Titkosítanák a Budapest–Belgrád vasútvonal összes iratát

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Budapest–Belgrád vasútvonal megvalósítása kiemelkedően fontos közérdek, ezért tíz évre titkosítaná a beruházás iratait a kormány. Erről az a törvényjavaslat árulkodik, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke nyújtott be a parlamentnek.

A törvényjavaslat szerint a magyar és a kínai kormány közös beruházásában (újjá)épülő vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítása kiemelt állami feladat. A törvényjavaslat egyik pontja szerint a tíz éves titkosítás azért szükséges, mert a kormány szerint a beruházással összefüggésben kötött szerződések adatainak „megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését” veszélyeztetné.

Ugyanakkor furcsa módon a javaslat következő pontja szerint az adatok megismerése iránti igény teljesíthetőségéről – Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeit mérlegelve – a külgazdasági ügyekért felelős miniszter döntene.

A javaslat a beruházáshoz szükséges területekre vonatkozóan is kötelezettségeket ír elő. Ezek lényege, hogy egyszerűsítik az eljárást. Például ha a vasút nyomvonala nem az állam tulajdonában álló ingatlant érint, az építtető, vagyis a MÁV köteles az ingatlan tulajdonosával használati megállapodást kötni, vagy az ingatlant megvásárolni. Ha esetleg nem születik megállapodás, az építtető jogosult és egyben köteles kisajátítási eljárást kezdeményezni.

Kiderül az is a javaslatból, hogy a beruházás létesítményei az állam kizárólagos tulajdonába, és a MÁV vagyonkezelésébe kerülnek. Az Index.hu tavalyi cikke szerint a 750 milliárdos beruházás magyar résztvevője, az RM International Zrt. Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos, nagyvállalkozó érdekeltsége. A cég fő profilja a vasútépítés, tulajdonosai a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. (melynek tulajdonosa szintén a Mészáros család a Mészáros Építőipari Holding Zrt.-n keresztül).

Megkötötték a szerződést, ami 300 milliárdot hozhat Mészáros Lőrincnek | Magyar Hang

Szerdán az Opus Global bejelentette, hogy a CRE konzorcium megkötötte a szerződést a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának tervezésére és megépítésére. A konzorciumban felerészt érdekelt az Opus 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. A szerződés értéke hozzávetőlegesen 590 milliárd forint.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő még tegnap a közösségi oldalán úgy kommentálta a törvényjavaslatot, hogy a Budapest–Belgrád vasúti beruházás nélkülözi az átláthatóságot és a garanciákat, és a megtérülése is kétséges. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy a vasút megvalósításának végösszege 1000 milliárd forintra rúg majd.

Az LMP mai sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt frakcióvezető arról beszélt, hogy a párt szerint leállítani és nem felgyorsítani kell a vasútvonal fejlesztését, a felszabaduló mintegy ezermilliárd forintot pedig a magyar gazdaság talpra állítására kell fordítani. Keresztes azért is bírálta a törvényjavaslatot, mert a szerződéseket, dokumentumokat tíz évre titkosítaná a kormány.