Varga Mihály pénzügyminiszter gazdasági elemzéssel jelentkezett a Portfólió Vélemény rovatában. Írásában azt igyekszik bizonyítani, Magyarország korántsem összeszerelő-ország, ahogy sokan állítják. Közgazdászokat kérdeztünk az elemzésről.
A miniszter többek között azt állítja, hogy az utóbbi évtized során a magyar gazdaság pozitív rekordok egész sorát állította fel: előreléptünk a versenyképességi rangsorokban, évről évre több befektetés érkezik, a beruházási ráta 30 éves csúcsokat dönt. Kitér arra a gyakran elhangzó vádra is, hogy a magyar gazdaság szerkezete nem megfelelő, és Magyarország ma nem egyéb, mint egy nagy összeszerelő üzem. Szerinte a tények nem ezt mutatják: a nemzetközi felmérések a világ tíz legösszetettebb gazdasága közé sorolják a magyar gazdaságot.
– Óvatosan kell bánni az elemzés azon állításával, amely szerint előreléptünk a versenyképességi rangsorban. Ezt sokkal inkább hosszabb távon érdemes vizsgálni, ahogy a kormány akkor emlegette, amikor éppen visszaléptünk ezen a listán. Az sem mindegy, hogy az adott mutatóban milyen arányban vannak makrogazdasági vagy úgynevezett szoft összetevők. Összességében azt látni, hogy valóban javultunk, ami elsősorban a makrogazdasági tényezőknek köszönhető. Azaz a gazdasági növekedés, a sérülékenység változása magyarázza az előrelépést. Az más kérdés, hogy a covidos időszak alatt és után, vagyis az elmúlt két évben mennyire értelmezhetők ezek a mutatók. Azt gondolom, hogy érdemes nagy óvatossággal kezelni azokat – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Szerinte érdemes rámutatni, hogy az előbb részletezett makromutatókkal szemben a szoft mutatókban nagyon lemaradtunk. Így az oktatás, az innováció, a technológia vagy a bürokrácia területén igencsak gyengén állunk. E tényezők tekintetében csak hosszabb távon lehet olyan fejlődést elérni, ami emelheti az ország versenyképességét.
Reálértéken csökkent a beruházási ráta
A miniszter a magas beruházási rátát említi cikkében, azonban nem mindegy, hogy a tőke honnan és hova érkezik. Az utóbbi időben egyre inkább Ázsiából, leginkább Dél-Koreából és Kínából érkeznek befektetések. Ez ismét csak felveti azt a problémát, hogy – amint korábban Németország felé – úgy most ezen országok felé leszünk nagyon kitettek.
További gondként említhető, hogy az országba érkező tőke erősíti az ipar féloldalasságát, hiszen jellemzően autóipari beruházásokról beszélhetünk, ez pedig értelemszerűen nem a diverzifikáció irányába mutat. Arról nem is beszélve, hogy ezek ugyan munkahelyteremtő beruházások, de éppen munkaerőben van nagyon nagy hiány Magyarországon.
– Arra is rá kell mutatni – amit a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön bemutatott elemzése jelez –, hogy a nominális bruttó hazai terméket és a nominális beruházási értéket tekintve valóban nőtt a beruházási ráta, reálértéken azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. Vagyis reálértéken számolva csökkent a beruházási ráta. Ennek oka, hogy a beruházások drágulása, ha úgy tetszik inflációja nagyobb volt, mint a nemzetgazdaság egészének inflációja – hangsúlyozta az elemző. – Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a magyarországi beruházásoknak igen magas az importigénye, mert az építkezéshez használt alapanyagokat, a gépeket, berendezéseket jellemzően importból fedezik.
A hazánkba érkezett beruházások esetében az is probléma, hogy azok jellemzően alacsony hozzáadott értékű munkafolyamatokat igényelnek, ugyanakkor magas az importigényük. A magyar export 54 százalékos hozzáadott érték-mutatója az első pillanatban látványosnak tűnik, azonban nem az, ha megnézzük, hogy az uniós átlag 84 százalék.
A „mosolygörbe” rossz ívén állunk
Virovácz Péter rámutatott, ha megnézzük, miként áll össze ez az érték, akkor azt látjuk, a szolgáltatásnak jellemzően magas a hozzáadott értéke, az iparé azonban kifejezetten alacsony, az autóiparban például valahol 20-25 százalék körül alakul. Abban igaza van a miniszternek, hogy valóban széles a hazai beszállítók köre, de ezekre a cégekre is igaz, hogy jellemzően alacsony hozzáadott értékű munkát végeznek. Ezt lehet elmondani az akkumulátorgyártásról is, hiszen ott is magas az alapanyagok importaránya, ugyanakkor a munkaerőt kétségtelenül mi adjuk hozzá.
Ha az autóipart, illetve a hozzá kapcsolódó egyre nagyobb súlyú akkumulátorgyártást vizsgáljuk, akkor az egyoldalúságra kell rámutatni, hiszen ha ebben a szektorban globális problémák mutatkoznak, vagy egy-egy beszállítói láncszem kiesik, akkor az egész szektor kénytelen leállni, lefékezni.
