Budapesten és országosan is emelkedtek az albérletárak júniusban

Budapesten és országosan is emelkedtek az albérletárak júniusban

Panellakások Óbudán (Balogh Roland/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Budapesten 1,8 százalékkal, országos szinten pedig 1,6 százalékkal emelkedtek az albérletárak júniusban az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.

Utóbbi azt közölte, a járvány miatti bizonytalanság csökkenésével, az éledező gazdasággal és az élénkülő kereslettel magyarázható, hogy az országos albérletpiacon egy hónap alatt feljebb kúsztak az árak. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy bár idén júniusban a 2015-ös szinthez képest 34 százalékkal voltak magasabban az átlagos bérleti díjak, ez elmarad a 2019-es értékektől, amelyek 40-45 százalékkal haladták meg a 2015-ös bázist.

Az MTI által is idézett szakember arra is rámutatott, hogy új tendencia figyelhető meg a legfrissebb, júliusi kínálati adatokból a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után felélénkülő albérletpiacon. A korábbinál ugyanis nagyobb arányt képviselnek a budapesti piacon a viszonylag olcsónak mondható, 100 ezer forint alatti bérleti díjért kínált lakások. Balogh László úgy vélte ebben szerepet játszik, hogy sok tulajdonos a járvány miatti kedvezőtlen piaci helyzetben inkább biztosra szeretne menni, és árengedménnyel szeretne mielőbb bérlőt találni.

Az ingatlanpiaci honlap adatai szerint a budapesti kínálatban a havi 100 ezer forintnál olcsóbban bérelhető lakások aránya július végén a teljes kínálatban 8 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 6 százalékkal. A XI. és XIII. kerületekben egyaránt 7,4 százalékos volt a 100 ezer forint alatti kiadó lakások aránya, de például Zuglóban az arányuk majdnem eléri a 15 százalékot, Újpesten a 18 százalékot, Kőbányán és Kispesten pedig 20 százalék feletti.

A nagyobb egyetemvárosokban az alacsonyabb árkategóriába a 60 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kínált lakások tartoznak. Ezeknek az aránya Debrecenben a tavaly júliusi 4,9 százalékról 3,1 százalékra csökkent, ugyanakkor Győrben 5 százalékról 6 százalék fölé nőtt, Szegeden meghaladta a 7 százalékot a tavalyi 5,5 százalék után.