő, közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társaságok és magántőkealapok által alkotott cég- és befektetési struktúrán (Optima-csoport) keresztül hajtotta végre.

Gulyás Gergely elmondta, beszélt telefonon Varga Mihállyal, és találkozni is fog vele. A kormány nyitott az MNB elnökének ötletére, hogy törvényi szinten is szűkítsék a jegybank hatáskörét, a jövőben ne hozhassanak létre vagyonkezelő alapítványt, és szüntessék meg a jelenlegieket. A miniszter azt mondta: a kormány tárgyalni fog Varga Mihály kezdeményezéséről. Hozzátette: az ÁSZ jelentéséből értesült a jegybanki alapítványok vagyonvesztéséről. Korábban azért sem tűnhetett fel szerinte a probléma, mert 2018-ban az ÁSZ ellenőrzése még nem tárt fel felelőtlen gazdálkodást az MNB alapítványainál.