Kérdésünkre az elemző arról is beszélt, veszélyként vetődhet fel az egyoldalú autóipari elköteleződés azért is, mert előfordulhat, hogy zsákutca az elektromos autógyártás – hiszen szakmai körökben megfogalmazódtak már kétségek ezzel kapcsolatban –, és bár a nálunk megtelepedett gyártók minden bizonnyal tudnak majd váltani, de azért valamiféle kockázattal mindenképpen számolni kell.
Nagyon nem mindegy – és ezt a jegybank már régóta emlegeti – hogy az úgynevezett „mosolygörbének”, a termék gyártási ciklusának melyik részén helyezkedünk el. Az elején és a végén ugyanis magas a hozzáadott érték, középen viszont alacsony. Vagyis a termék kifejlesztése, az innováció magas hozzáadott értéket jelent, a közepén a gyártás alacsonyat, majd az értékesítés, a szervizelés, terméktámogatás ismét csak magas hozzáadott értéket termel. Mi sajnos a középső szakaszban vagyunk erősek.
Elfogyóban a képzett munkaerő
Ha ez utóbbit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a munkaerő továbbra is olcsó nálunk, azonban már nem áll rendelkezésre olyan mennyiségben, mint korábban. Azt is figyelembe kell venni, hogy a korábban létező képzettségi előnyünk odaveszett, ma már komoly gondok mutatkoznak az oktatásban, a felnőttképzésben, amit a versenyképességi mutatók is igazolnak.
Vagyis az elmúlt 20-30 évre ugyan igaz, amit a miniszter állít, hogy bőséggel rendelkezésre állt a képzett magyar munkaerő, de ez ma már nem áll fenn, a jövőben pedig még kevésbé lesz így. Jól mutatja a változást, hogy ma már nem ritka a külföldi munkaerő alkalmazása a termelésben. Egyébként sem jellemző, hogy a fehérgalléros, magasan képzett munkaerőre, mérnökökre lenne szüksége nagy számban például az autógyárakban, sokkal inkább a kékgalléros munkaerőre, azaz a szakmunkásokra van szükség a szektorban.
A kitörés kulcsa az oktatás
Varga Mihály cikkében kiemeli, hogy az innovációval és a magasan képzett munkaerővel lehet kitörni a közepes fejlettség csapdájából, amely hazánkat is fenyegeti. Virovácz Péter ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy ebből a csapdából az ázsiai országok, Írország és Csehország tudott kitörni. Ázsiában alapvetően alakították át a gazdaság szerkezetét 20-30 évvel ezelőtt, nagyobb súlyt helyeztek a szolgáltatásokra, ami azonban csak úgy vált lehetővé, hogy gyökeresen átalakították az oktatási rendszert. Egyetlen tollvonással megszüntették a pedagógusi munka alulértékeltségét, és ma már a legmagasabb fizetési kategóriába tartoznak tanárok. Ennek folyományaként egyre erősebb lett az ország az innovációban: eleinte inkább másoltak, idővel azonban a saját innovációk kerültek előtérbe. Írország a pénzügyi szektorra koncentrálva jutott ki a csapdából, a csehek pedig a magyarhoz hasonló, kis, nyitott gazdaságként csökkenteni tudták az import arányát és az innovációban is előre tudtak lépni, így lassan már közelítik az átlagos uniós fejlettség szintjét.
Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyoldalú autóipari függés problémát jelent. Valóban világszínvonalú termékek kerülnek ki a magyarországi gyárakból, de abból mi csak az alacsony hozzáadott értékű munkát, az összeszerelést végezzük, a „mosolygörbe” két végének jobban jövedelmező tevékenységei nem nálunk vannak.
A jelek arra utalnak – például a kormánypropaganda folyamatosan azt harsogja, hogy akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk –, hogy nem nagyon változik a jelenlegi gazdaság-, illetve iparpolitika, és maradunk a közepes fejlettségű szinten, így nem nagyon várható, hogy a Varga Mihály által célként meghatározott előrelépés megtörténjen.
A Corvinus Egyetem professzora hozzátette, a lengyelek és a románok például más irányba indultak el, nem gyártanak ugyan világszínvonalú termékeket, azonban nagyobb hozzáadott értéket tudnak belerakni a termékekbe.
Bod Péter Ákos abban is egyetértett Virovácz Péterrel, hogy korábban valóban jól álltunk képzett munkaerő tekintetében, ma azonban már elhaladt mellettünk a világ, amit a PISA-felmérések is ékesen bizonyítanak. A jól képzett munkaerő egy része pedig már elhagyta az országot. Egyébként is igaz, hogy a multinacionális vállalkozások, az autó- és gépipari cégek a magasabb bérekkel, jobb munkakörülményekkel magukhoz vonzzák a jobban képzett munkaerőt. Így a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak maradnak a kevésbé képzettek. Ez a duális magyar gazdaság magyarázza, hogy a termelékenység egy évtizede alig-alig emelkedett.
