Súlyos helyzetben a gazdaság, 2010-es mértékű az államadósság

Súlyos helyzetben a gazdaság, 2010-es mértékű az államadósság

Fotó: Unsplash/Christian Dubovan

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Súlyosbodik a járványhelyzettel járó gazdasági katasztrófa, egyre rosszabb számok érkeznek 2021-ben is. Ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal tette közzé friss adatait, így kiderült, hogy a GDP 8,1 százaléka, azaz 3870 milliárd forint volt a kormányzati szektor 2020-as hiánya. Egy évvel korábban még alig ezermilliárdos tételről volt szó, így 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékkal lett rosszabb a helyzet. Ennél nagyobb éves hiány utoljára 2006-ban volt, az utolsó negyedévben mért 18,1 százalékos kiesés pedig példa nélküli.

Az államadósság eközben 2010-es mértéket ölt, a tavalyi év végén a GDP 80,4 százalékát érte el, ez összesen 38 408 milliárd forint volt. 2019 végén ez még csak 66,3 százalék volt, a kormány mindig is kiemelt célnak tekintette, hogy a baloldali kormányok alatti jelentős államadósságot sikerüljön lefaragni.

A bevételek 2019-hez képest 0,2 százalékkal, azaz 38 milliárd forinttal nőttek. Némileg erősödtek a jövedelemadó-bevételek (79 milliárd forinttal, azaz 2,5 százalékkal), míg a termelési adók 184 milliárd forinttal, 2,2 százalékkal nőttek. Az áfabevételek 4,2 százalékkal, tehát 190 milliárd forinttal emelkedtek, viszont a társadalombiztosítási hozzájárulások 203 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal csökkentek.

A kiadások 2920 milliárd forinttal, 13,4 százalékkal lettek magasabbak. A legjelentősebbek a válságkezelő „egyéb kiadások” voltak, ezek 2169 milliárd forinttal, 56,3 százalékkal voltak nagyobbak a 2019-esnél.