Amikor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli a hazai átlagbéreket, nagyon sokan bosszankodnak, netán valamiféle kozmetikázást gyanítanak a háttérben. Érthető is ez a bizalmatlanság az elmúlt évtized folyamatos titkolózása után, hiszen az átlagpolgár egyre kevesebb hiteles információhoz jut az ország működésével kapcsolatosan.
Ezzel együtt érdemes megnézni, vajon van-e valamiféle alapja az átlagbérrel kapcsolatos állampolgári hitetlenkedésnek.
– A hazai átlagbérek számításáról tudni kell, hogy a magyar bérstatisztikában csak az öt főnél több alkalmazottal dolgozó vállalkozások adatai szerepelnek, vagyis éppen azok a mikrovállalkozások hiányoznak belőle, amelyeknél általában alacsonyak a keresetek. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy sokan becsapva érzik magukat a statisztikát látva – nyilatkozta lapunknak Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke, közgazdászprofesszor.
– Miután ez a módszer nem ad teljes képet, ezért jómagam is végeztem számításokat az átlagbérrel kapcsolatosan. Ez ugyan több mint egy évvel ezelőtt történt, az arányokat tekintve azonban mégis jó tájékozódási pontot jelent. A nemzetgazdaságban kifizetett bruttó béreket – tehát amelyben az öt fő alatti vállalatoknál dolgozók bérei is benne vannak – vetettem össze a ledolgozott órák számával, és hozzávetőlegesen harminc százalékkal alacsonyabb átlagbért kaptam, mint a hivatalos statisztikai adat. Ezt a számítást egyébként utólag, a tárgyévet követő szeptember környékén – amikor megjelennek a végleges gazdasági adatok – a KSH is elvégezhetné, és korrigálhatná az előzetes adatokat.
Mellár Tamás azt is a torzító tényezők között említette, hogy azokban az országokban, ahol nagyok a bérkülönbségek, ott a magas keresetek akár jelentősen is felhúzhatják a statisztikai átlagbért. Márpedig hazánkban ez a helyzet, hiszen a kiugróan magas csúcsmenedzseri jövedelmek, a szintén magas felsővezetői bérek, illetve az államigazgatásban jelenlévő magas keresetek nálunk is felhúzzák az átlagértéket.
– Az átlagbérszámításnál sokkal hitelesebb képet ad a medián bér számítása. Ennek lényege, hogy azt az értéket keresik meg statisztikai módszerekkel, amely a bérek tökéletes középértéke, vagyis azt az összeget, amelynél pontosan ugyanannyian keresnek többet, mint amennyien kevesebbet. Bár egy ideig nem közölte a KSH ezeket az értékeket, most már ismét hozzáférhetők az adatok. Eszerint például a tavalyi átlagbér valamivel több volt, mint 403 ezer forint, a medián bér viszont alig valamivel haladta meg a 320 ezer forintot. Ha ezen túlmenően figyelembe vesszük azt is, amit az előbb fejtegettem az öt főnél kevesebb foglalkoztatottal dolgozó cégekről, akkor újabb 20-25 százalékkal alacsonyabb érték lehet ez az összeg. Mindent figyelembe véve úgy becsülöm, hogy tavaly a bruttó átlagkereset 280-290 ezer forint lehetett, ennek nettója pedig valahol kétszázezer forint körül alakulhatott, vagyis az átlagos magyar hó végén ennyit vihetett haza.
Érdemes azonban kicsit tágabb horizontról figyelni a világot, és körbenézni, vajon hol helyezkednek el uniós összevetésben a magyar keresetek. Miután a kormányzati propaganda folyamatosan hatalmas magyar eredményekről szól – Magyarország jobban teljesít, és 2016 óta évi átlagban 10 százalékkal nőnek a bérek – azt lehet gondolni, valahogy csak feljebb kúszunk az európai bérlistán is.
Erről azonban szó sincs! Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) legfrissebb, 2020-as adatai szerint – amelyhez szintén a KSH szolgáltatja az adatokat – az unió bérranglistáján hátulról a negyedikek vagyunk a gyermektelenek és egyedülállók évi 9488 eurós nettó éves átlagkeresetével. A forint elmúlt időszakban elszenvedett értékvesztése miatt azonban ez az érték egy százalékkal alacsonyabb, mint 2019-ben volt. Mögöttünk csak a lettek (9321 euró), a románok (8495 euró) és a bolgárok (6386 euró) állnak ezen a listán. De hasonló a helyzet a kétgyermekes családok esetében is. Vagyis hiába emelkedik forintban akár 8-10 százalékkal az átlagbér, ha a forint gyengülése miatt egyre nő a távolság az európai bérektől.
Akkor sem jobb a kép, ha a medián béreket nézzük, hiszen a három nappal ezelőtt megjelent 2018. évi uniós statisztikát átnézve arra juthatunk, hogy ebben az összevetésben még az átlagbér esetében tapasztaltnál is elkeserítőbb a helyzet. A mediánbérek tekintetében ugyanis a sereghajtó Bulgária, havi 442 euróval, előtte Románia 700 euróval, Magyarország pedig 801 euróval hátulról a harmadik. Nem is beszélve a ranglistát vezető Luxemburgról, ahol négy és félszer ennyi a mediánbér (3671 euró), de még a második Svédország (3135 euró) esetében is négyszeres a szorzó. Vagyis nagyon messze van még Európa.
Érdemes azt is megnézni, hogy a 2010-es kormányváltást követően a német multinacionális cégek kedvében járva, illetve a magyar exportot segítendő – egyébként független közgazdászok által egyértelműen hibásnak minősített –, a gyenge forintot favorizáló magyar gazdaságpolitikának köszönhetően mennyit veszített értékéből a forint.
2010. május 31-én, amikor Orbán Viktor átvette a hatalmat, 275 forintba került egy euró, 2019. január 2-án már 322 forintot kellett adni érte, egy évvel később 330 forintot, idén január 4-én 361 forintot, pénteken pedig már 368 forintba kerül a közös valuta egy egysége. Vagyis az elmúlt egy év 9 százalékos béremelkedését teljes egészében elvitte a forint értékvesztése. De ugyanígy világos az is, hogy a 2010-es kormányváltás óta értékének harmadát veszítette el a forint az euróval szemben. Ezek ismeretében nem szabad csodálkozni azon, hogy az uniós kereseti lista vége felé találjuk Magyarországot.
