A britek szerint a Ryanair a legrosszabb rövid távon

A britek szerint a Ryanair a legrosszabb rövid távon

Fotó: Freeimages.com

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hatodik alkalommal lett az év legrosszabb légitársasága az ír fapados Ryanair a rövid távú kategóriában – derült ki a brit nonprofit közvélemény-kutató, a Which felméréséből. A BBC által is idézett kutatásban nyolcezer fogyasztót kérdeztek meg, és a listájuk alapján a Ryanairt a Guernsey-szigeteki székhelyű Aurigny Air Service, majd a Swiss Airlines, a Jet2, a Norwegian és a holland KLM követte – a brit légitársaságok közül az Easyjet a 11., míg a British Airways a 15. lett a listán.

A Ryanairnél sokaknál többek között az keltett visszatetszést, hogy a vállalat dolgozóinak sztrájkjai miatt törölt járatok után semmiféle kompenzációt nem ajánlottak fel a hoppon maradt utasoknak, de az sem javított a megítélésükön, hogy egy év alatt háromszor vezettek be új poggyászszabályokat.

A felmérésben részt vevő utasok között ugyancsak visszatetszést keltett a beszállás procedúrája, az ülések kényelmi szintje, ahogy az étel és italkínálat, illetve a fedélzeti légkör se aratott osztatlan sikert. A válaszadók 70 százaléka úgy nyilatkozott, soha az életben nem akar többet a Ryanairrel repülni a jövőben.

A Wizz Air és a Ryanair is szorulhat a botrányok miatt | Magyar Hang

Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség.

– Az alacsony elégedettség ellenére a fogyasztók még mindig inkább örülnek annak, hogy az ír fapados társasággal repülhetnek. Sok ember számára a Ryanair még mindig minőséget jelent, és tisztában vannak azzal, hogy azt kapják, amit elvárhatnak – mondta a brit közszolgálati adónak egy repülésügyi szakértő. Chris Tarry szerint annak ellenére, hogy kemény éve volt 2018 a vállalatnak, még mindig rengeteg pénzt kerestek, és tanultak a fájdalmas leckékből.

A légitársaság, amely idén 141 millió utast röptet majd világszerte, egyik szóvivője reagált a felmérésre. Mint mondta: „a felmérés nem tükrözi a társaság sikerét; ezek az adatok mindössze annak a nyolcezer résztvevőnek a véleményét mutatják, aki kitöltötte ezt a nem reprezentatív kérdőívet. A Ryanair utasainak száma az elmúlt hat évben 80 százalékkal nőtt, miközben a Ryanair.com a világ leglátogatottabb légitársasági honlapja lett.”