Látványosan megnövekedtek az elmúlt években Kína globális ambíciói. Peking a világ első számú hatalma akar lenni, és ennek érdekében Eurázsia átalakítását célzó bátor projektekbe kezdett. Mi motiválja ezt a látványos kínai aktivitást, és melyek a fő céljai?
A múlt század 70-es éveitől a kizárólag az ország határain belülre koncentráló, a nagyhatalmak figyelmét nem magára vonó, bennük indulatokat nem gerjesztő „békés felemelkedés” modelljének a jegyében fejlődött. Ez biztosította az ipar gyors növekedését, az amerikai adósságba befektetve pedig megvásárolta Washington elnéző jóindulatát. Közben Peking nemcsak az amerikai gondoskodástól akart függetlenedni, hanem gazdaság bővülésével párhuzamosan egyre sürgetőbb kényszerként merült fel az energiaforrásokhoz hozzáférés, és a közlekedési folyosók biztosítása.
A „rejtsd el az erődet, és várd a megfelelő órát” szlogennel leírható stratégia azonban csak egy ideig működött. Kína felemelkedése ugyanis egyre inkább aggodalommal töltötte el az Egyesült Államokat. Annak ellenére, hogy egyrészről Kína függött az Egyesült Államokba irányuló exporttól, míg Washington attól, hogy Peking finanszírozza az egyre növekvő költségvetési hiányt. Ez a kölcsönös függés sem nyugtatta azonban meg egyik felet sem. Ráadásul egyre kevésbé volt fenntartható a belső fogyasztás és az életszínvonal mesterséges visszafogásával az olcsó munkaerőre és az export folyamatos bővítésére alapuló kínai modell.
Kína célja Trump megbuktatása | Magyar Hang
Június végén a G20 országok oszakai tanácskozását követően úgy tűnt, lassan enyhül az amerikai-kínai viszony, s oldódni kezdenek a kereskedelmi háború okozta feszültségek. Donald Trump amerikai elnök ugyanis - Hszi Csin-ping kína elnökkel folytatott megbeszélését követően - arról beszélt, véget érhet a Huawei termékek elleni amerikai blokád, illetve hogy mégsem vezetik be a kínai import cikkek elleni tíz százalékos pótlólagos vámtarifát.
Kína tehát váltott, és Hszi Csin-ping 2013 őszén nyíltan megfogalmazta globális ambícióit, és ennek jegyében meghirdette az Egy övezet, egy út kezdeményezést, leánykori nevén az „új selyemút” projektet. Kína a törekvéseivel kénytelen volt tehát kilépni a fényre. Egyrészt ugyanis a belső piac már nem biztosította a növekedést, másrészt a keleti okoskodással már nem lehetett leplezni a nagyratörő terveket. Kína már bele akar szólni a globális értékek meghatározásába, és ellenőrizni akarja a globális hatalom geoökonómiai mozgatórugóit. A „békés felemelkedés” modelljének helyébe Eurázsia saját érdekeinek megfelelő átrendezése lépett.
Gazdasági mezbe bújtatott geopolitika
A céljaihoz Peking három úton közelít. Mindenekelőtt rohamtempóban fejleszti a stratégiai iparágakat, ennek érdekében pedig az élre tör az ipari forradalom legújabb technológiáinak – 5G, robotizáció – fejlesztésében és alkalmazásában. Eurázsiát már saját technológiáira alapozva integrálná. A Nagy Eurázsia fizikai egyesítéséhez elengedhetetlenek a szárazföldi és tengeri közlekedési folyosók, amelyeket Peking az „selyemút” koncepciójának felélesztésével nemcsak megteremt, de ellenőrzése alá is von. Kína nem tétlenkedik a pénzügyi és gazdasági intézményrendszer fejlesztésében sem. Ezt jelzik a gazdasági együttműködést szolgáló új szervezetek, mint a sanghaji csoport, a befektetési bankok, az operációs rendszerek, és a dollár visszaszorítását szolgáló lépések a kereskedelemben és tartalék valuták terén.
Kína felé tolja a Nyugat Oroszországot | Magyar Hang
Miközben a nyugati világ a napokban a D-nap 75. évfordulójára emlékezett, addig a Normandiába meg nem hívott Vlagyimir Putyin kínai kollégájával rázott kezet Moszkvában. Oroszország és Kína 2014 után kezdett el látványosan közeledni egymáshoz, azóta formálódik a Moszkva-Peking-tengely. Ennek továbberősítéséről akarja Donald Trump lebeszélni Putyint, így ez a kérdés állhat majd az esetleges oszakai csúcstalálkozó központjában.
A gazdasági mezbe öltöztetett, ám geopolitikai célokat is szolgáló kínai terjeszkedés az eurázsiai térségben egyszerre esély és veszély. Sok ország számára ez az egyetlen lehetőség az infrastruktúra fejlesztésére, ezen keresztül a gazdasági növekedésre, még ha ez aszimmetrikus partnerségi viszonyt alakít is ki. Olyannyira, hogy a hiteleket visszafizetni képtelen országokban, mint például Srí Lanka, a beruházások, adott esetben a stratégiai kikötő kínai kézbe kerülnek. Peking a Nagy Eurázsia integrálásával erősíti a világ többpólusú berendezkedését, ezzel az Egyesült Államok és szövetségeseinek az első számú ellenségévé válik. De nem nézi jó szemmel a kínai terjeszkedést India sem, amely az Indiai- Csendes-óceáni térségben teremtené meg ennek az ellensúlyát. Inkább lehetőségként tekint az „új selyemútra” Közép-Európa is, de nagy terveket szövöget Pekinggel Olaszország és Franciaország is, míg Németország és Kína között már régen szorosak a gazdasági kötelékek. Megkerülhetetlen partner Peking Moszkva számára is. Mindenekelőtt az új világrend kialakítása terén stratégiai ez a partnerség. A gazdasági együttműködésben Moszkva óvatos, és nem akar túlságosan függni Kínától, ám saját eurázsiai integrációs törekvéseit összehangolhatónak látja Peking terjeszkedésével. De geostratégiai partnerként tekintenek Kínára olyan regionális hatalmak is, mint Pakisztán vagy Irán.
