
Mint korábban megírtuk, a Tungsram április végén bejelentette: befejezi a hagyományos izzógyártást, emiatt pedig 1600 dolgozóját elküldi. A leépítések éppen Hajdúböszörményben és a kisvárdai üzemben kezdődnek majd. A hajdúsági városban 170 munkavállalótól válnának meg. Ennek körülményeiről nincs egyetértés a cég és a munkavállalók érdekképviseletei között.
A Tungsram több lapnak eljuttatott szerdai közleménye alapján úgy tűnik, a vállalat gondjait e leépítés önmagában nem fogja megoldani, ugyanis a cég csődvédelmet kért maga ellen, miután az Eximbank inkasszót nyújtott be a Tungsram Operations Kft. számlájára. A cég közleménye így fogalmaz: „a Tungsram továbbra is legfontosabb prioritásként kezeli munkavállalói, vevői, beszállítói és a hatóságok felé vállalt kötelezettségeinek teljesítését, ezért a vállalat a mai napon egy jogi és pénzügyi védelmet jelentő lépést tett, amely ezt az ellentétet feloldhatja: csődvédelmet kért.”
A cég állítja, a csődvédelemmel a megszűnést igyekeznek elkerülni: „a csődvédelem a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég megszűnését, hanem éppen azt jelenti, hogy megpróbáljuk sikeres túlélését biztosítani. Nem terveztük ezt a lépést, de lehetőséget ad nekünk.”