Az új kormányfői bejelentés a szálláshely-szolgáltatás teljes leállását eredményezi
Kevesen a „kisvonaton”. Összeomlott a turizmus Pápán (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

Az a bejelentés, hogy csak üzleti turistát lehet fogadni – a forgalmi adatokat ismerve – teljes leállást jelent a turisztikai szakma számára, úgy az egyébként is nehéz helyzetben lévő budapesti, mint a vidéki turizmus számára is. Ilyen körülmények között ugyanis nem lehet gazdaságosan működni – elemezte a hétfői miniszterelnöki bejelentés turizmust érintő intézkedéseit Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke.

Hozzátette, örvendetes volt hallani, hogy a kormány dolgozik egyfajta kedvezményrendszeren, amely nagy segítséget nyújthat a bajba került vállalkozásoknak. Szükség lenne azonban a tervezett támogatás kiszélesítésére. Mégpedig, hogy ne csak a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás kerüljön be a támogatottak körébe, hanem a rendezvényszervezők, közvetítő vállalkozások, utazási irodák is, akik ugyanilyen nehéz helyzetbe kerülnek. 

– A másik javaslatunk, hogy ne csak 30 napra szóljon a támogatás, ahogy a bejelentésben elhangzott, hanem amíg ez a helyzet fennáll, vagyis ahogy a miniszterelnök mondta, amíg a hamarosan hozzáférhető vakcina elérhető nem lesz az országban. Szolgáltatásunkat ugyanis nem tudjuk ilyen gyorsan leállítani, majd újra indítani, egyfajta folyamatosságra lenne szükség, hiszen jelen állapotban semmiféle bevételünk nincs. Mi már nyár óta – amikor kivezették a korábbi támogatásokat – egy hosszabb időszakra szóló támogatás mellett lobbizunk – emelte ki.

Bajban a turizmus, nyoma sem látszik a kilábalásnak
Hajdú Péter

Bajban a turizmus, nyoma sem látszik a kilábalásnak

A szakmai szervezetek véleménye szerint nem a cégeket, hanem a dolgozókat kellene menteni.

Kérdésünkre elmondta, hogy a legnagyobb bajban lévő budapesti turizmusban egyelőre még nem látni tömeges csődöket, mert az elmúlt néhány évben a vállalkozások jó része megfelelően tartalékolt. A szakma azonban attól tart, hogy elhúzódó folyamatról van szó, és csak 2021 végén vagy 2022-ben dől el, hogy ki az, aki túlélte ezt a válságot.

Ugyanakkor komoly gondot jelent, hogy nem tudni, a leépítések miatt más szakmába igazoló, vagy külföldre távozó jól képzett munkaerő milyen gyorsasággal építhető be újra a szolgáltatásba. A válság után ez lassíthatja a kilábalást.

Vámos György az Orszgáos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára mindössze annyit mondott lapunknak a kereskedelmet érintő bejelentésről, hogy várják a Magyar Közlönyben megjelenő rendelet szövegét, illetve hogy mindenki végrehajtja a jogszabályban foglaltakat. A főtitkár a jelenlegi súlyos járványhelyzetre való tekintettel a kereskedelmet érintő további fejtegetésbe, előrejelzésbe nem akart belemenni.

Karácsony: Van pénz a turizmusra, csak nem oda kerül, ahol leginkább kellene
Magyar Hang

Karácsony: Van pénz a turizmusra, csak nem oda kerül, ahol leginkább kellene

Ha az állam folytatja kicsinyes bosszúját Budapest ellen, a következmények beláthatatlanok lesznek – írta.