A gazdaságba nyomott ezermilliárdok csökkenthették a visszaesés mértékét

A gazdaságba nyomott ezermilliárdok csökkenthették a visszaesés mértékét

Bod Péter Ákos (Fotó: Béres Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi éves 5,1 százalékos csökkenése belesimul az európai átlagba – nyilatkozta a Magyar Hangnak Bod Péter Ákos közgazdász, akadémikus. – Tavaly tavasszal, amikor leállt Európa és Magyarország, mi a Corvinuson azzal számoltunk, hogy 4,8 százalékos visszaesés várható 2020-ban, ha a költségvetési hiány 5-6 százalékon megáll. Megjegyzem, ekkor Orbán Viktor még ostorozta az eladósodottságot, és legfeljebb három százalékos hiánnyal számolt.

A közgazdász felhívta a figyelmet, hogy a második negyedév hatalmas, 14,7 százalékos zuhanása azért volt olyan erőteljes, mert 2020 első három hónapjában még 1,9 százalékkal nőtt a gazdaság. A nyár közepén azonban már azzal számoltak, hogy ugyancsak 5-6 százalékos költségvetési hiány mellett éves szinten 6,1 százalékos lehet a magyar gazdaság visszaesése. 

A második félévben azonban több tényező is segítette a hazai gazdaságot. Egyrészt nem került sor drasztikus lezárásokra, így a gazdaság természetes reakciójaként idomult az új helyzethez, és a tavaszi sokk után a vállalkozások részben átálltak az otthoni munkavégzésre. Ez a hibrid rendszer a jelek szerint jól működött, függetlenül a vírus éppen esedékes hullámaitól.

– Messzemenő következtetéseket azonban addig nem lehet levonni a tavalyi évre vonatkozó nyers adatokból, amíg nem ismerjük a részleteket. Nem lehet tudni például, hogy a második félévben, de különösen a november-decemberben a gazdaságba juttatott hatalmas összeg pontosan hova került, és annak mekkora hányada emelte a bruttó hazai terméket, illetve hogy mennyi pihen egyelőre a vállalkozók számláján. Egyelőre annyit tudni, hogy sportra, az építőiparra, a hadiipari beszerzésekre költött százmilliárdok, valamint a lakásépítési és autóvásárlási kedvezmények emelhették a GDP-t. Az utóbbi elsősorban a felső középosztály költekezését jelenti – elemezte a helyzetet Bod Péter Ákos.

A közgazdász arról is beszélt, hogy a relatíve kedvező GDP adat alakulásában jelentős szerepe lehet annak, hogy Orbán tavaszi elveinek ellentmondva hagyta igen jelentősen elfutni a költségvetési hiányt, hiszen a tervezett 370 milliárd sokszorosára nőtt az év végére. Úgy gondolkodhatott, ha egyszer már elfutott a hiány mértéke, akkor nyomjunk bele mindent még ebben az évben, hiszen az egyrészt emeli a GDP-t, másrészt tehermentesíti a 2021-es költségvetést, ráadásul tavaly az unió is rábólintott hiány elfutására. 

– Arra számítok, hogy az idei év első negyede igen gyenge lesz. A tavalyi év első három hónapjának adatait ugyanis mesterségesen turbózták fel, illetve mert idén több ágazat – vendéglátás, rendezvényszervezés – is alig-alig teljesít a lezárások miatt. Ezt a hatást erősíti, hogy várhatóan a fogyasztás is gyenge lesz, mert nemzetközi viszonylatban igen kevés volt a magyar bértámogatási rendszer által az embereknek nyújtott segítség. Az év első három hónapjáról tehát majd magyarázkodik a kormány, hogy miért is lett gyenge az eredmény, a második negyedévet követően viszont majd jön a győzelmi jelentés. Ennek megint csak objektív okai lesznek, hiszen tavaly április és június között olyan hatalmas volt a visszaesés, hogy nem lesz különösebben nehéz, kétszámjegyű növekedést elérni az idei év második három hónapjában. Ebben az időszakban várhatóan az is segíti majd a kilábalást, hogy a lezárások miatt teljesen leállt ágazatok, ha nem is teljes kapacitással, de ismét működni kezdenek majd – összegzett a szakember.