
Nagyjából ötven, főként független benzinkút tulajdonosa csatlakozott ahhoz a csoportos perhez, amelyet az üzemanyag-árstop miatt indítottak a magyar állam ellen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán.
Érvelésük szerint a hatósági árassá nyilvánított üzemanyagok eladásából hatalmas veszteségük származott, amit a literenkénti 20 forintos állasi támogatás messze nem kompenzált, tudósít a Szabad Európa.
A benzinkutatkat képviselő ügyvéd szerint a strasbourgi perindítás mellett alkotmányjogi panasszal is élni fognak a rendelkezések ellen, mert a súlyos veszteségeiket okozó árstop sértette a jogos várományukat, sőt a tulajdonjogukat is.
Úgy vélik, hogy az ügy a tagállamok közötti szabad kereskedelem elvét is érinti, hiszen az üzemanyagot is importálják, és a vevők jelentős része is külföldről érkezik..