
Tavaly a dolgozók kétharmadának (66,5 százalék) alacsonyabb volt a fizetése, mint a bruttó átlagkereset. Mindez jól mutatja, hogy az átlagot nagyban torzítják a felfelé kilógó keresetek – derült ki a Portfolio.hu által a KSH-tól kikért adatokból. A GKI pedig azt számolta ki, hogy egyes kereseti tizedek keresete hogyan viszonyul a teljes keresettömeghez. Ez alapján a legalsó tized a teljes keresettömegnek mindössze 3,5 százalékát teszi ki, míg a legfelső tized a 28,1 százalékát, ami nyolcszoros különbségnek felel meg. Ez azt is jelenti, hogy a teljes állásban dolgozók felső tíz százaléka viszi haza a keresetek bő negyedét, ami több, mint az alsó 50 százalék keresete összesen.
2024-ben a minimálbér emelkedése miatt a legalsó tizednél százalékosan magasabb emelkedés volt, mint a legfelsőnél (10, illetve 15 százalék), de nominálisan valójában még tovább nőtt a tizedek közti különbség. Tavaly 2023-hoz képest a legkisebb keresetűek havi bruttó 29 500 forinttal, a legnagyobb keresetűek pedig 166 600 forinttal vihettek haza többet. A nominális növekmény nagy része tehát a magas keresetűeknél jelentkezett, ahol jellemzően magasabb a megtakarítási ráta. Így a kereseti egyenlőtlenségek– számos egyéb kedvezőtlen hatásuk mellett – nagyban fékezik a hazai fogyasztás bővülését is.