
Az árrésstop miatt húsz százalékkal csökkenti a bolti dolgozók óraszámát a magyarországi DM – számolt be róla a Telex olvasói jelzés alapján. Az intézkedés az eladók mellett érinti az üzletvezetőket és azok helyetteseit is. A cégvezetés azt közölte a munkatársakkal, hogy senkit nem szeretnének elküldeni. Viszont azok, akik korábban például heti húsz órás részmunkaidőben dolgoztak, tartanak tőle, hogy az óraszám-csökkentéssel akár meg is szűnhet az állásuk.
A Telex megkereste az olvasói jelzés után a DM-et, ahonnan nyolc nap után érkezett válasz. Az üzletlánctól azt írták, a hatékonyság jegyében gondolták át logisztikai folyamataikat, és ezért „optimalizálják” az óraszámokat is. A DM egyben hangsúlyozta, fontosnak tartja a dolgozóit, ezért számukra 14. havi munkabért is biztosít, továbbá számukra magánegészségügyi biztosítást is köt. Az árrésstopról a DM azt írta, az komoly kihívások elé állítja őket. Az esetleges leépítésekre, konkrét intézkedésekre, óraszám-csökkentésre viszont a DM nem kívánt reagálni.
Május elején vezetett be rendeletileg árrésstopot a kormány a háztartási cikkeket áruló boltokban, az intézkedés jelenleg augusztus 31-éig van érvényben. Harminc termékkategóriában több mint ezer terméknél maximálták tizenöt százalékban a kiskereskedelemben alkalmazható árrést.