A családvédelmi akcióterv nélkül lassabban emelkednének a fővárosi lakásárak

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A miniszterelnök évértékelőjén bejelentett családvédelmi akcióterv a budapesti lakásárak alakulására is hatással lesz. 2014 óta évente húsz százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, s mostanra olyan magasságban vannak, hogy jelentős növekedésre már nem került volna sor. Az évértékelőn bejelentett intézkedések az áremelkedés ütemének lassulását azonban részben ellensúlyozzák, így a korábbi várakozásoknál jobban elhúzódik az árak emelkedése – nyilatkozta a Magyar Hangnak az Ingatlan.com vezető elemzője. Balogh László egyúttal arról is beszélt, hogy az áremelkedés így az idei évben a tavalyi, várhatóan 20 százalékos ütemről a felére, vagy az alá esik majd.

A szakértő szerint azzal, hogy a korábban kizárólag az új lakásvásárláshoz biztosított magasabb összegű kedvező kamatozású hitelt a jövőben használt ingatlanok adás-vételekor is igénybe vehetik a két és három gyermekes családok, elsősorban a nagyobb alapterületű lakások forgalmát pörgetheti fel. Annál is inkább, mert a lakosság 90 százaléka használt lakást vásárol. Az azonban kérdés, hogy a falusi csok elindítása milyen mértékű ingatlan áremelkedést generál vidéken, ha egyáltalán lesz ilyen hatása.

Nagyon kár a benzinért - a családvédelmi akciótervről | Magyar Hang

Ha az állam pénzt szán a társadalom meghatározott csoportjainak, azt úgy tegye, hogy a társadalom egésze számára is jövőbe mutató folyamatokat indít el.

Az adásvételek számának alakulásáról szólva Balogh László elmondta, a csok kiterjesztése emelni fogja a használt lakások iránt mutatkozó igényt, annál is inkább mert még mindig keresleti piac van, hiszen a növekvő kereslet mellett a kínálat már csökkenőben van. Ezért arra számítanak, hogy a megkötött adás-vételi szerződések száma is emelkedni fog. Ezt a vélekedést erősíti, hogy ebben az évben jelentős számú új lakást adnak majd át.

Kérdésünkre a szakértő elmondta, hogy amennyiben igaz lesz, amit a közgazdászok már előre jeleznek, illetve ami a csütörtöki Kormányinfón is elhangzott, vagyis hogy szeptember környékén már valamiféle kisebb válságra lehet számítani, annak mindenképpen lesz hatása a lakáspiacra. Már csak azért is, mert a lakás-áremelkedésben szerepe van a pozitív gazdasági környezetnek, s ha ebben változás lesz, az az ingatlanok forgalmazásában is látszik majd. Például a bérek növekedésének lassulása vagy megállása mindenképpen hatással lesz a lakáspiacra, hiszen minden második lakásvásárláshoz hitelt vesznek igénybe, s ez esetben csökkenhet a hitelfelvételi kedv is. De ugyanebbe az irányba mutathat az is, hogy az eddigi pozitív várakozások negatívba fordulhatnak.