21 ezer forint – Sosem került még ilyen sokba a nagybevásárlás

21 ezer forint – Sosem került még ilyen sokba  a nagybevásárlás

Fotó: Unsplash/Alexandru Tugui

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Sosem került még olyan sokba a nagybevásárlás a Privátbankár.hu már 13 éve tartó Árkosár-felmérésében, mint idén februárban: hajszál híján 21 ezer forint lett a végösszeg.

A sorozat keretében havi rendszerességgel járnak végig három hazai hipermarketet, hogy megvizsgálják, hogyan alakult egy átlagos család átlagos havi nagybevásárlását leképező, 30 élelmiszerből álló minta-kosaruk ellenértéke. A három üzlet a kezdetektől a Tesco és az Auchan, illetve a 2012 óta az Interspar (amely a megszűnt Corát váltotta).

Bár az éves áremelkedés tempója valamelyest lassult az előző hónaphoz képest, még sosem kellett ennyi pénzt a kasszánál hagyniuk, amióta a felmérést publikálják – írják. Mindhárom áruház emelte az árait – mind az előző hónaphoz, mind pedig tavaly februárhoz képest. A három áruház átlaga: 20 979 forint.

Az előző hónaphoz képest nagyot drágult a tej, a sajt és a narancslé, mindhárom termék 14 százalékkal kerül többe. 19 százalékkal olcsóbb lett viszont az alma, 13-mal a csirkemellfilé és a liszt, 10-zel a kávé és a tea, mint januárban.

Egy év alatt a legnagyobb mértékben a sertéspárizsi drágult, közel 40 százalékkal kerül többe most, mint tavaly februárban, kilónként jó 2100-2200 forintot kérnek érte. 26 százalékkal drágult egy év alatt a rizs, 20 fölött a tojás, a sajt és egyes üdítők. 10 százalékot meghaladó éves áremelést mértek a cukornál, a száraztésztánál és a tejfölnél, de dübörög a kenyéráremelés is, egy év alatt 14 százalék. Jelentősebb, 10 százalékot meghaladó éves árcsökkenést csak a margarinnál, a csirkemellnél és a kávénál mértek.