
Akár száz százalék előlegre is jogosult lehet a 2021. augusztus 20-ai tűzijátékot szervező Antenna Hungaria – írta a HVG.hu a szerződés október 1-jei módosítására hivatkozva. A jövő évi látványosság ugyanis papíron a grandiózusnak tervezett, ezért különösen drága idei lesz, amit mindössze elhalasztottak. A megrendelő a kormány nevében a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség.
Az egyébként nem nyilvános kormányhatározat szerint az előleg azért jogos, mert az Antenna Hungaria a felmerülő feladatok kilencven százalékát teljesítette. Továbbá a már teljesített beszerzés megismétlése időben és költségben is indokolatlan veszteség lenne. A beszerzett pirotechnikai termékek és eszközök értéke olyan magas, hogy azoknak ismételt, akárcsak részbeni beszerzése súlyos hátrányt jelentene.
Egy évvel halasztották a Szent István napi programsorozat lebonyolítására kötött szerződést is. Ezt is az állami Antenna Hungaria nyerte el meghívásos eljárás keretében. A tűzijátékért 1,3 milliárd forint jár (amiből legalább 910 milliót kell elkölteni), míg a programsorozatért 6,6 milliárd forint (ebből 4,6 milliárd elköltése szükséges).
A kormány a július 15-ei ülésen döntött az augusztus 20-ai ünnepségek 2021-re halasztásáról. Erről azonban egy nem nyilvános határozat született. Gulyás Gergely pedig a július 16-ai Kormányinfón azt mondta, örülnek, ha bármit meg tudnak spórolni. Így viszont ez az „idei” esetében nem sikerült.