
A telekommunikációs díjakkal kapcsolatban is árrésstopot megelőlegező Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a múlt héten berendelte a telekommunikációs cégek vezetőit. A találkozó következményeként a Magyar Telekom bejelentette, hogy „a magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve” nem hajtja végre „a 2024-es évre vonatkozó, 3,7%-os inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját”.
Ezek után a 4iG is bejelentette: a One márkanévhez tartozó vállalatok (One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., AH Média Kereskedelmi Zrt.) 2026. július 1-ig eltekintenek a lakosság számára nyújtott helyhez kötött internet, és televízió-, valamint mobil előfizetések esetében tervezett, 2024-re vonatkozó 3,5 százalékos inflációkövető díjkorrekció bevezetésétől. A társaságok vállalják azt is, hogy 2026. július 1-ig nem érvényesítik az idei évi infláció alapján a jövő évben esedékes inflációkövető díjkorrekciót sem ezen tarifákon.